Forma 1

2018.07.26. 15:00

A Magyar GP következik

A nyári szünet előtt a Magyar Nagydíjon mérik össze tudásukat a Formula–1-es gyorsasági autós-világbajnokság pilótái és csapatai.

KA

Nem is lehetett volna jobb felvezetés az idei magyar futamra, mint a múlt hét végi Német Nagydíj. Az azt megelőző futamokon, amikor a Mercedesnek és Lewis Hamiltonnak állt a zászló, rendre a Ferrari és Sebastian Vettel jött ki jobban.

Fotó: Lakatos Péter / MTI Fotó:

A legfájóbb az volt a címvédő számára, hogy nem sikerült sorozatban ötödször is győznie Silverstone-ban, hazai közönsége előtt; ráadásul riválisa, Vettel csente el előle a diadalt. Mi több, átvette az első helyet a tabellán.

Ismét Lewis Hamilton és a Mercedes vezeti az idei bajnokságot Grafika: Kelemen Attila

Erre jött egy olyan német futam, ahol úgy tűnt, hogy az edzésen hibázó Hamiltonnak kármentésről fog szólni a hockenheimi verseny. Végül a ferraris vezető helyről esett ki az esős futamon, a 14. helyről rajtoló Hamiltont pedig első helyen intették le a kockás zászlóval.

Összességében úgy érkezik magyar földre a száguldó cirkusz mezőnye, hogy ismételten a Mercedesnél és Hamiltonnál van a pontelőny. Ám nem kényelmesedhetnek el, mivel a fejlesztési versenyben egyelőre a Ferrari áll jobban.

Ami pedig a Magyar Nagydíjat illeti, a Red Bullokról sem szabad megfeledkeznünk.

A Magyar Nagydíj hétvégi menetrendje (magyar idő szerint):

Péntek

11 óra: első szabadedzés, 15 óra: második szabadedzés.

Szombat

12 óra: harmadik szabadedzés, 15 óra: időmérő edzés.

Vasárnap

15.10: futam.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában