2023.08.05. 11:30
Hetven felett is bizonyítani akarja, hogy Kercsó Árpádot még nem lehet leírni
Lassan negyven éve, 1985-ben került Dunaújvárosba a gyergyószentmiklósi születésű hokiedző, Kercsó Árpád. Egy évtizeddel később csapatával aranyérmesek lettek, ők szerezték a város első bajnoki címét, csapatsportágban.
Kercsó Árpád továbbra is tartja, vagy jó jégkorongozókat nevel, vagy nem nevel, a középszerűség nem érdekli
Fotó: Horog László
A 74 éves tréner az újvárosi sikerek után visszatért az utánpótlásba, megfordult a többi között Zalaegerszegen, a Fehérvár AV19-nél, a Ferencvárosnál, Nyíregyházán, aztán csend következett. Súlyos műtéteken esett át, fél éve azonban ismét munkába állt, szülőföldjén.
– A barátom, Csataszéki Attila találta ki, hogy a gyergyói, illetve a környékbeli települések jégkorongját karoljuk fel, szervezzük meg, hogy kisebb falvak gyerekei és hokizzanak egyesületi szinten.
Ennek a kezdeményezésnek nincs köze a karcfalvai akadémiához, vagy a gyergyói felnőttcsapat utánpótlásához, mi teljesen mást csinálunk. Nagyon nehezen indultunk, fontos volt, hogy a megyei tanács elnöke, Borboly Csaba mellénk állt, végig hitt bennünk.
A szomszédvárból, Csíkszeredából is kapunk biztató szavakat, már óvodás kortól válogatunk, keressük a tehetségeket. Csataszékivel fogjuk össze az egészet, a nevünk Jégvihar. A gyergyói jégpályán tréningezünk, nem a legjobb időpontokban, de a lelkesedésünk töretlen. Szinte a hét minden napján edzünk, az a jégmennyiség rendelkezésünkre áll, ami a gyerekek fejlődéséhez elengedhetetlen. Buszokat indítunk, a szülők is hozzák a gyerekeket, az önkormányzatok a lehetőségeikhez mérten segítenek. A Gyergyói-medencéhez tartozó falvak – egy kivételével – mindannyian részt vesznek a programban. A Gyimesek településeit is igyekszünk bevonzani a programba. Nyáron is próbálunk programokat szervezni, betonos pályán, görkorival hokiznak a nebulók, szívből csinálják. Kétszáz növendékünk van, megyei szinten gondolkodunk, emelni szeretnénk a létszámot. A 2023/24-es szezonban a magyar U8-as és U10-es bajnokságban három-három gárdával nevezünk. Gyergyóújfaluban pályát építenek, a plexi, meg a palánk már megvan, szabadtéri létesítmény lesz, később ez funkcionálhat az egyesületünk központjaként, ha saját pályával rendelkezünk, a gyerekek nagyon sokat tréningezhetnek, valamint szinte minden hétvégén tornákat játszhatnak, hatalmasat fejlődhetnek.
A nyitott pályán is lehet télen komoly munkát végezni, amikor Gyergyócsomafalván dolgoztam, például Csata Csabával, Vargyas Lászlóval nagyszerű eredményeket értünk el. November 10-től március 10-ig mínusz 20 fok volt a hőmérséklet, nyugodtan korongozhattak a fiúk a szabad levegőn. Most változott a helyzet, mindössze nyolc napig volt -2 fokos hideg, amúgy melegebb az idő. De edzeni lehet, ha nem esik az eső. Anno gyakoroltunk ilyen körülmények között Dunaújvárosban is, Ladányiékkal. Eláztunk, de csináltuk.
Gyergyói csapatával a legutóbbi szezonban nem szerepeltek bajnoki rendszerben, tornákat szerveztek a különböző településeken, illetve a karcfalvi akadémia által szervezett eseményen is jégre léptek.
Fotó: Mirkó István/Magyar Nemzet
– A magyar és a román bajnokság küzdelmeiben nem vettünk részt. Utóbbiban nem is lett volna logikus, alig néhány csapat van, ez nem jelent komoly fejlődési lehetőséget. A nagy ugrás most következik, a magyar korosztályos pontvadászatokra nevezünk. Az első szezon tanulóév lesz, aztán belerázódunk.
Fontos, ismét van feladatom a hokiban, ez nekem hobbi, de a javából. Ha van olyan gyerek, aki nagyon tehetséges, alig várom, hogy másnap ismét edzést vezényeljek neki, napról napra jobb legyen. Van nálunk hat, igazi talentum.
