Jégkorong

2023.09.07. 09:30

Erős csapataink lesznek minden bajnokságban

Agárdy Csaba

Hetler Ádám bizakodóan tekint az idényre

Fotó: Laczkó Izabella

A Dunaújvárosi Acélbikákhoz nyáron új utánpótlás-edző érkezett Hetler Ádám (40 éves) személyében. A szakember az ifjúsági (U18), a junior (U20) csapatért lesz felelős, emellett besegít az Andersen-ligás együttesnél ifjabb Azari Zsoltnak. 
Hetler Ádám újpesti nevelés, ott játszott a felnőttek együttesében is az Erste Liga elődjében, a MOL Ligában, junior-válogatott is volt. Dunaújvárosba Jászberényből érkezett, ahol öt évet dolgozott, s korábban edző volt az MTK-nál, a Vasasnál és Győrben is. Arra, hogyan került az Acélbikákhoz Hetler Ádám, az érintettől kaptunk választ: 

– Jászberényben más elképzelésünk volt a jövőt illetően a vezetőséggel. Az én célom, úgy éreztem, nekik még sok volt. Erős Andersen-ligás csapatot tudnak Jászberényben elképzelni, én pedig többet szerettem volna. Végül közös megegyezéssel elváltunk egymástól. Amikor kiderült, hogy szabad vagyok, ifjabb Azari Zsolt megkeresett, felvázolta az elképzeléseit, amik nekem tetszettek, így hamar megegyeztünk. 
Hetler Ádámnak két olyan csapat jutott, az ifjúsági és a junior, amelyek az utóbbi években nem a legsikeresebb alakulatai voltak az Acélbikáknak: 
– Erős csapataink lesznek. Vannak nálunk ukrán válogatottak, akik nem számítanak légiósnak a háborús helyzet miatt. Visszajött Érdről a Kárpáti Farkasoktól három dunaújvárosi nevelés, Léhi Kristóf, Kuminka Zsombor és Nagy Benjamin. Közülük az első kettő tagja az ifjúsági válogatottnak. Mellettük leigazoltuk Jászberényből az igen tehetséges Bánki Dávidot. 

Arra a kérdésünkre, hogy mire számíthatunk az idén a DAB U18-as és U21-es gárdájától, Hetler Ádám így válaszolt: 
– A bajnokságban mindkét korosztályban az A csoportot célozzuk meg, az akadémiákhoz közel akarunk kerülni. Ez nem könnyű, mivel jóval jobbak az anyagi lehetőségeik, emellett a nemzetközi bajnokságokban is megmutathatják magukat. Amit fontosnak tartok, hogy a legjobbak a felnőttcsapattal is edzeni fognak, és rájuk épül majd az ob II-es Andersen-ligás együttes. 
A juniorok a hétvégén a Ferencváros vendégei voltak, és az 5–1-es győzelem biztatónak tűnik. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában