Újabb edzőmeccs

2024.02.04. 07:30

A kissé fáradtnak tűnő DFC veresége

A Dunaújváros FC labdarúgócsapata szombaton már az idei negyedik felkészülési találkozóját játszotta. Az újvárosiak ellenfele hazai pályán ezúttal az NB III Dél-Keleti csoportjában jelenleg tizennegyedik helyen álló Kecskeméti TE II együttese volt.

Gróf András

Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő

DFC – KTE II 2–3 (1–2)
DFC: Hompót L. – Puskás G., Szepessy R., Kis B., Horváth M., Tapiska, Stampfel, Hegedűs K., Bata, Vörös T., Rédling. Vezetőedző: Dobos Barna. Cserék: Molnár L., Fehér L. Ferenczy, Gál B., Kozma B., Patkós K., Zsákovics.
KTE II: Cseh B. – Czenky, Szalai, Molnár M., Jászai-Deák, Leoni, Bodor, Hatvani, Heirich, Máril, Zoltán R. Vezetőedző: Virágh Ferenc. Cserék: Telek, Goretich, Kovács P., Horváth Á., Szamosi, Balis.

Az első negyedóra végén vezetést szereztek a vendégek. Egy mélységi indítás után Zoltán Rafael a tizenhatoson belül lőtt a kapu baloldalába (0-1). Tíz perccel később Kis Balázs szabálytalanságát követően rúghattak a kecskemétiek szabadrúgást a tizenhatos előteréből. A labdát Heirich Pál védhetetlenül lőtte a bal felső sarokba (0-2). A harminckettedik percben Vörös Tamás közeli találatával szépítettek a házigazdák (1-2). 

A második félidő elején a hazaiak csereként beállt kapusa, Molnár László az ellenfélhez passzolt. Az ajándék labdát Zoltán Rafael passzolta az üres kapuba (1-3). A hetvenedik percben Tapiska Géza jobb oldali beadását Gál Benedek bólintotta közelről a léc alá (2-3). Összességében elmondható, hogy megérdemelt a vendégek győzelme, mivel gólokon kívül több helyzetet is kihagytak, a kissé szellősen védekező, fáradtnak tűnő dunaújvárosi együttes ellen.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában