Druja Benjamin

2021.07.21. 19:30

A MAC-ban nőtt fel, most Bika lett

Újabb fiatal játékost igazolt a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongcsapata. Druja Benjamin a MAC Budapesttől érkezik. A felnőttek között az első szezonja Dunaújvárosban lehet.

duol.hu

Fotó: TSH Photo_Szucs Attila

A 21 éves játékos utánpótláséveit a MAC-ban töltötte, ez idő alatt játszott az osztrák bázisú EBJL-ben és az EBYSL-ben, és tagja volt a magyar U18-as és U19-es válogatottnak is.

– A MAC-ban kezdtem a jégkorongot, és ott is nevelkedtem, ettől a klubtól kaptam rengeteg bizalmat, és minden jégkoronggal kapcsolatos tudásomat itt szereztem. Azért döntöttem a váltás mellett, mert sok lehetőségben és jégidőben reménykedem, és szerintem az új impulzusok is sokat segíthetnek majd az első felnőtt szezonom megkezdéséhez. Gyerekként sokat jártunk DAB-meccsekre a családdal, ahol nagyon tetszett a csarnok és a szurkolás. Akkor még nem is gondoltam, hogy egyszer itt fogok játszani, de nagyon örülök, hogy végül ide kerültem, és remélem, a következő szezonban én is átélhetem a jégen azt a hangulatot, amit a szurkolók varázsoltak kiskoromban a lelátóra. Hallottam, hogy fiatal csapat épül jövőre, így én is magas intenzitású meccsekre, lendületes játékra számítok. Örülnék, ha olyan kohéziót és játékot sikerülne kialakítani egymás között, amivel minél több csapat orra alá borsot törhetünk, és a szezon végén elégedettek lehetünk – nyilatkozta a csapat honlapjának.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában