Nem tudta megoldani, hogyan lehetne egyesekből Kazinczy-díjas sportolót faragni

2020.05.12. 20:00

A bővülő taglétszám mellett a pénzügyi stabilitás is cél volt

A közelmúltban változás történt a Dunaújvárosi Kohász öregfiúk labdarúgócsapatának vezetésében. Móri Imre megbízatása lejárt, a tagság Jakab Rolandot választotta meg elnöknek.

Gróf András

Fotó: LI

Az öregfiúk csapata 1980-ban alakult, tehát az idei évben ünnepli fennállásának negyvenéves évfordulóját. A klub 1992-től működik egyesületi formában, amelynek eddigi elnökei a következők voltak: Csepecz Ferenc (1980–1991), Nagy Ervin (1992–1999), Csepecz Ferenc (2000–2008), Labát Sándor (2004–2015), Móri Imre (2016–2020).

A most búcsúzó elnök a következőképpen emlékszik a megválasztására: – A 2016. évi közgyűlésre úgy készült a tagság, hogy ismét a „fiatalabb” éveiben járók közül kell elnököt választani. Az elődeim megválasztásukkor 43, 48, 62 és 46 évesek voltak. Mivel az említett korosztályból nem sikerült jelöltet állítani, erőteljes rábeszélésre 73 évesen, egy ciklusra, 2020-ig vállaltam az elnöki posztra a jelölést, amit a tagság egyhangúlag elfogadott.

Móri Imréék mérlege a négy év alatt: negyvenhét mérkőzés, ebből harminckét győzelem
Fotó: Laczkó Izabella/Dunaújvárosi Hírlap

– Milyen célokkal vágott neki a feladatnak, és miket sikerült azokból megvalósítani?

– Alapító tagként szerzett tapasztalataim alapján elsősorban az alábbi célok megvalósítását tartottam fontosnak: a tagsági létszám bővítése olyan játékosokkal, akik kis- és nagypályás mérkőzéseken is javítani tudják a csapat eredményességét, az egyesület pénzügyi helyzetének stabilizálása, a tagdíjfizetési fegyelem javítása, kapcsolatok bővítése hasonló egyesületek csapataival, saját szervezésű torna létrehozása, edzéseken a sportszerű magatartás javítása. A tagság létszámát, különböző okok miatt 9 fős csökkenés mellett, 15 fővel sikerült növelni, akiknek az életkora átlag 48 év. Taglétszámunk jelenleg 46, ezzel javult a „hadra fogható” játékosok száma és a csapat eredményessége.

– Mire tekint vissza büszkén?

– Az egyesületünk pénzügyi helyzetének stabilitását jelentősen segítette a Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata által évente kiírt pályázatokra kapott működési támogatás, valamint az Összefogás alapítvány támogatása. A tagdíjfizetési hajlandóság javult, 90 százalékos. A négy év alatt 47 mérkőzést játszottunk, ebből 32 győzelem, 9 döntetlen és 6 vereség a mérleg. Minden évben visszatérő versenytársaink a Sióagárd, Bátaszék, Siófok, Boly, Komló, Szabadbattyán, Videoton csapatai. Bővítettük kapcsolatainkat Százhalombatta, Tamási, FTC, Őcsény, Adony, Kecskemét, Békéscsaba, Harta, Balatonalmádi csapataival. 2017-ben saját ötlet alapján sikerült megvalósítani és kizárólag saját játékosok részvételével lebonyolítani az I. PROST’TATA kupát, ami nagy népszerűségnek örvend tagjaink között. Az idei évben lenne a IV. ­PROST’TATA kupa, reméljük sikerül megvalósítani. Népszerűek az évente a közgyűlésen átadott díjak a legjobb teljesítményt nyújtó játékosoknak. Az 1990-től rendszeresített vándorkupát a legtöbb edzésen részt vevő, a legtöbb győzelmet elérő játékos kapja. Az elmúlt harminc év alatt tizennégy sportoló – néhány tagunk többször is – nyerte el ezt a vándorkupát. 2013 óta díjazzuk egy kupával a legjobb góllövőket, amin ezen időszak alatt négy játékos osztozott. A helyezettek pedig könyvjutalomban részesültek.

– Van olyan, amit nem tudott megvalósítani?

– Évente átlag 98 edzést tartunk, amelyek többségében a sportszerű magatartás, elsősorban verbálisan, nem üti meg a kívánt mértéket. E tekintetben kudarcot vallottam, mert nem tudtam megoldani, hogyan lehetne egyes csapattársaimból Kazinczy-díjas sportolókat faragni. Erre 36 év is kevés volt, az elmúlt 4 év alatt sem lehetett csodát tenni.

– Miért döntött a befejezés mellett?

– A Székesfehérvári Törvényszék által előírt mandátumom 2020. március 4-én lejárt, elsősorban a 77. élet­évemre való hivatkozással nem vállaltam az elnöki posztra való újbóli jelölésemet. Azonban döntésemben főszerepet játszott az a tény, hogy elnöki megnevezéssel, segédmunkás munkakörben nem akartam tovább az egyesület mindenese lenni. Természetesen, továbbra is önként vállalva szívesen végzem a „statisztikai feladatokat”, valamint a közgyűlés által megválasztott számvizsgáló bizottsági tagsággal járó kötelezettségeimet.

– Milyen tanácsokat adna utódjának?

– A megválasztott 45 éves Jakab Roland munkáját azzal kívánom segíteni, hogy ő is vegye figyelembe az általam előzőekben leírt célokat, valamint próbálja megosztani a tennivalókat az elnökség tagjaival.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában