A hazai Eb örökké emlékezetes maradhat mindenki számára

– Az ünnepek alatt mennyire tudott feltöltődni? Egyrészt ki tudta a fejéből verni, milyen történelmi esemény előtt állnak, hiszen hazánk sosem rendezhetett férfi-világversenyt. Másrészt az ikrek, gondolom, adtak feladatot. 

– Igyekeztem pihenni és kikapcsolni, már amennyire lehetett, de persze teljesen nem tudtam magam függetleníteni az Eb-től. Ami pedig a gyerekeket illeti, velük már más volt ez a karácsony, nagyobbacskák, ezért már ők is megérezhettek valamit ennek hangulatából, sokkal élvezhetőbb volt így. Mondjuk a díszek teljes mértékben veszélyben voltak, mert a fiam imád dobolni, és azokon is kiválóan lehetett gyakorolni. Egyébként a bejglivel, töltött káposztával és egyebekkel csínján kellett bánnom. 

– Hol töltötték az ünnepeket? 

– Gödöllőn, a feleségem családjánál, ilyenkor ők segítenek nagyon sokat. Tervben volt, hogy jövünk Dunaújvárosba is, de végül ez nem jött össze. 

– Akartam is kérdezni, az otthon hol van? Szegeden, ahol most játszik, netán Veszprémben, ahol meg előtte éveken át, vagy esetleg még Dunaújvárosban, hiszen itt nőtt fel és élt 2010-ig. 

– Az most Szeged jelenleg, de arra nem tudnék egyértelműen felelni, hogy mit tekintünk igazából annak, ha egy helyet kellene megjelölni. Balatonfüreden és Gödöllőn is otthon érezzük magunkat, Dunaújvárosba járunk a legkevesebbet, ezt már két kisgyerekkel nem is olyan egyszerű megoldani. Szóval arra már ezt nem tudnám mondani. Édesanyám és a nagymamám él a városban, ha úgy van, akkor inkább anyukám látogat meg minket, vagy a régi barátok közül, aki megmaradt. 

– Azért ha beszélgetésekben előkerül a neve, vagy éppen a Szegeddel, a válogatottal szerepel, sokan mai napig büszkék rá, Mikler a „mi kutyánk kölyke”. 

– Erre én is nagyon-nagyon az vagyok. Egyértelmű, hogy mindig elmondom, honnan jöttem, és mennyit köszönhetek az itt töltött éveknek, a szakmai képzésnek, úgy Dunaújvárosnak általában. 

– Egyébként mennyire érzik a már korábban említett és felfokozott hangulatot? Lehet-e, kell-e ettől függetlenedni? 

– Ettől nem tudunk, hiszen erről szóltak az előző hónapok. Nem az van, mint eddig, hogy edzünk, aztán elmegyünk egy adott világversenyre és akkor onnantól jön a felfokozott hangulat. Az elmúlt egy év ennek jegyben telt, már tavaly is sokan kérdezték, várjuk-e a tornát. Mindig mondtam, még rengeteg idő van addig, aztán egyszer csak december, majd január lett, most meg van vissza két nap a hollandok elleni kezdésig. Abból a szempontból ez az Eb sem lesz más, mint a többi, hogy kézilabdáznunk kell és arra koncentrálni. Ám az, hogy ennyi ember lesz körülöttünk és nekünk szurkol, ez csak pozitív löket lehet. Remélhetőleg ezt így fogjuk beépíteni a teljesítményünkbe is. 

– A budapesti aréna átadóján már beleszagolhattak a levegőbe, de belegondolt, milyen lesz, amikor húszezren ordítják majd, hajrá magyarok! 

– Sokszor elképzeltem a szegedi nyolcezres csarnok avatása előtt is, hogy milyen lesz, ráadásul egy nemes ellenfél, a német Kiel ellen kellett úgy játszani a BL-ben, hogy a közönség mit se érezzen abból, ez nekem is nagy izgalmat okoz. Hiszen ott is nagy felhajtás és várakozás előzte meg az eseményt. Nekem és szegedi csapattársaimnak szerencsére így ebből a szempontból már van friss tapasztalat, ami nagyon jól sikerült főpróba volt ilyen tekintetben. Elképesztő hangulatban nyertünk, és nagyon jól ment a védés. Szóval szereztem pici rutint, ami azért fontos, mert az optimális állapotot meg kell tartani minden körülmény között, ugyanis ha elvisz magával az egész miliő, akkor az a teljesítmény rovására megy. 

– Külső tényező, de sajnos ez is befolyásolhatja majd egy válogatott szereplését, a koronavírus. Halljuk, több csapatnál találtak, találnak fertőzötteket, annak ellenére, hogy ők is nyilván betartják az óvintézkedéseket. Ebből a szempontból eddig nagyon szerencsések vagyunk, de ettől félni is lehet. 

– Bizony nagyon, látjuk a többieket, akik beleesnek ebbe és sorban dőlnek ki az emberek. Sajnos ebben az időszakban mindentől tartunk, nehogy valaki megfertőződjön, és emiatt kerüljön ki a csapatból, és akár maradjon le a tornáról, amire egészen idáig készült. 

– Gondolta volna, amikor a Dunaferrből először válogatott lett, hogy egyszer megadatik magyarországi Eb-n pályára lépni? 

– Ha őszinte akarok lenni, akkoriban, és még később is, azért nem az volt a trend, hogy túl sok világversenyt rendezhetünk, férfivonalon meg főleg. Junior korunkban volt az utolsó ilyen, amikor 2005-ben Nyíregyházán volt a világbajnokság. Az felejthetetlen élményt adott számomra. Egészen addig, amíg nem jutottam ki az olimpiára, nagyjából az volt a nagybetűs világverseny, hiába utánpótlásszintről beszélünk és maximum háromezer nézőről a bronzmeccsünkön, amit megnyertünk számos dunaújvárosi csapattársammal együtt. Ez valami más lesz, talán élményben az olimpiát is felülmúlja, persze, sok függ attól, milyen eredményt érünk el, de így is különleges élmény az életünkben. 

– Csapatkapitányként ez lehet pályafutása csúcsa? S most nem a szép búcsúra, hanem eredményre gondolok. 

– Nagyon bízom benne, az egyik csúcsa lesz, de újra mondom, a teljesítményünktől nagyon sok függ majd, de előreláthatóan ez egy szép január lehet mindenki számára. Meg olyan emlékezetes esemény, amit ha abbahagytad a kézilabdázást, akkor is beszélni fogsz róla. Ami pedig a pályafutásomat illeti, nem véletlenül hosszabbítottam 2024-ig Szegeden, az alapkoncepció a fejemben az, szeretnék ott lenni a párizsi olimpián. Jó formában és erőben érzem magam, motivált vagyok, kerüljenek el a sérülések. Szóval, köszönöm, de az Eb-n még nem kell elbúcsúztatni. 

– Évek óta a nemzeti együttes első számú kapusa, nem mondok újdonságot, ha most is mindenki várja majd a kimagasló teljesítményt. 

– Ez biztosan így van, de nem csak tőlem, az egész csapattól. Eddig azt mutattuk, képesek vagyunk magas szinten játszani, és bárkinek nekimenni. Azért én is csak egy része, nyilván fontos része vagyok az együttesnek. Mert a kapuból nagyon nagy támogatásnak kell jönnie, hogy a többieknek önbizalmuk legyen, és úgy tudjanak támadásokat építeni. Ezzel tisztában vagyok, de túllihegni és -gondolni sem szabad, persze, arra készülök, hogy a stabil alapot meg tudjam adni. 

– Az elmúlt két évben régen látott eredményeket ért el a megfiatalított, átalakult válogatott. Mi a sikerük titka? 

– Azt gondolom, a legfontosabb tényező az volt, hogy tét és nyomás nélkül kézilabdázhattunk. Remélem, ez most sem kerül ránk, mindenki tisztában van az erőviszonyokkal. Azonban a másik, ha lehet még fontosabb dolog a csapatban, az állandó sikeréhség és fiatalos lendület, ami jó elegyet alkot. Ezenfelül az edzői stábbal, Gulyás Istvánnal és segítőivel, Nagy Lászlóval és Chema Rodrigezzel, illetve a kapusedzőnkkel, Haris Porobiccal remekül tudunk dolgozni, egyszóval kiváló a kohézió. 

A csoport első helyét szeretnék elérni, hogy két ponttal menjenek tovább

– Azzal nyilván tisztában van, a tavalyi világbajnoki ötödik hellyel magasra tették a lécet. A közvélemény legalább hasonló, vagy még jobb eredményt vár. Persze az „ezerfejű Cézár” már csak ilyen. 

– Valóban, magunknak köszönhetjük (nevet). Már csak ezért is a legjobbunkat, vagy még annál is többet kell megpróbálni adni, hogy ismét örömet tudjunk magunknak és az országnak szerezni. Azt ne várja, hogy most helyezésekről, meg végső álmokról beszéljek. Mindig is azt mondtam, az esélylatolgatásokra ott vannak a szurkolók, nekünk van egy kimondott célunk, a csoportból való továbbjutás. Az sem titok, hogy ezt első helyen szeretnénk elérni, hogy pontokat vihessünk a középdöntőbe. Természetesen a második játékhéten sem nézők akarunk lenni. Onnantól kezdve majd látjuk, a csapat milyen arcát mutatta, ráadásul a következő körben pontosan a világelitbe tartozó ellenfelek jönnek. Persze a fejemben nekem is ott van, mit szeretnék elérni, lehet, hülyén hangzik, meg elcsépelt, de tényleg mindig csak a következő mérkőzéssel akarunk foglalkozni. 

– Hollandia, Portugália és Izland vár ránk a csoportban, mennyire nehéz ez a négyes? 

– Igencsak. Már a hollandok ellen is kemény dolgunk lesz. Annak ellenére, nem tartoznak a top csapatok közé, de leszegett fejjel fognak előre menni, és nem ijednek meg a hangulattól sem. Szóval, már a nyitányon komoly csatára számítok, aztán nem baj, ha nem lesz igazam. 

– Azért mindig örömmel látjuk Dunaújvárosban, ígérje meg, ha úgy alakul, akkor mutat nekünk is valami szépet az Eb-ről. 

– Persze, higgyünk benne, aztán majd meglátjuk. Én lennék a legboldogabb, ha nem csak a kezemet tudnám odatartani, ha legközelebb találkozunk. 

Bodó, Ancsin is a Dunaferrben debütált - Mikleren kívül még két dunaújvárosi kötődésű játékos van a válogatottban, érdekesség, hogy mindketten szintén a Dunaferr színeiben debütálhattak az NB I-ben. A Pick Szegedben játszó Bodó Richárd Mátészalkán kezdett kézilabdázni, majd 2008-ban Nyíregyházáról került a Dunaferrhez. Kezdetekben a serdülő és ificsapatban játszott, a felnőttben 2010-ben mutatkozhatott be az MKB Veszprém KC ellen, debütáló mérkőzésén egy nappal 18. születésnapja előtt három gólt lőtt. A Tatabánya átlövőjét, Ancsin Gábort 2005-ben igazolta le a Dunaferr. A 2006/2007-es idényben játszott először a felnőttek között. 2008-ban az év ifjúsági játékosának választották, 2009-ben szerződött Újvárosból a német Löwen gárdájába.