Magunkon nevetünk másfél órát - galériával

Hogy mitől volt akkor ez egy hazai premier? Nos, ha alaposabban beleolvasunk a színlapba, már gyorsan megérthető a kijelentés, ugyanis az előadást színpadra alkalmazta és rendezte Őze Áron, a Bartók igazgatója, a két énekes szerepet Auksz Éva és Holecskó Orsolya viszi a vállán, de még az előadás asszisztensét, Palkó Pankát is innen importálták a nyáron Zsámbékra. Hogy teljes legyen a produkció, Bori Tamás zenei álomképét a The Sharonz zenekar (Kovács Olivér - dob, Almási Bálint - szólógitár-ének, Tasnádi László - basszusgitár, Gyulai Sámuel - zongora) játssza el élőben, mi több, a muzsikusok még prózai feladatokat is magukra vállaltak.
Lackfi János a Milyenek a magyarok? című szórakoztató, szatirikus és önirónikus prózakötetét már több, mint tíz esztendeje megírta honderűtől fűtve, és éppen 2023-ban adták ki újra nemzeti (szép vagy kevéssé szép) vonásainkkal szeretettel csúfolódó, magunkat mélyebb megismerésre és szembenézésre invitáló, megértésre és elfogadásra tanító írását. Abban az évben, amikor Őze Áron éppen kezelésbe vette, hogy színpadi formára igazítsa, mégpedig szórakoztató színpadi formára, amikor zenés kísérettel felszabadultan kacaghatunk saját furcsa, egyedi mivoltunkról, miközben azért kicsit a büszke nemzeti kebel is dagadhat. Szerencsés találkozás volt ez, Őze jól eltalálta Lackfi sajátos humorának rezgését, és a két színésznő is fürödhet a szórakoztatás kacaj és tapstengerében.

Az előadás vissza-visszatérő vezérmondata így hangzik: A magyar ember eltöprengett, vajon miből tudható, hogy ő éppen magyar. A felvetésre válaszok és ironikus megjegyzések is érkeznek, mégpedig ilyenek: "Abból, hogy születésnapján meghúzgálják a fülét, és azt kívánják, bárcsak nőne bokáig. Pedig ez nem lenne se praktikus, sem esztétikus. Attól, hogy gyerekkorában ki kell állnia az esőre, mert attól nő jó nagyra, répát kell ennie, mert attól fog tudni fütyülni és spenótot, mert attól lesz jó erős. Pedig ha csak a vastartalom számít, afelől akár egy lapátot is szopogathatna. Abból, hogy vallja, borban az igazság, ezért pár pohár után az asztalt kezdi csapdosni, és kijelenti, hogy mindig neki van igaza. Vallja azt is, hogy sörben a békesség, ezért pár korsó után jóságosan kijelenti, hogy mindenkit szeret, és mindenkinek igaza van. A pálinkában ilyem elvont fogalmak nincsenek, azt inni kell, a többi majd kiderül. Abból, hogy hisz a szent Levesben, melyet az étkezés elején szolgálnak fel, a szent Savanyúságban, melyet a húsételhez szervíroznak, és a sajtról legfeljebb melegszendvics jut eszébe, semmiképp sem egy sajttál. Abból, hogy hegynek hívja a dombokat és tengernek legnagyobb tavát."
A színlap szerint "Egyfajta szellemes, derűs, és roppant mulatságos, de ugyanakkor bölcs színházi kalauzról van szó, hozzánk, magyarokhoz, egymáshoz, önmagunkhoz. Téren és időn átívelő utazás önmagunk felé…" Tizenöt szellemes, nem kevésbé elgondolkodtató etűd segítségével színészek és közönség játszhatnak el együtt gondolatban azon, milyenek is vagyunk, mire lehetünk jogosan büszkék, s min lenne jó esetleg változtatnunk, ha már belenéztünk a görbe tükörbe. De egyre mindenképpen büszkék lehetünk – ennyi mindent túlélni: igazi bravúr. Még azt sem kell eldönteni, hogy sírjunk, vagy nevessünk, legegyszerűbb, ha régi, bevált módszerünköz folyamodunk, és sírva vigadunk.