Sárkányhajózás: csapatépítésre, közösségi élet formálására is jó

2020.06.21. 21:21

Gyönyörű környezetben, aktívan tölthetik idejüket

A Dragon Steel Sportegyesület nyári tábort szervez július 13–17. között olyan fiatalok számára, akik szeretnének megismerkedni a sárkányhajózással.

Gróf András

Az egyesület elnökét, Tóth Editet kérdeztük a tábor céljáról.

– A jelentkező fiatalok a szabad levegőn, gyönyörű természeti környezetben a Dunán és a Duna mellett tölthetik el aktívan a szabadidejüket. Szeretnénk kizökkenteni őket az eddigi bezártságból, felnyitni a szemüket a természet szépségeire, a sport jótékony hatásainak megtapasztalására. Kellemesen elfáradva, mégis felfrissülve térnek majd haza a táborozók. Sportos, a vízi élethez szoktató tábort tervezünk, némi játékossággal fűszerezve – kezdte.

Sportos, a vízi élethez szoktató tábort terveznek, némi játékossággal fűszerezve Fotó: Dragon Steel SE

– A jelentkezők megtanulhatják a sárkányhajó sport alapjait, és amennyiben a kedvüket lelik a ebben a sportban, akár tovább folytathatják az evezést az egyesület keretein belül. Az egyesületünkről büszkén tudom elmondani, hogy az elmúlt két évben U18-as csapatunk kiemelkedő vb-sikereket ért el, amit a számos érem is igazol. Kiemelten fontosnak tartjuk az utánpótlás-nevelést. Szeretnénk minél több fiatallal és természetesen felnőttel is az élményeinket és eredményeinket megosztani.

– Milyen korosztály jelentkezését várják?

– Tíz év felettieket várunk, hogy a biztonságos vízi közlekedést tudjuk biztosítani a jelentkezőink részére. A programok reggel hét órakor kezdődnek, és délután fél négyig tartanak.

– Mennyire biztonságos ez a tábor, szükséges valamilyen vízijártasság a résztvevők számára?

– Elég, ha nekünk szervezőknek megvan a kellő vízijártasságunk, amelyről a szükséges infókat át tudjuk adni a jelentkezőknek. Jómagam negyvenéves dunai tapasztalattal rendelkezem. A szabályokat betartva nem lehet gond. Mentőmellényeket biztosítunk a jelentkezők részére, de az úszni tudás elvárt mindenkitől, és erről az igazolást is kérjük majd bemutatni.

– Milyen tapasztalatokkal zárták az eddigi hasonló rendezvényeket?

– A sárkányhajózás rendkívül alkalmas csapatépítésre, a közösségi szellem formálására. A „kifutó” csapattal szemben, a „befutó” csapat nemcsak egy örömteli élménnyel gazdagabb, nemcsak a festői szépség, a helyi flóra és fauna látványa, némi test­edzés, vagy a jó hangulat miatt más, hanem boldogok attól és büszkék rá, hogy ezt együtt érték el. Eveztetni már több éve eveztetünk iskolásokat, munkahelyi kollégákat csapat­összetartó tréning céljából, de ez az első sárkányhajós táborunk, amelyet szervezünk. Jelentkezni a [email protected] e-mail-címen lehet.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában