Ma Szentesen vendégszerepelnek női vízilabdázóink

2019.10.09. 09:30

Edzésekből mennek a bajnoki meccsre

A női vízilabda-bajnokság hétközi fordulójában szerdán este 19 órától a Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics játékosai Szentesen vendégszerepelnek.

Gallai Péter

Fotó: ZSEDROVITS ENIKO

Egygólos siker a korábbi világbajnokkal felálló III. Kerületi TVE ellen, majd szombaton kiütéses siker a Honvéd ellen – ez a mérlege eddig a dunaújvárosi csapatnak, amely a héten két mérkőzést játszik. Az elsőt ma Szentesen, vendéglátónk eddig simán kikapott a címvédő Újpesttől, majd csak egy találattal maradt alul az Egerrel szemben. Az erőviszonyok ismeretében azért a DUE-Maarsk csapata számít ismét az esélyesnek.

– Ezen a héten elég feszített a program, napjainkat a taktikai elemek csiszolásával, illetve az állóképesség fejlesztésével töltjük. Idén egy kicsit átrendeződött a csapat két ember, Menczinger és Lara Luka távozásával, de most jött el az ideje azoknak a játékosoknak, akik kevesebb szerepet kaptak eddig, hogy bizonyítsák, ők is meg tudják oldani a kulcsfeladatokat. Most őket segíteni kell, hogy amit igazán tudnak, az egészséges önbizalommal társulva kijöjjön belőlük – mondta Ziegler Diána.

Garda Krisztináék a harmadik győzelmükre készülnek
Fotó: Zsedrovits Enikő/Dunaújvárosi Hírlap

Garda Krisztina arról beszélt, bízik magukban, hogy nem hiába edzettek és gyakorolnak most is. – Köszönjük a szurkolóknak, akik támogattak minket az elmúlt két meccsen, remélem, a jövőben még többen tudnak jönni szurkolni nemcsak idegenbe, hanem a hazai meccsekre is. A múlt héten már edzettünk az új uszodában, ami nagyon szép lett – tette hozzá.

A szerdai találkozó után szombaton az eddigi legnagyobb erőpróba vár a lányokra, hiszen a szezon előtt ismét Dunaújvárosból erősítő – Menczinger Kata igazolt oda – Eger vendége lesz a csapat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában