Perémi Erzsébet hivatása a lelkek megnyitása

A solti kórust, s most helyettesítőként a bölcskeit is Perémi Erzsébet kíséri. Hetvenegy éves koráig a helyi zeneiskola zongoratanára, kilenc évig a katolikus templom kántora, a Dunaföldvár Kultúrájáért díj egyik első kitüntetettje.

Igazi zenepedagógus, aki szolgálatnak tekinti munkáját. Hivatása az emberek lelkét zenével megnyitni. Mert szerinte így lehet a lelket puhítani, szépíteni. Perémi Erzsébet olyan ember, aki mosolyt és szeretetet sugároz. S ha még azt is hozzátesszük, hogy életútja a kárpátaljai Királyházától, Nagyszőllősőn, Ungváron, Lembergen át vezetett Magyarországra, Paksra, s végül Dunaföldvárra, akkor érezzük, hogy nem hétköznapi sors áll Perémi Erzsébet mögött.

Lembergben végzett a zeneakadémián, majd huszonhat évig a lembergi terület Drohobics nevű városában volt zenetanár. Kollégái és idős édesanyja biztatására 1991-ben eljött bátyja után Magyarországra. A paksi zeneiskola zongoratanári állására kapott meghívást és szerződést. Két bőrönddel érkezett, annyit bírt el, mondja. Anyagi értéket semmit nem hozott. De képes volt újrakezdeni. Felépíteni és újra tartalommal megtölteni életét.

Megbirkózott mindig a nehézségekkel, soha nem adta fel. A Jóisten ad erőt, s jó emberek is segítségemre vannak. Legnagyobb barátom a zongora. Ha valami bánt, kizongorázom. A zene a lelki vigaszom mondja, s hozzáteszi, hogy a tanítás és a család a legfontosabb.

Perémi Erzsébet dunaföldvári otthonában a pianínónál az elsőt Leningrádban kapta...     Fotó: a szerző felvétele

Hogy lett egy kárpátaljai faluban született magyar kislányból zongoratanár? Hogy került egyáltalán a zene közelébe?

- Édesanyámnak köszönhetem. Bár varrónő volt, nagyon muzikális és fogékony a művészetekre. Hatéves koromban a helyi kántortanítóhoz, Béres Románhoz vitt el. Ő volt az első zongoratanárom. Amíg ő fát vágott kint, én bent elzongoráztam a megadott anyagot. A templomban fújtattam neki az orgonánál. Másfél év múlva azt mondta, írassanak a nagyszőllősi zeneiskolába, ő már nem tud vállalni tovább. Az az iskola volt az én kálváriám. Egy gyönyörű nő lett a tanárom, de nagyon féltem tőle. Húzta a copfomat, verte a kezemet, csupa piros volt a karom. Édesanyámnak hiába panaszkodtam. Nem gyakoroltál eleget mondta válaszul. Vonattal mentem iskolába, hajnalban fél négykor keltem, hogy órák előtt még gyakorolni tudjak. A zenei szakközépiskolában már negyedikes voltam, amikor apámmal Leningrádba utaztunk pianínót nézni. Kiválasztottam. Apám egy uzsorástól kért rá pénzt. Ekkor lett saját hangszerem. Ma is megvan zenetanár menyem lakásában.

Majd később már Magyarországon új pianínót is vásárolt magának, hiszen Perémi Erzsébet minden napját feltöltő tevékenysége a zenélés. Szép zengésű hangszerét beszélgetésünk közben be is mutatja. Ujjai alatt francia sanzon, orosz és grúz melódiák, magyar dallamok elevenednek meg.

Zeneművészeti szakközépiskolába Ungváron járt. Már harmadikos korától rendszeresen kísérte az egyetemi kórust, a cipőgyári női kart, s az ungvári Zenei drámaszínházban is zongorista lett. Több pénzem volt diákként, mint később idézi nevetve azokat az éveket. Emlékszik, volt olyan eset, hogy hét órán keresztül játszott, amíg a színészek betanulták az egyik darabhoz az oszét táncot. A legjobb öt végzős növendék egyikeként akár Leningrádba vagy Kijevbe is felvették volna, de szülei csak Lembergbe engedték el. A tanulás mellett ott is dolgozott, kísérte az akadémia bőgőseit, avagy a mozdonyjavító gyár operastúdiójának énekeseit. (Hja, kérem, ez a kommunizmust építő Szovjetunió idején volt!). Bár mindig nagyon szeretett színpadon lenni, mert ahogy gyakran mondta ott nagyon jó!

Nem ment tovább aspirantúrára Minszkbe, nem akart zenei karriert csinálni. Zenetanár lett és zongorakísérő. Igaz, hogy hatvanegy évesen még benevezett a zenetanárok országos zongoraversenyére, s nagy boldogság volt számára a különleges zongorán játszani Szekszárdon.

Egy ukrán orvoshoz ment férjhez nagy romantikus szerelemből. Szülői tiltás ellenére házasság, majd válság és csalódás után válás. Később mindkét felnőtt gyermeke követte az édesanyát Magyarországra fogorvos végzettségű fia három kisgyermekkel egy ukrán zenetanár férjeként. Hegedűs lánya már Dunaföldváron talált magának párt, alapított családot. Boldog történet lehetne. De egy betegség fiatalon elvitte Erzsike fiát. Erős volt ezt is kibírni.

Miközben mesél, orosz vagy ukrán szavakat, mondatokat hoz elő az emlékezés, hiszen Kárpátalján a hajdani magyar kislány, aki ma is őrzi édesapja MÁV mozdonyvezetői igazolványát 1939-ből, az ukrán iskola orosz osztályába járt. A magyaroknak nem volt iskolájuk. Szovjet kiadású magyar ábécéskönyvből otthon édesanyja tanította olvasni, s igaziból az angol nyelv elkezdése után rögzült a latin betűs magyar írásmód is. Később gyermekeihez kezdettől magyarul beszélt férje és anyósa haragja ellenére.
-Jobban esett magyarul babusgatni őket - magyarázza.

Ha nem zenetanárnak tanult volna, nyelvész lenne. Örömmel foglalkozott volna nyelvekkel állítja. Gyűjti a szótárakat, s szívesen olvassa. Így mondja, olvassa, mert érdeklik a nyelvek. Kínában élő volt kollégáival oroszul tartja a kapcsolatot, jól beszél ukránul, lengyelül, kicsit németül, az angol már passzív nyelvvé vált. Egy barátjával eszperantóul cseveg telefonon, hogy azt se felejtse el. Meg tud szólalni cseh és szlovák nyelven, és járt francia nyelvtanfolyamra is. Az imádságokat magyarul később kellett megtanulnia, hiszen annak idején latin volt az egyházi szertartás nyelve. Kántorkodtam lengyel templomban is kerül elő életének másik fontos területe. Perémi Erzsébet hisz abban, hogy valami, valaki az embert irányítja.

Élete során sokszor volt nehéz helyzetben, de azon is úrrá lett. Hogy hogyan? Egy mondást idéz: Ha mocsárra kerülsz, légy ott, s légy virág!

Sokan csodálkoznak, milyen barátságos az emberekhez, hogy nincs panaszszava. Tőlünk függ, hogyan fogadnak az emberek. Ha én tisztelettel, szeretettel fordulok a többiekhez, azt kapom vissza - magyarázza.

Magyarnak neveltek, mindig vágyódtam Magyarországra. Már Dunaföldvár az otthonom, s ha meghalok, a fiam mellett a helyem vallja. Nem volt honvágyam soha. Nagyon jól érzem magam, mert itt szebben, jobban, kulturáltabban lehet élni. Kárpátalján korábban is nagy volt a szegénység, most még nehezebb. Félnek a háborútól, a behívóktól. Az Alfa Szövetség főtitkárának, Téglásy Imrének a kíséretében többször vittünk segélyt a nagyszőllősi kórháznak és a péterfalvi líceumnak.

A zene, a nyelvek és a hit mintha összekapcsolódna egy másik szenvedélyében: a csengettyűben. Különböző országokból kapott, sokféle anyagból készült, más-más hangszínű, szép csengettyűk alkotják a gyűjteményét, amelynek darabjai egyik szobája keresztgerendájára függesztve szemlélői életének. Harangocskák ezek, emlékeznek és emlékeztetnek.