2019.07.13. 19:00
Agresszivitást és profi hozzáállást vár Bíró Attila
Vélhetően nem az első, vasárnap hajnalban a házigazdák elleni mérkőzés lesz a legnehezebb találkozója női pólósainknak a dél-koreai Kvangdzsuban rendezendő világbajnokságon.
Bíró Attila által irányított válogatottba ezúttal három, dunaújvárosi játékos kapott helyet. Esélyek, remények a rajt előtt.Meglehetősen hosszúra nyúlt felkészülési időszak van női válogatottunk mögött, amely magyar idő szerint vasárnap reggel fél hatkor kezdi meg az akár olimpiai kvalifikációt is jelentő világbajnokságot a házigazda dél-koreaiak ellen. Gurisatti Grétáék az elmúlt napokat egy miniedzőtáborban töltötték Japánban.
A szakszövetség honlapján így nyilatkozott Bíró Attila szövetségi kapitány:
– Oyamában az ausztrálokkal játszottunk edzőmeccseket itt Japánban, amire nagy szükségünk volt, sok mindent tudtunk gyakorolni, modellezni a kanadaiak elleni meccsre készülve. Felkészültünk mindenre, Ágó Renáta irányításával az ilyenkor megfelelő szárazföldi edzéseket elvégeztük, még a helyi korai kezdést is tudtuk modellezni, avagy nem érhet bennünket meglepetés. Agresszívebbnek, profibbnak kell lennünk, akkor nem lehet baj, minden más esetben bármi megtörténhet. Bízunk magunkban, és a jó szereplésben!
A női válogatott vb-csapata
Kapusok: Gangl Edina (UVSE), Magyari Alda (Honvéd/POLO SC)
Mezőnyjátékosok: Csabai Dóra (FTC), Gurisatti Gréta (Dunaújváros), Gyöngyössy Anikó (BVSC), Horváth Brigitta (Dunaújváros), Illés Anna (BVSC), Keszthelyi Rita (UVSE), Leimeter Dóra (BVSC), Rybanska Natasa (UVSE), Parkes Rebecca (UVSE), Szilágyi Dorottya (Eger), Vályi Vanda (Dunaújváros).
A magyarok a B jelzésű négyesben küzdenek majd a csoportkörben. Július 14., vasárnap, 4.10: Kanada – Oroszország, 5.30: Magyarország – Dél-Korea. Július 16., kedd 1.30: Dél-Korea – Oroszország, 2.50: Kanada – Magyarország. Július 18., csütörtök 12.10: Kanada – Dél-Korea, 13.30: Magyarország – Oroszország.
A csoportelsők automatikusan a legjobb négybe kerülnek. A csoportból második, illetve harmadikként továbbjutók számára a rájátszás július 20-án kezdődik.