Erős gerinc mellé jött fiatalok

– Euroliga és bajnoki ezüstérem, Magyar Kupa-győzelem – így zárták az előző szezont. Ezzel nem lehet elégedetlen.

– Valóban nem. Az az igazság, ha most alá kellene írnom ezt a mostani idényre, megtenném. Ugyanis ennél nem nagyon lehet előrébb jutni, nyilván szerettük volna megnyerni a bajnoki döntőt, de a harmadik meccsen, az UVSE-vel nem tudtuk felvenni a ritmust. Amikor nagyon nagy lehetőségek előtt álltunk, valami mindig megnehezítette a dolgunkat, de összességében nem vagyok elégedetlen. Jó lett volna megszakítani az Újpest sorozatát, de talán majd idén, vagy majd egyszer. Az Euroligával kapcsolatban pedig azért tudni kell, a mi klubunk berendezkedését tekintve nem tartozik a topcsapatok közé. Magunkat dicsérve mondhatjuk, erőn felül teljesítettünk, de arról van szó, hogy a pandémia miatt volt egy olyan szezon, amikor letisztultak az erőviszonyok.

– Ezzel mire gondol?

– Arra, hogy most nem az döntött a klubok között, melyiknek mennyi amerikai, holland légiósa van. Egy Barcelona, egy Athén, egy Catania, vagy Mataró mennyire tudta őket meg­győzni, hogy arra a pár hónapra részben kirándulni, meg játszani, menjenek oda. A jó fizetés mellett világot is látnak ott, ahol mi is szívesen eltöltenénk pár hónapot, napsütés, tengerpart, tejeskávé, meg narancskoktél társaságában. Dunaújváros azonban nem olyan vonzó, sem anyagiak, sem adottságok miatt, nekünk szabadstrandunk van. Emiatt nagyon ritkán fordulhat elő, hogy olyan európai élcsapattal felvegyük a versenyt, ahol történetesen három olimpiai bajnok amerikai szerepel. Mondjuk három éve a görög Vouliagmenitől úgy kaptunk ki eggyel, hogy előtte három USA-válogatottat igazoltak arra az időszakra, aztán azóta se látták őket. Akkor ők tovább-, mi meg a lecsóba mentünk. Ilyen szempontból a sportág nem feltétlenül a befektetett munkát és energiát adja vissza, kivéve az előző szezont, ahol nem igazán voltak idegenlégiósok. Ezen lehetőséget ragadtuk meg, az ezerből egyet, a huszonöt évből egyet, amikor egy ilyen szintű nevelőklubnak is lehetett nagyot villantani, ami sikerült. Persze, akkor lett volna csúcs, ha meg is nyerjük, de a görög válogatottal felérő Olympiakosztól egy góllal kikaptunk, ami miatt nem szégyenkezem most sem. Az Euroliga-döntőre most vajmi kevés esélyt látok, ugyanis a spanyolok, görögök, olaszok már most úgy betáraztak külföldiekből, jó, ha nyolc közé tudunk jutni.

– Időrendben folytatva, Tokióban végre sikerült megszerezni a sportág első érmét. Játékosai tevékeny közreműködésével.

– Összeszorított ököllel próbáltam kiszurkolni én is a sikert. Ilyen szinten az ötödik olimpiám volt, ebből háromból elődöntőt és bronzmeccset is játszottunk, de lecsúsztunk az éremről. Azt mondtam a lányoknak is, ez a medál nem meglepő és nem lehet csalódás, ha összeadjuk az elmúlt öt év nemzetközi eredménysorát, akkor ez a hely, ami nekünk járt Tokióban. Az USA és a spanyol csapat jogosan volt előttünk.

– Szakmai pályafutásában is magas polcra kerül ez az eredmény? A kapitány is többször mondta, a klub­edzők nélkül nem sikerült volna.

– Amikor belevágtam ebbe az egészbe, és holtpontokhoz értem, akkor az volt a mozgatórugó, talán egyszer sikerül majd ötkarikás érmet szerezni. Most ez játékosaimnak megadatott, ha abba gondolok bele, közülük többet gyakorlatilag én beszéltem rá, hogy vízilabdázzon, akkor azt hiszem, ennél sokkal többet nem kívánhatok, nagyon örülök neki, de már a következő olimpiára készülünk.

– Vissza a hazai vizekre, ma kezdik a bajnokságot a Tatabányával. Jöhet a közhelyes kérdés, milyen célokkal vágnak neki a szezonnak?

– Azzal, hogy sorra jönnek a meccsek, és azokra készülünk. Persze pénteken magabiztos győzelemmel szeretnénk rajtolni. Természetesen az a válasz is ismert részemről, minden sorozatot meg szeretnénk nyerni, amiben indulunk. Nyilvánvaló, menet közben derül ki, ezek mennyire reálisak. Az, hogy áll össze a mi csapatunk, az ellenfelünké, kinek lesznek sérültjei – ezek mind havonta feltehető kérdések. Most nyolc nap alatt három meccset játszunk, ezeket akarjuk behúzni, nagy közönség előtt. Mert az elért klub- és válogatott-sikereket nem tudtuk az ismert okok miatt kiélvezni szurkolóinkkal. Azt úgy tudjuk pótolni, hogy együtt leszünk ezeken a találkozókon, együtt örülünk és szomorkodunk, ez a lényege.

– Szinte mindenki az UVSE és a DFVE versenyfutását várja most is az első helyért. Miként látja az erőviszonyokat, az Újpesttől többen távoztak, de tőlünk is.

– Nem foglalkozom a játékosmozgásokkal, az UVSE-t a bajnokságban évek óta nem tudtuk legyőzni. Tőlük és tőlünk is mentek el emberek, de nem ez a kérdés, hanem az, akik vannak, miként fognak játszani. Erről majd akkor nyilatkozhatok, ha az első Újpest-meccsen túl leszünk.

– Ami a keretét illeti, Magyari Alda kapus pont Újpestre ment, aztán Ziegler és Sajben Viktória abbahagyta, Brezovszki, Huszti Vanda szintén távozott. A két új hálóőrön, Maczkón és a holland Buis-on, kívül a többieket mind a saját utánpótlásból hozta fel. Ez a szokásos koncepció része, vagy kényszer szülte?

– Klubunk nem járja az ellenfelek csapatait, meg mustrálja a külföldi válogatottakat. Van egy utánpótlás-nevelésünk, az ott szereplőnek azt ígérjük, aki ügyes, végigdolgozza az éveket, lelkes és megteszi, amit kérünk, eljuthat oda, hogy bizonyítási lehetőséget kap a felnőtteknél. Ennek az a következménye, ha jól dolgozunk, akkor a csapatnak erős gerince lesz, ha nem, akkor gyengébb. Nyilván, utóbbihoz nem akarnak később jó vízilabdázók csatlakozni. Most az előbbit éljük az utóbbi öt évben a Gurisatti, Horváth, Szilágyi fémjelezte generációhoz szívesen társultak olyanok, mint Garda, Mahieu, később Vályi Vanda vagy Magyari. Most olyan ifi korosztályunk van, akik megdolgoztak azért, hogy megpróbálhassanak beleerősödni a rendszerbe. Ugyanis az ifi és a felnőtt között kell két-három év, ami alatt kiderül, valaki minőségben tudja-e ez a szintet, amihez nekünk biztosítani kell a lehetőséget.

– Akkor a jövő szempontjából fontos, az említett kulcsembereket meg tudták tartani. Ez mennyire volt egyébként nehéz, mert főleg az olimpia után biztosan sorban állhattak értük.

– Ilyenkor két út van. Vagy szétrobban a csapat és kezdheted elölről, vagy van egy fix társaság, mint nekünk. Azt tudtuk, Dia évek óta készült a polgári életre, és azt is, Alda nem örök életre jött, de a helyére érkeztek mások, megpróbáljuk ugyanazt az eredményt hozni velük is. Ami pedig a kilincselést illeti, nem alkudozunk, Dunaújvárosban csak az játszik, aki azt érzi, neki szakmailag ez megfelelő. Nem úgy kell elképzelni a dolgot, mint egy foci­klubnál, kap valaki egy jó ajánlatot, aztán leülünk egyezkedni. Mindenki tudja a feltételeket és szabályokat, aki akar, marad, aki akar, megy. Azonban az elmúlt évek alapján úgy tűnik, az elvégzett munka az, ami a lányokat meggyőzi, és ami miatt szívesen itt vannak. Hiszen duplán profitálnak a tudásukból, gondolva csak az olimpiára.

– A felnőttcsapatot már csak a korábban mondottak miatt egyben kell kezelni az egész egyesülettel. Miként áll most a bázis, szakmailag és anyagilag?

– Nagyon kevés szó esik a bázisteremtésről, de klubunk ereje ebben rejlik. Ezért ki kell emeljem szakembereinket, akik óriási lelkesedéssel dolgoznak azon és azért, hogy négy-öt év múlva is legyen miről beszélgetnünk. Ami pedig a pénzügyi részét illeti, az nem változott, küzdünk, igyekszünk saját forrásainkat előteremteni. S annyit költeni, amennyink van.