A múltba révedünk, az első, újvárosi munkanapjára ma is tisztán emlékszik. A nyitó tréningre érkezve azonnal meglepődött.
– Több korosztály volt egyszerre a jégen, összevisszaságban. Voltak 14, 15, 16 évesek, terelgették a pakkot, dolgoztak is, meg nem is. Mondtam nekik, ez gyorsan véget ér, itt hoki lesz, az a folytatásban nem fog bekövetkezni, hogy hat csapatból az ötödik helyen végeznek a bajnokságban. Páran megmosolyogtak, másnap már elkezdtem érdeklődni, merre találom a helyi általános iskolákat, bekopogtam az igazgatókhoz, kértem tőlük, engedjék, hogy megnézzem a testnevelés órákat, az ügyesebb gyerekekkel hadd beszéljek, jöjjenek hokizni.
Elkezdtem járni a sulikat, Szélig Viktor kivételével minden játékosomat így válogatottam ki, ő néhány hónappal korábban már elkezdte a jégkorongot, igaz, fehér műkorcsolyával. A későbbi sikercsapatom többi tagját az iskolából verbuváltam, 3. és 4. osztályba jártak valamennyien.
Kercsó tulajdonképpen véletlenül került Újvárosba. A Fradival volt előzőleg kapcsolatban.
– A zöld-fehérekkel játszottunk többször, kétszer mi utaztunk Budapestre, ők is eljöttek kétszer hozzánk, aztán a folytatásban már nem látogattak meg minket. Ellenben a dunaújvárosiak igen, Böröndi Károly és Szilágyi János vezetésével, barátok lettünk, nyaranta vívtunk edzőmeccseket nálunk is, Fejérben is, ők invitáltak az acélvárosba. Állást ajánlottak, mondták, építsem fel a Kohásznál a hokis utánpótlást. Én jöttem előbb, aztán követett a testvérem, Csaba, aki Jászberénybe került.
Mi nem éltünk rosszul a szüleimmel Erdélyben, a hokis munkámat is imádtam, azonban számomra ez olyan lehetőség volt, amit gondolkodás nélkül elfogadtam. Nem is bántam meg. Nagyon sokat dolgoztunk a gyerekekkel, soha nem felejtem el, a nyári felkészülés során a focipályán végeztük a száraz edzéseket, futottunk, később dombot másztunk, szinte megsajnáltam a fiúkat a tűző napon, annyira elfáradtak. Azt mondtam nekik, ezt azért csináljuk, hogy profi játékosok legyenek, akik majd meg fognak élni – méghozzá jól - a jégkorongból. Ez akkor vad mondatnak tűnt, de én hittem benne. Kérdeztem tőlük, mit szeretnének? Ha csak középszerű sportolók akarnak lenni, akkor visszaveszünk a munkából. Kapásból vágta rá mindenki, csináljuk teljes lendülettel, a folytatásban hétvégén, szombaton és vasárnap is edzettünk reggel nyolctól.
Volt olyan szülő, akinek nem tetszett, szerinte túlzott volt a tréningek száma és intenzitása, de a gyerekek nagy többsége vállalta a melót.
– A műkoris edző, Zsuzsa néni biztosan nem örült, mert az ő edzéseinek idejéből rendszeresen lecsíptem, más csapatoknál általában ötven percig tartottak a gyakorlások, én két, két és fél órát edzettem, azt tartottam normálisnak. Annak idején Csomafalván nyitott pályán hokiztunk, Csíkszeredán elkészült a jégcsarnok, amikor jeget kaptunk, negyven gyerekkel busszal nekivágtunk. Volt, hogy tavasszal és nyáron este tízkor mehettünk jégre, de előfordult, hogy csak éjfélkor. Öltözőt sem kaptunk, a tribünön beöltözve aludtak a gyerekek a tréning előtt, aztán mentünk jégre, két-három órát gyakoroltunk, majd indultunk haza, hajnali ötre érkeztünk Gyergyóba. Ma már ez elképzelhetetlen. Mondjuk a munkának meg is lett az eredménye, a bukarestieket 13–2-re vertük. A csapatom nagy része válogatott lett, a román utánpótlással bejutottak az A csoportba, de engem nem utaztattak, negyedik edzőként sem számoltak velem, mert magyar voltam.
Mondták, románosítsam a nevem, akkor kapok szerepet a nemzeti együtteseknél. Az újságban úgy írták le a nevem, Kerchiu, azonnal mondtam, én Kercsó vagyok.
- Az a tűz megvan bennem ma is, ami évtizedekkel ezelőtt. 74 éves elmúltam, de még mindig bizonyítani akarom, hogy nem lehet leírni. Nem a pénz motivál, a felét keresem most, mint Magyarországon, vagy még annyit sem, de itt megvan az a plusz, ami számomra fontos. Tiszta szívű és tekintetű, becsületes kisgyerekekkel foglalkozom. Imádom őket, hálásak mindenért, amit tőlem megtanulnak.
Továbbra is tartja, vagy jó hokisokat nevel, vagy nem nevel, a középszerűség nem érdekli.
Ez mondjuk hibám, de nem lehet mindenkit egy kalap alá venni, minden gyereket egyformán szeretek a csapatomban, de a reménytelenül ügyetlenekkel való foglalkozás elpocsékolt idő. Azt nagyon gyorsan látni, kiből lesz élsportoló és kiből nem.
– Bár akadnak különleges esetek, ilyen például Ladányi Balázs. Ügyes volt, de nem kiugró, 14 éves koráig csak harmadik soros volt, akkor játszott a másodikban, ha valaki megsérült. Aztán elmentünk egy komoly tornára, Nyitrára, ahol berobbant, elképesztően teljesített, ő lett az esemény legjobbja, egyik perctől a másikra fejlődött hatalmasat. Ráadásul meg is sérült, egyik meccsen ölben vittem le a pályáról, majd a kórházba. Olyan teljesítményt nyújtott a folytatásban is, hogy ő lett a kedvencek kedvence.
Ez is egy példa, hogy valaki később érik be, és lesz belőle klasszis. Más nagyszerűen kezd, aztán nem lesz hokis, ugyanis hiányzik belőle az agy, a sporthoz is elengedhetetlen intelligencia.
Erre is találunk példákat. Kiváló játékosom volt Szélig Viktor, mindig az első sorban szerepelt, előnyben, hátrányban. Remek sportember, kiváló hokis, neki nem csak a jégen volt esze, a hétköznapokon is, nem véletlenül vitte sokra. Jogot végzett, hosszú évek óta a Hydro Fehérvár AV19 általános igazgatójaként dolgozik.
Pályafutása legszebb emlékei között kutakodunk, az első, 1996-os aranyat említi, majd az utánpótlás-válogatottal elért sikereket, Ladányival, Széliggel, Orsóval, Simonnal, Tőkésivel és a többiekkel. Hollandiában, C csoportos ifi vb-n szerepeltek.
– A korábbi korosztály totál utolsó volt az ilyen seregszemlén, nem vertek meg senkit. A döntőben a hollandokkal játszottunk, az első két cserében nem lőttünk gólt, Ladányit félrehívtam a padnál.
Ez nem hoki, szedd már össze magad, meg szólj a többieknek is!
Bement, azonnal lőtt két gólt, végül 9–0-ra nyertünk. Nagyon komoly válogatottunk lett, kiegészülve a fehérváriak szupertehetségeivel, Palkoviccsal, Ocskayval, Zalavárival, nem sok hiányzott, hogy feljussunk az A csoportba ezzel a garnitúrával. A románokat 11–2-re vertük Bukarestben, a B csoportos világbajnokságon, a helyi spotnapilap azt írta, ez szomorú, mindössze egyetlen örömünk van, hogy az ellenfél edzője, Kercsó a mi iskolánk neveltje.
Magyar szövetségi kapitány többször voltam, nem csak az utánpótlásban, a felnőtteknél is, amire büszke vagyok.
A dolgunkat nem könnyítette meg, hogy előzőleg bomlott fel a Szovjetunió, jöttek az oroszok mellett az ukránok, fehéroroszok, lettek, észtek, kazahok, akik érthetően azonnal elénk kerültek. Így is értünk el remek eredményeket, például a franciaországi Grenoble városában játszottunk a felnőttekkel a B csoportos világeseményen. A lengyelek és a dánok ellen vereséggel kezdtünk, később remekeltünk, az előzőleg az A csoportból, tehát az elitből kieső házigazda franciákat elképesztő meccsen megvertük, ezzel ütöttük el őket a feljutástól. Annak a vb-nek a nagy felfedezettje Vass Jankó volt, aki 17 évesen Ocskayval és Palkoviccsal játszott egy sorban, hiba nélkül.
Fotó: DH
