Reményeik szerint a jövőben a dunaújvárosi sport jelentős pillére lesz a szakosztály

– Ennek az elmúlt évnek a legnagyobb eredménye, hogy együtt és versenyben maradtunk. Nem akarunk már a bennünket ért nehézségekről beszélni. Azt gondolom, hogy többre jutunk, ha kihúzzuk magunkat, felemeljük a fejünket, és végigmegyünk a ránk váró úton, mert úgy az eredmények is jönni fognak – fogalmazott Zemankó Zoltán. 

Majd szót ejtett az elmúlt szezonról: – Fájdalmasan is lehetne róla beszélni, hiszen ősztől az NB II.-ben szerepelünk. Én viszont azt emelem ki, hogy kevesen vannak olyanok, akik az első osztályban játszottak, tanultak és gólokat is lőttek. Nekünk egy sor ilyen játékosunk van, akikre büszkék lehetünk. Nyáron olyan mélyen voltunk a futsalban, mint amikor 2013-ban elkezdtünk a bajnokságban játszani. Huber Balázs, Aradi Csaba, Ivacs Gábor és a többiek. A legnagyobb kérdések a felnőttkeret indulásáról és az utánpótlás-csapatok életben tartásának a lehetőségéről szóltak. 

Hangsúlyozta, ez a klub az elmúlt években nagyjából nyolcvanfős igazolt játékosállományt foglalkoztatott. Ezzel a Dunaújvárosi Egyetem legnagyobb létszámú szakosztályát alkotják. Nemcsak a városunk, hanem az ország sporttérképen is hosszú éveken át fent voltak, hiszen a televíziós közvetítések nyomán mindenki megismerte őket. Ez a létszám a nyár folyamán szinte elfogyott, de mára ismét feltöltődtek a csapataik, és helytállnak a maguk bajnokságaiban. A felnőttek pedig esélyesek lettek a rájátszásra az NB II.-ben. Nagyon fontos a számukra, hogy lassan visszatért hozzájuk a közönség is. Azonban önkritikusnak kell lenniük, és ezért beismerni, hogy még rengeteg hibával teszik a dolgukat. Viszont, ha folytatni tudják a fejlődésnek ezt az ütemét, akkor egy szép tavasz elé nézhetnek. 

Múlt nyáron szinte a nulláról kellett kezdeni a csapatépítést

– Az elmúlt nyáron a nulláról kezdtünk – mondta Kiss András, a Dunaújvárosi Egyetem Diák Sportegyesület elnöke. Majd így folytatta: – A tavalyi év ezen időszakában embert próbáló feladatba kezdtünk Zemankó Zoltánnal, a futsalcsapatok vezetőjével. Gyakorlatilag a nulláról kellett újból felépítenünk ezt a szép múltú szakosztályt. Ezért azt mondhatom, hogy egy nagyon nehéz időszakon vagyunk túl. Az egyetem a lehetőségihez képest minden infrastrukturális támogatást megad ehhez a munkánkhoz, ami a következő években egy kicsit bővülni is fog. 

A jövőről pedig így nyilatkozott lapunknak: – Ígéretünk van a kis tornaterem teljes körű felújítására. A közeljövőben pedig elég nagy változások lesznek a dunaújvárosi sportéletben. Reményeink szerint ennek egyik jelentős pillére lesz a futsalszakosztályunk is, ami most egy szárba szökkenő állapotában van. Emlékezzünk vissza a korábbi időszakra: Dunaújváros futsalcsapata nagyon rövid idő alatt nagyon nagy ívet futott be, és jelentős sikereket ért el. Nem azonnal, de egy hasonlót a következőkben is produkálhatunk. Nagyon bízom benne, hogy a közös erőfeszítéseink nyomán mindez megvalósulhat. 

Hullámvasút vagy hősies küzdelem jellemezte az idei szezon őszi szakaszát? Facskó József, a csapat edzője ezt válaszolta erre a kérdésre: 

– Úgy gondolom, hogy a küzdelem összeforrt a dunaújvárosi futsallal. Ezért a küzdelmes szó velünk kapcsolatban helytálló. A „hullámvasút” meghatározáson egy picit finomítanék. A szezon elején akár egy áthallással, inkább a metróból érkeztünk. Onnét aztán lépésről lépésre, néha kisebb visszaesésekkel, de inkább fölfelé vezetett az utunk. Az év végére nagyot javult a teljesítményünk. Amennyiben ugyanez a tendencia megmarad a szezon zárószakaszára, akkor ebből egy biztató dolog alakulhat ki. Abban az esetben, amennyiben ennek a hullámvasútnak enyhébbek lesznek a kitérései, akkor az irány, amit tartunk, nem lesz rossz – mondta. 

Felvetettük neki, hogy szinte kilátástalannak tűnő helyzetet kellett kezelnie. Erre úgy reagált, a sors fintora, hogy az első pár fordulóra talán a legnehezebb sorsolást kapták. Akkoriban hétről hétre a túlélésért küzdöttek. Végig munkált benne a hit, hogy előbb vagy utóbb beindul a csapatuk. 

– Mikor jött el a váltás ebből a nehéz sorozatból? 

– Olyan átmeneti időszakot értem meg, amiben sokan megkérdőjelezték bennem a szakmaiságot, és meglepve látták a váltásunkat. Ebben jelentős szerepe volt az edzések utáni süteményes, sült kolbászos együttléteknek, és az egymással való kapcsolatunk építésének is. Akkor nem a passzok, a labdaérintések vagy a rögzített helyzetekből történő variációk számának az emelése volt a siker záloga. A kohéziós erőnk kialakulása sokkal fontosabb volt annál. Azután már akkor is másként tudott a csapat kimenni a pályára, ha éppen nem volt esélyes, vagy kisebb létszámmal vágott neki a csatának, mert ezzel a faktorral sajnos ebben a ligában (az ellenfeleinket is beleértve) természetesen számolnunk kell. 

– Pazarló félév után, egy kis odafigyeléssel akár még a dobogón is állhatnának! 

– A vereségekkel végződött csatákat frissiben rosszabbul éltem meg, mint most. Utólag visszagondolva minden fiatalembernek, így a csapatom tagjainak is lehet egy olyan szakasz az életükben, amikor úgy érzik és meg is akarják mutatni, hogy „majd én azt jobban tudom!”. Remélem, azon már túl vagyunk. Én olyan edző vagyok, aki hagyta ezt a szárny­próbálgatást. A csapat építésének az oltárán feláldoztam ezeket az eseteket, hogy ne mindig nekem legyen igazam. Az ebből fakadó indulatok van úgy, hogy nem a racionalitás irányába mutatnak. Egy kis idő kell hozzá, hogy át tudjam gondolni a felmerülő problémákat. Hosszú távon viszont ezeknek az eseteknek is meglesz a maguk haszna! Egyébként szeretnék a harmadik helyen állni. Viszont most olyan pozícióban vagyunk, a tizediken, amivel versenyben vagyunk a rájátszás lehetőségéért. 

– Van egy „álom” sora? 

– Egy ilyen nagyon jó dolog lenne, de kevés. Ezért inkább két stabilat akarok! 

A folytatásban a csapatkapitányt, Csányi Dávidot kérdeztük, milyen volt a pályán végigcsinálni ezt a félévet? 

– Kicsit nehézkesen indult, de a téli szünet előtt aztán jöttek a győzelmek, amik új impulzusokat adtak a csapatunknak, és a végre már kezdtünk belelendülni. Ezért egy jobb tavasz reményében vágunk neki a következő fél szezonnak. 

– Sokkal jobb őszük is lehetett volna. 

– Ez így van, hiszen ha behúzunk pár meccset, amik nekünk álltak, akkor előrébb állhatnánk a tabellán. Ez így alakult, tanultunk belőle és fölálltunk a félév végére. A felsőházhoz újabb győzelmeket kell szereznünk. Ahhoz viszont még nagyobb akaratra, csapategységre van szükség, és az edzőnk taktikáját kell követnünk. Ezek együtt hozhatják meg az újabb győzelmeinket. 

– Nagy a felelősség a vállán? 

– Ezért van rajtam a csapatkapitányi karszalag. Akár azt is mondhatjuk, hogy az edző meghosszabbított karja vagyok. Még az elején kérte, hogy segítsek neki. Ezért van az, hogy a kezdések előtt és az időkéréseknél külön is beszélek a játékosokkal. Minden gólnál odaszólok a társaimnak, hogy jó volt, de a kimaradt ziccernél is, hogy a folytatás még jobban sikerüljön. 

– Imponáló a gólbiztossága, az összesített tabellán a hetedik helyen áll tizenhárom eddig szerzett találattal. 

– Hál’ istennek elkaptam azt a bizonyos fonalat, és nagyon örülök a góljaimnak, ami a csapatnak, és nekem is önbizalmat ad. Reméljük, ezt kamatoztatni tudjuk már hétfőn, amikor idegenben elkezdjük a bajnoki küzdelmek tavaszi szezonját Pécsett.