Szövevényes bohózat készül évadindításra

– Füst Milán nem éppen a vígjátékairól híres, erre a darabra jószerivel ki sem tér a saját életművében, nem volt büszke rá. Miért kellett most elővenni? – Nem tudjuk, hogy miért rejtette el, csak elméleteink, hipotézisünk van, hogy vajon szégyellte, vagy mi történhetett. De a lényeg az, hogy egy komoly szerző, egy nagy irodalmi jelentőséggel bíró, erős gondolatiságú és a magyar irodalmi életben akkor éppen hogy megtűrt – elismert, de megtűrt – szerzőnek egyszer csak előkerült egy bohózata. A nyolcvannégyes előadáshoz előszót írt Bárdos Pál, aki az előadás dramaturgja volt. Abban leírja ennek az előtörténetét. Volt egy érdekes gondolata, hogy mennyire kétdimenziósak szoktak lenni a bohózatok szereplői, hiszen olyan teljesen életszerűtlen bonyodalmakat kell megoldaniuk, hogy óhatatlanul összetörik egy kicsit a szerepük. De ez nem olyan, itt végigviszi a karaktereket, a szerepek nem csorbulnak, mindig logikus és nem kényszerű, deus ex machina típusú helyzetmegoldások vannak, hanem minden egy belső logikából fakad. Kicsit ódzkodtam attól, hogy bohózatot készítsünk, de ahogy beleástam magam, és ahogy ennek a bohózati műfajnak egyfajta hátterét is tanulmányoztam, egyszerűen rájöttem, hogy ez egy elitista gondolkodás volt részemről, mert meg lehet világosan és érvényesen alkotni ezt az előadást. Ez, mint a jó tehetség, úgy kibukkant az életművéből, amikor felfedezték 1984-ben. 

Erőteljes, kiválóan megírt színdarabról van szó, bohózat stílusban. Azt gondolom, hogy a csapat, amellyel elkezdtük a próbákat, tökéletesen meg tudja oldani, meg tudja lépni ezt a feladatot, és nem mellékes, hogy Kerekes Éva mint Máli néni az ő tudásával és tapasztalatával szerintem izgalmas karaktert alakít majd, mindazzal, amit ő hozzáad, és ez már alapjában a „megéri” kategória. Másrészt ez egy sikernek szánt színdarab, úgyhogy szeretnénk, ha a nézők minél többen visszatalálnának a színházba. – A korabeli kritikák azt mondták, hogy nehezen követhető a történet, a nézők számára bonyolult. Nagyon hozzá kellett nyúlni a szöveghez? – Nem a cselekmény szövéséhez nyúltunk hozzá, hanem inkább a mai kor színházának a konvenciói már eltolódtak, sűrűbb kifejezést igényel időben, a mai néző kompaktabb rendszerhez szokott. Ehhez nyúltunk hozzá, de az, hogy bonyolult, és az, hogy sokszor maga a néző is csak keresi azt, mi a valóság, az éppen hogy jó. Mindig vissza fog találni, mindig fogja tudni, hogy hol vagyunk, mindig rá fog jönni, hogy most ki mit értett félre, és miért értette félre. Ez része a darab hatásmechanizmusának, ahol tulajdonképpen látjuk, hogy teljesen fölkavarodik a világ, és sok dolog a legsűrűbb pontokon már nem az, ami, és már én sem tudom, hogy mi volt az eredeti. Ez a darab egy pontján bizony el fog jönni a nézőnek, hogy „Atyaúristen, mi történik?”, de szerintem ez jó. – Kerekes Évára lehet építeni, de van még számtalan szerep. Ez egy koprodukciós előadás, mi alapján dőlt el, hogy mennyien vannak Kassáról, mennyien a Bartók társulatából? – Természetesen ilyen koprodukciókat megelőznek tárgyalások, úgy a technikai, mint a művészeti kérdésekben. Ezeken a megbeszéléseken dőlt el, hogy mennyit hozunk mi, mennyit hoz a Bartók. Ez ennek az eredménye. Miklós Forgács dramaturg eleve úgy keresett darabot, hogy kiosztható legyen. Amikor elkezdtünk a darabbal foglalkozni, akkor mind a két társulatban előadható lett volna, tehát nagyobb körben is kiosztható lett volna. Így találtuk

meg a végső megoldást. – Jelmezben hová utaztat ez a darab minket? – Visszamegyünk ebbe az art déco világba. Egyfajta realizmus jellemzi a díszletet, de a kor anyagait felhasználva különös karaktert fog kapni. Nem emeltük másik korba, hanem inkább ezeket az áthallásokat és esztétikai szempontból az akkori eléggé kifinomult képzőművészeti háttereket építjük bele. – Egy bohózatnál nem nagyon keresi az ember a filozófiai hátteret, de ismerve önt, valami üzenete csak lesz a darabnak. – Hogy jobban figyeljünk egymásra és a valóságot merjük értékelni, és ne csak a saját céljaink legyen a valóság, hanem próbáljunk meg közös nevezőt találni. – Jó visszatérni Dunaújvárosba? – Nagyon jó. Szeretek itt dolgozni, a csapattal, a háttérrel az igazgatói szinttől egészen a portásig megtaláltuk a hangot. Érzem azt, hogy ők is szívesen fogadnak, és én is szívesen jövök.