Ádám Anitára, Héger Ádámra, Komáromi Ádámra emlékeztek

2019.11.04. 19:03

„Szóljon hát ez a torna értük”

 A Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség rendezésében november 1-jén rendezték a VI. Ádám Anita, VII. Héger Ádám és II. Komáromi Ádám Emléktornát. Egy baráti hangulatú kispályás torna, amely sportbaráti szeretetről és az emlékezésről szól.

Szabó Szabolcs

Fotós: LI

Fotós: LI

A férfiak mezőnye a fiatalon elhunyt Héger Ádámra és Komáromi Ádámra emlékezett.

A tornára tíz csapat nevezett. A csoportmérkőzések után már a legjobb négy közé jutásért játszottak a csapatok. A seregszemlét végül a Komáromi Ádám barátai csapat nyerte, a második helyen az Old Youngs végzett, a dobogó harmadik fokára a World All Stars gárdája léphetett.

A torna után Mohácsi Norbert, a Komáromi Ádám barátai csapatának vezetője így nyilatkozott:

– Az egész csapat nevében nagyon szépen köszönjük, hogy ilyen színvonalas tornán vehettünk részt. Egy nagyon jó barátunkról és két másik kiváló emberről emlékeztünk meg ma. Nagyon örülünk annak, hogy a nap végén magasba emelhettük a győztesnek járó trófeát. Izgalmas, harcos meccsekkel sikerült eljutnunk a döntőig, ahol nagy küzdelem árán egy erős ellenfelet tudtunk legyőzni.

A hölgyek Ádám Anita emlékére játszottak. A hatcsapatos tornát végül – körmérkőzések után – a maroshegyiek nyerték. A második a Baracs lett, a harmadik helyen a DPASE végzett.

Játékkal emlékeztek a régi játszótársakra
Fotó: Laczkó Izabella / Dunaújvárosi Hírlap

Szalavics Eszter, a DLSZ női bizottságának elnöke így nyilatkozott a dlsz.hu oldalon:

– Minden alkalommal nehéz, megható pillanatokat élünk át, amikor közösen gyertyát gyújtunk emlékükre, amikor Anita kislánya elvégzi a kezdőrúgást, és a családtagok átadják a legjobb kapusnak járó díjat. Ahogy a nap folyamán többször is elhangzott „szóljon ez a torna róluk, és méltón küzdjünk értük”. Úgy gondolom, hogy ezt a fiúk és a lányok egyaránt megpróbálták.

A legjobbakat is köszöntötték

A hölgyeknél: a legjobb játékos Szabó Anita (Ikarus Maroshegy), legjobb kapus: Szabó Zsófi a (Baracs SE Old), gólkirálynő: Bozsik Brigitta (Baracs), DLSZ + díj: Markovics Maja (Amazozonok), Miklós István Díj: Németh Beáta (Ikarus). A férfi aknál, különdíjasok: Ivacs Gábor, Katona Milán, Mayer Gábor, Pasker Re náta (Héger Ádám Barátai).

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában