labdarúgás

2021.03.16. 20:53

Gólzáporos győzelme után már a negyedik helyen áll az Adony

Minden városkörnyéki csapat szerzett legalább egy pontot a Fejér megyei másod­osztályú labdarúgó-bajnokság hétvégi, tizenötödik fordulójában.

Horváth László

A kört követően az élen tovább száguld a Vajta, a Baracs magabiztosan a második helyen áll, és győzelmével próbál tapadni az eddig hibátlan éllovasra. A Mezőfalva majdnem meglepte a harmadik helyen álló Kálozt, utóbbiak éppen csak pontot mentettek otthon. Ezzel az eredménnyel a Baracsnak segített a szomszédos település, hiszen két ponttal tovább nőtt az előnyük a Kálozzal szemben.

Az Adony hazai környezetben az Aba Sárvíz hálóját tömte ki hat góllal. A fölényes diadallal pedig a Mezőfalvát megelőzve felléptek a dobogó negyedik helyére. A Nagykarácsony játékosai is boldogan zuhanyozhattak a találkozó után, miután megszerezték idei első győzelmüket a ­meccs előtt egy ponttal mögöttük álló, közvetlen riválisuk ellen.

Baracs – Polgárdi 2–0 (1–0)

Baracs: Vaszócsik – Prókai (Takács 72. p.), Deli, Balogh (Nagy D. 86. p.), Rezes (Nagy E. 46. p.), Éliás, Hepp, Kiss, Huber (Sebestyén 81. p.), Kőkuti.

Polgárdi: Csóka (Boda 38. p.) – Bogár, Csizmadia, Takács, Nánai, Szabó, Nyakas (Kovács 63. p.), Vékony (Nagy 70. p.), Brettner, Baks, Bíró.

Ezúttal is több helyzetet kihagyott a Baracs, pedig végig irányította a mérkőzést, a Polgárdinak csak néhány villanásra jutott a kilencven percből. Az első félidőben mindjárt hazai támadásokkal indult a találkozó. A 15. percben szabadrúgáshoz jutottak a vendéglátók, a labda mögé Éliás állt, aki bő 18 méterről kilőtte a felső sarkot. A félidőig sok gólveszélyes helyzetet is kidolgozott a Baracs, de a befejezésbe rendre hiba csúszott.

Piros mezben a baracsi Huber Balázs, kékben pedig a vendég Polgárdi együtteséből Brettner Máté hajtott a pontokért. Végül előbbi örülhetett az öltözőben a csapattagokkal együtt a második helyen álló gárda győzelmének
Fotó: Horváth László

A pihenőt követően folytatódott az egykapuzás, a hazaiak többször is beszorították ellenfelüket. Az 56. percben Hepp adott kitűnő labdát a bal szélen Delinek, a csatár külsővel úgy találta el a vendégkapufát, hogy az a kapus előtt csavarodva bekanyarodott a hálóba. A találat után akadt még helyzetük a vendéglátóknak, de érvényesíteni azonban többet már nem tudtak. Végül a Baracs teljesen megérdemelten írhatott a 15. forduló után is három pontot.

Idei Szabolcs, a Baracs edzője így értékelt:

– Otthon a három pont mindig értékes. Sok fiatal játszott az ellenfélnél, ezért a játék képét a gyorsaság is meghatározta. Futásra kényszerítettek minket. Viszont a helyzeteket tekintve ezúttal is van még javítanivalónk. Az utánpótlásból behozott focistáink szépen tették a dolgukat. Összességében jót futballoztunk, és megérdemelten győzött a hatékonyabb együttes.

Káloz – Mezőfalva 2–2 (0–1)

Mezőfalva: Vereb – Balázs, Török (Magosi 89. p.), Balogh, Németh, Tonka, Sági R. (Somogyi 46. p.), Papp, Sági J., Ásványi (Kiss 56. p.), Sümegi.

A Mezőfalva a Káloz vendégeként próbált újabb pontokat szerezni, ami ezúttal a szerényebb egy pontra sikeredett. Az első félidőben Bakos János legénysége uralta a meccset. Németh László a 40. percben megismételte az elmúlt héten szerzett bombagólját. Egy befelé történő csel után 25 méterről küldte a felső léc alá a labdát. A szünet után a sok hibával játszó vendégegyüttes nem tudott megfelelően koncentrálni. A 65. percben Simon révén kiegyenlített a hazai csapat. Öt perc múlva Simon ismét a mezőfalvi hálót zörgette, így a Káloz fordítani tudott. A Mezőfalva azonban nem adta fel, Németh a 72. percben szabadrúgásból ismét kipókhálózta a vendéglátók kapuját. Ezzel be is állította a végeredményt.

A mezőfalvi tréner, Bakos János a következőképpen foglalta össze a látottakat:

– Igazából erősen döntetlen szagú mérkőzést láthattunk már az elejétől kezdve. Az első félidőben mi, a másodikban az ellenfél játszott jobban.

Nagykarácsony – LMSK Cobra Sport 3–2 (2–1)

Nagykarácsony: Turi – Fülöp, Kovács D., Brogyányi (Wadolowski 68. p.), Mohácsi, Huszár, Kovács R., Magyari (Jeney 76. p.), Szabó, Felföldi (Simon 81. p.), Rácz.

Gólszerző: Brogyányi (18. p.), Felföldi (42. p.), Wadolowski (75.), illetve Sütő (34.), Tóth (71.).

Adony – Aba Sárvíz 6–2 (4–0)

Adony: Hamar – Fábián (Simon (79. p.), Tamon (Vukaljovics (75. p.), Varga (Kaló 59. p.), Erdei, Bagóczi, Nagy, Nebucz, Varga (Villás 29. p.), Tatár, Balogh (Virág 59. p.).

Gólszerző: Erdei (3.), Nebucz (13., 24.), Varga (16., 55.), Kaló (77.), illetve Glócz (49.), Fauszt (67.).

A forduló további eredményei: Vajta – Szabadbattyán 10–0, Szabadegyháza – Seregélyes 1–1.

A bajnokság állása

1.

Vajta

14

14

0

0

9-65

42

2.

Baracs

14

11

1

2

45-15

34

3.

Káloz

14

8

4

2

45-18

28

4.

Adony

14

8

1

5

43-34

25

5.

Mezőfalva

14

7

2

5

42-33

24

6.

Polgárdi

14

6

4

4

29-20

22

7.

Előszállás

13

5

1

7

21-35

16

8.

Szabadbattyán

13

5

1

7

25-40

16

9.

Nagykarácsony

14

4

3

7

32-48

15

10.

LMSK Cobra S.

14

3

2

9

29-48

11

11.

Aba Sárvíz

14

3

2

9

22-53

11

12.

Seregélyes

14

2

2

10

21-47

8

13.

Szabadegyháza

14

1

3

10

18-46

5 (-1)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában