jégkorong

2021.07.08. 19:51

„Teljesen új csapatot kell építenünk a szezonra”

Bajnoki szünet van a jégkorongozóknál, sőt hamarosan a száraz felkészülés is befejeződik, és nyári szünetre mennek a játékosok. De a Dunaújvárosi Acélbikáknál egy pillanatra sem áll meg az élet. Az elmúlt hetekben szinte naponta jelentettek be szerződéshosszabbítást, múlt héten szombaton pedig országos tesztnapot tartottak.

Agárdy Csaba

Azari Zsolt elnökkel beszélgettünk arról, mire számíthatnak a szurkolók a szeptemberben kezdődő szezonban: – A legfontosabb, lesz Erste ligás csapatunk, igaz, teljesen újat kell építenünk. Leo Gudas marad a vezetőedző, és ő kimondottan örül ennek a feladatnak. Egyedül a pénz a probléma. Egy minimális költségvetés szükséges a csapat működtetéshez, de most olyan helyzet előtt állunk, amire korábban még nem volt példa. Az anyagi helyzetünket nehezíti a koronavírus-járvány és az is, hogy július elsejétől mi üzemeltetjük a jégcsarnokot – nyilatkozta lapunknak Azari Zsolt, a klub elnöke, akinek további számos kérdést tettünk fel:

– Miből futja a csarnok üzemeltetésére, hiszen az nem egy olcsó mulatság?

– A felnőtt gárda költségvetéséből kell lecsípnünk, de nem volt más választásunk. Döntenünk kellett: üzemeltetjük a létesítményt, vagy nem lesz jég Dunaújvárosban. Nagy gond, hogy a csarnokban sok a műszaki probléma, elavult a technika.

– Ilyen körülmények között lesz-e lehetőség légiósok igazolására?

– Lesznek légiósaink, de olcsók. Eddig kész játékosok jöttek, akik sokszor egyénileg készültek, most olyanokat keresünk, akik bizonyítani akarnak. Ezúttal a képzésen lesz a hangsúly, azon belül pedig a fizikai felkészülést kiemelten kezeljük. Ehhez nagy segítséget ad majd az, hogy elkészült a metodikai központ.

– Minden évben elhangzik, hogy első az utánpótlás-nevelés, azután valahogy mindig elcsúszik a dolog. Ezúttal az is nehezíti ezen a téren a helyzetüket, hogy a legtehetségesebbek közül húszan is eltávoztak különböző egyesületekbe, ugyanúgy, mint David Minarik, aki Érden edzősködik tovább, ő sok játékost vitt magával. Mi lesz most?

– Itt is építkezésbe kezdünk, keressük azokat a fiatalokat az ifjúsági és a junior csapatainkba, akik elkötelezettek a jégkorong iránt, feltett szándékuk, hogy profikká váljanak. Az alsóbb korosztályokban az a gond, hogy az akadémiarendszert nem tudjuk működtetni, mert kevés a gyerek. Nem tudunk Budapesttel és olyan nagy városokkal, mint Debrecen, Miskolc, Győr vagy éppen Székesfehérvár versenyezni. De az a célunk, hogy előbb vagy utóbb ismét legyen egy olyan felnőttcsapatunk, amelynek nagy része Dunaújvárosban nevelkedett.

A neves cseh szakembernek, Leo Gudasnak (középen) viszonylag szerény költségvetésből kell ütőképes csapatot építenie az Acélbikáknál
Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő / Dunaújvárosi Hírlap

Ezek is érdekelhetik