Évzáró és díjkiosztó

2020.01.28. 14:00

Kevés a versenyzőjük, mégis Európa élvonalához tartoznak

Hagyomány, hogy a Klub Hotel különtermében tartja meg minden év elején az előző esztendőt lezárandó ünnepélyes díjkiosztó ünnepségét a Magyar Motorcsónak Szövetség. Idén szombaton találkoztak a sportág képviselői Dunaújvárosban.

Agárdy Csaba

Fotó: LI

Dunaújváros

Szerkesztőségünk évek óta tudósít az eseményről, ezért nem véletlen, hogy amikor beléptünk a konferenciaterembe, elsőként az jutott az eszünkbe, jé, mennyien vannak! Ugyanis teljesen megtelt a terem, és erre az elmúlt években nem nagyon volt példa. A résztvevőket a szövetség új főtitkára, a dunaújvárosi Varga-Schneider Ildikó köszöntötte, aki Nyíri Andreát váltotta a poszton. Ezután Csákó Ferenc elnök mondott ünnepi beszédet.

Évek óta a Klub Hotelben tartja a díjátadóját a Magyar Motorcsónak Szövetség, ezúttal telt ház volt
Fotók: Laczkó Izabella
Csákó Ferenc elnök mondott ünnepi beszédet az összejövetelen

– Azzal kell kezdenem, hogy köszönetet mondjak az Emberi Erőforrások Minisztériumának, dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkárnak azért a segítségért, amit tavaly és az idén is kapunk. Mindkét évben tíz és fél millió forinttal segítik, illetve segítették azt a munkánkat, amit az ifjúsági sportolók neveléséért teszünk. Hogy ez mekkora összeg számunkra, azt az bizonyítja a legjobban, hogy a szövetség teljes működésére egy évvel ezelőtt 3,4 millió forint támogatást kapott az államtól. Szerények a lehetőségeink, de maroknyi létszámmal mégis szép eredményeket érünk el, kevés a versenyzőnk, mégis az eredmények alapján Európa élvonalához tartozunk. Tavaly egy világbajnoki, egy Európa-bajnoki, két Eb második és három Eb harmadik helyet szereztünk. Itt szeretném megjegyezni, hogy a nem olimpiai, illetve a technikai sportok között az egyik legeredményesebb a miénk, harmincnégy világbajnoki és negyven Európa-bajnoki éremmel. Az idei legfontosabb célunk a versenyzői létszám növelése és az, hogy minél több települést bevonjunk a sportág működésébe. Nagy problémánk, hogy nincs saját irodánk, telephelyünk. Szerintem az utóbbi azért nagy gond, mert nincs egy hely, ahol a versenyzők, a szerelők időnként összejöjjenek, véleményt cseréljenek, csapatépítő jellegű találkozókat szervezzenek. Szerencsére a Dunaújvárosi Vízi Sport Club segít nekünk, náluk találtunk otthonra. Ezért nagy köszönet dr. Sándor Péternek, a klub motorcsónak szakosztályának vezetőjének. És ha itt tartunk: mindenkinek szeretnék köszönetet mondani a segítségéért. Neveket nem sorolok fel, viszont kötelességem külön kiemelni Nyíri Andrea főtitkár és Vincze Orsolya műszaki bíró nevét, akik hosszú éveken keresztül segítették a munkánkat, de ebben az évben már nem folytatják a tevékenységüket.

Az elnöki beszéd után következett a díjkiosztó. A díjakat Motyovszki Mátyás, az önkormányzat ifjúsági és sportbizottságának elnöke és dr. Sándor Péter adta át.

Vezetők egymás között. Dr. Sándor Péter és Csákó Ferenc

A 2019-es díjazottak

Motyovszki Mátyás és a legjobb ifjúsági versenyzők csoportja, mind a Dunaújvárosi Vízi Sport Club reménységei. Tavaly már az Emberi Erőforrások Minisztériuma is segítette a felkészülésüket

Az év sportolója: Havas Attila (Inter Trim). Az év ifjúsági sportolója: Jelinek Raven (Dunaújvárosi VSC).

Horváth Attila (balról), mellette Csákó Ferenc és Tábori Áron – avagy: a sport kategória legjobbjai az elnök társaságában a dunaújvárosi díjkiosztó ünnepséget követően

Sport kategória: 1. Tábori Áron (DVSC), 2. Horváth Attila (start.hu-teo). Siklóhajó kategória: 1. Havas Attila, 2. Bazinszky Miroslav (Nívo Racing Team), 3. Csákó Ferenc (Király Yacht), 4. Bodor Péter (DVSC). Ifjúsági versenyzők a 2019. évi kitartó munkáért elismerést kapott Jelinek Raven, Takács Máté, Mihaldinecz Márkó, Virág Máté, Riskó Lőrinc, Varga Gábor, Fűke Andor, Nagy Dániel, Nagy Noel (mind DVSC). A motorcsónaksportban eltöltött eredményes és tisztességes munkájáért elismerésben részesült Nyíri Andrea (volt főtitkár), Vincze Orsolya (műszaki bíró, felügyelőbizottsági tag).

Dr. Sándor Péter (balról), Havas Attila az év sportolója, a sikló hajó kategória első helyezettje, mellettük a kategória további helyezettjei: Bazinszky Miroslav, Csákó Ferenc, Bodor Péter

Az ifjúsági edzőtáborokon nyújtott önzetlen segítségéért külön köszönetben részesült Szőllősi Tibor és Jelinek Roland.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában