Napról napra jobb teljesítménnyel

A Roland Divatház Négy Nemzet Tornáját Lengyelország nyerte meg, Japán lett a második, a mieink a harmadikak, Olaszország pedig az utolsó. Nem nagyon érdemes most az eredményeket elemezni, és nem csak azért, mert felkészülési tornáról van szó, hanem azért is, mert mind a négy válogatott új szövetségi kapitánnyal vett részt a kupán, mindenhol új időszak kezdődött.

De talán mégis meglepetésnek számít, hogy a tavasszal a Top Divíziótól búcsúzó olaszok lettek a negyedikek, amíg a divízió

I/B-ben szerénykedő japánok a másodikak. A japánok hosszú évekig voltak a tagjai az elitnek, vagyis a Top Divíziónak, majd velünk együtt voltak a divízió I/A-ban. Innen 2016-ban meglepetésre kiestek, majd tavasszal – ugyancsak meglepetésre – nem jutottak vissza, így jövőre is a divízió I/B-ben szerepelnek. Vagyis azt lehet látni, a világbajnokság első osztályának a vége, a másodosztály és a harmadosztály eleje között nagyon kiegyenlített a mezőny.

A mieinkről. A lengyelek ellen mondjuk úgy, feledhetőt nyújtott csapatunk (1-4), másnap meggyőző játékkal nyert az olaszok ellen (5-2), majd jött vasárnap este lapzártánk után a japánok elleni 4-3-as vereség büntetőkkel.

Itt azért érdemes megállni pár szóra. A válogatottunk végig fölényben játszott, amit az is bizonyít, hogy a mieink negyvenháromszor, amíg a vendégek mindössze tizenhétszer lőttek kapura, mégis ők nyertek. Ezen találkozón nemzeti csapatunk kapuját a DAB hálóőre, Duschek Dávid védte.

A torna után a mieink finn szövetségi kapitánya, Jarmo Tolvanenaz alábbiakat nyilatkozta a szövetség honlapjának.

„Végig domináltuk a mérkőzést, az egyetlen probléma az volt, hogy nem voltunk elég hatékonyak. A jégkorongban sokszor megtörténik, hogy ha nem sikerül megszerezni a győztes gólt, a döntő találatot, nem használja ki egy csapat a helyzeteit, azt az ellenfél megbünteti. A korong nélküli hatékonyságon is javítanunk kell. A három nap alatt napról napra jobban játszottunk. Még csak néhány hete vagyunk együtt, de élvezem a közös munkát a srácokkal, optimista vagyok!”

A dunaújvárosi nevelésű Erdély Csanád így foglalta össze a tapasztalatait:

„Felemás érzésekkel távozunk. Mindenki győzelemmel szeretett volna zárni, ám most még nem az eredmény a fontos. Most a fő cél az volt, hogy elsajátítsuk az új taktikát, amit a szövetségi kapitány kért tőlünk. Sokan most találkoztak vele először.”