Komáromi Tibor: Fontos, hogy fejlődjenek a szakosztályok, a honi birkózás

Mit lát legfontosabbnak a jelenlegi magyar birkózásban akár szervezetileg, akár szakmailag akkor, amikor az őszi világbajnokságra való felkészülés is zajlik, közben pedig a Gurics Birkózó Centrum is szépül?

– Szervezetileg az a legfontosabb számunkra, hogy fejlődjön a magyar birkózás, fejlődjenek a szakosztályok és a fejlődéssel járjon együtt az eredmény. Ami viszont a magyar birkózás szempontjából nagyon örömteli. Mivel 2018-ban Budapesten mi rendezzük a világbajnokságot, ezáltal az ottani eredmények tükrében nagyon jó lehet mind szervezetileg, mind az utánpótlásnak, mind a birkózás egészének, mert csak annak hatására szeretne majd ismét több gyermek birkózni.

Dunaújvárosra tekintve, beleértve a környező településeken kiépített szervezettséget, a birkózás egyértelműen azt mutatja, hogy gazdaságilag is lehetőség nyílt arra – a kormány, az önök által is képviselt szakmai rang által –, hogy fejlődhessen. Tapasztalt bármiféle ellenállást országjárása alatt?

– Nem. Egy sportot irányító szövetségnek nagyon fontos, hogy az adott sportban résztvevők egy irányba húzzanak. Mert azt tudni kell, hogy akik itt indulni fognak az idei világbajnokságon, azok a tavalyi évben kötöttfogásban megnyerték az európai csapatversenyt. Ez azt jelenti, hogy Európában a legjobbak voltak. Ehhez hasonlót szeretnénk itt is alkotni. Dunaújváros erre a példa, mert amikor ennek a teremnek az első részletét megmutatta nekem Mátyás Gábor, azt mondtam, azért itt még van mit tenni. Megígérte, hogy tesznek, s lám két év után újra itt lehettünk, és átadjuk a komplex csarnokot. Kiváló, kihasználható hely. A környező településekről ide iskoláztathatják gyermekeiket és egy olyan sportot folytathatnak, ami évtizedek óta produkál egész Magyarország területén, és mindenki büszke rá!

Fotó: Hankusz Kálmán/ Dunaújvárosi Hírlap

Amikor tud, jön Dunaújvárosba, mint a veteránbajnokságon is. Jó kezet fogni fiataloktól a veteránokig, személyesen? Mit ad ez, mit jelent a piros-fehér-zöld?

– Abban reménykedem, hogy nemcsak nekem, hanem a birkózásban résztvevők jelentős részének nagyon sokat adott a sportág. Nekem először is azt adta, hogy megismerhettem olyanokat, akikkel máig szívesen találkozom. Nekem is deresedni kezdett a hajam, ám ők kissé idősebbek nálam, bácsisabbak lettek, de mindig úgy tekintek rájuk, mint egykori példaképeimre. Emellett adott egy olyan küzdőszellemet, hogy megpróbáljam magam képezni. Aktív koromban az állandó edzéssel, most pedig az élethosszig tartó tanulást választva midig járok valahová, mindig tanulok valamit. Úgy gondolom, egy időben a testem művelése volt aktívabb, most a szellemem művelése, a mentális művelés fontos. Nekem mindent adott a birkózás.

Rátekint ezekre a fiatalokra a saját élete tükrében, s egyetlen szót mondva: felelősség (!), annak jelentését hogyan fejtené ki?

– A felelősség az ember életében fellelhető minden szituációban. A családban egy apának, anyának. Egy szervezetben az aktuális vezetőnek szerepe van a kiválasztott irányban, annak betartásában. A felelősség egy olyan dolog, ami a birkózáson belül feladatokat ad azoknak a volt kiváló birkózóknak, akik felelősséggel élnek a piciny generáció gyerekei iránt. Igenis, amit ők megtanultak, elsajátítottak, adják azt tovább. És nem negatív összefüggésben kell ezen gondolkodni, hanem onnan közelítem, amikor egy ember jóindulattal, szeretettel közeledik valaki felé, és felelősséget érez az iránt, hogy a másikkal mi történik. Nekünk, akik megtapasztalták már a sikert a birkózásban, felelősségünk van ezek iránt a gyerekek iránt. Annak a csapatnak is felelőssége volt irányunkban, akikkel együtt kezdtünk… Növényi Norbiéknak, Kocsis Feriéknek, Tóth Pistáéknak… Bizony, felelősségük volt, s így lehetett később (magamra tekintve is!), hogy 17 évesen bekerülhettem a válogatottba. Én ilyen embereket láttam, büszkeséggel töltött el, s amikor Rácz Lajos bácsit meglátom, általában elmondom neki, hogy mekkora felelősségük volt abban, hogy belőlem jó birkózó vált. És megpróbálom ezt most átadni a fiataloknak. Számomra ezt jelenti: valamiért, ezekért a fiatalokért bizony felelősséget kell vállalni. Amikor én ilyen piciny voltam, mint ők, akkor is voltak jó birkózók, de jöttek, nézegettek bennünket, foglalkoztak velünk. Eltelt tíz, húsz, harminc év, s most arról beszélünk, hogy bizony van felelőssége a vezetőknek, a bizonyított klasszisoknak. De jó is ám ez!