reális az eddigi eredmény

2018.07.24. 21:16

Végre győzelem az oroszok ellen

Kedden folytatódott a férfiak junior kézilabda-világbajnokság Szlovéniában. A magyar válogatott a csoportmérkőzések után az alsóházba került, és kedden Oroszországgal mérte össze erejét.

Agárdy Csaba

A csoportok első két-két helyezettje jutott a felső ági középdöntőbe, a 3–4. helyezettek a 9–16. helyért játszanak tovább. A mieink Lengyelországgal, Oroszországgal és Dániával kerültek egy négyesbe. A csoportmeccsek után két-két pontot vitt magával Lengyelország és Dánia. Válogatottunk csak az oroszokkal és a lengyelekkel játszik, természetesen a dánokkal már nem, akiktől a csoportban 31-30-ra kikapott.

Imre Vilmos, a magyar válogatott szövetségi kapitánya, aki egyben a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia sportigazgatója, egy kicsit csalódott volt a csoportmeccsek után, de ahogy a világbajnokság rajtja előtt fogalmazott, gyilkos csoportba kerültek, vagyis reális az eddigi eredmény. Ne feledjük: az első körben a világbajnoki címvédő Franciaország, a legutóbbi bronzérmes Dánia és a hetedik helyezett Portugália volt az ellenfél. Tegnap a csoportjában ugyancsak pont nélkül zárt Oroszország volt a mieink ellenfele.

Magyarország–Oroszország 37-34 (17-17)

Ubornyák ezúttal egyszer volt eredményes az oroszok ellen Fotó: handball.hu

Magyarország: Andó, Deményi (kapusok) – Ág, Borzas 9, Gábor, Kecskeméti 1, Kerkovits 3, Máthé 7, Rosta, Rozner 3, Schäffer, Spekhardt 5, Szita 5, Szöllősi 3, Ubornyák 1, Varga. Szövetségi edző: Imre Vilmos.

Néhány éve nem gondoltuk volna, hogy férfikézilabdában bármelyik korosztályban is az oroszok nem éremért, hanem a 9–16. helyért játsszanak. Most ez történt. Fej fej mellett haladva kezdtek a csapatok, tíz perc játék után az oroszok 7-6-ra vezettek. Viszont negyedórányi játék után már nálunk volt az előny (11-10).

 

A félidő hajrájára 16-16-nál, a szünetre pedig 17-17-nél mentek a csapatok.

A második játékrészben sem változott a „felállás”, egyik együttes sem tudott ellépni ellenfelétől. A hajrá azonban most Imre Vilmos csapatának sikerült jobban, és 37-34-re nyert. Eddig kétszer úgy vesztett együttesünk, hogy szinte végig vezetett a találkozón, majd az utolsó másodpercekben kapott góllal szenvedett vereséget (Dánia 23-22, Portugália 31-30).

Csapatunk ma 13 órakor Lengyelország ellen játszik.

Remélhetően e mérkőzésen is győznek majd Imre Vilmos fiai.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában