Vízilabda

2022.10.11. 21:26

Még várniuk kell az első pontjukra

Az ob II.-es férfivízilabda-bajnokságban szereplő dunaújvárosi együttes a hétvégén lejátszotta második csoportkörét a nyugati csoportban. Az elsőnek éppen a DFVE adott otthont, a másodiknak pedig a Balaton Vízilabda Klub Balatonfűzfőn, ahol szintén két meccs várt Uitz Csaba és Ábrahámovics Gábor csapatára.

Gallai Péter

Nagy Tamás volt a legeredményesebb DFVE-játékos, mindkét találkozón egyaránt három gólt szerzett

Fotó: Ihász Martin

DFVE Duna-VIa–Kanizsa VSE 6–13 (3–5, 1–2, 2–3, 0–3) 
DFVE: Hévizi – Kovács Á. 1, Széles, Bőhm, Nagy T. 3, Ábrahámovics 1, Gullner. Csere: Csőregi D., Rónavári K., Mudi, Monori 1, Kopasz L., Pánczél, Reiter. 
A nap második találkozóján a csoportban addig hibátlanul teljesítő Pécsi Egyetemi Atlétikai Club volt az ellenfél. 
 

DFVE Duna-Via–PTE-PEAC  7–21 (0–5, 4–6, 2–3, 1–7) 
DFVE: Hévizi – Kovács 1, Bőhm, Nagy T. 3, Gullner, Ábrahámovics 1, Tóth T. 1. Csere: Széles, Csőregi, Rónavári, Mudi, Monori, Aczél 1, Pánczél. 
Ezeket a találkozókat követően a DFVE számára még továbbra is várni kell az első pontra, a hosszú kihagyást követő visszatérés után. 
A bajnokság következő fordulóját november 12-én rendezik meg, akkor a győriek lesznek a házigazdák. A ­DFVE a Balaton VK mellett a Soproni VSE csapatával találkozik majd. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában