Ha kint fagy, azért bent még megmelegedhetsz! - galériával

A Mikro fesztivál a többi között azt is jól megmutatja, hogy milyen nagy szükség, igény van a szórakoztató darabokra, és legfőképpen azt, hogy ezt a műfajt is lehet kiemelkedően jól művelni, semmivel sem alantasabb, mint a köldöknézős, elmélyült gondolkodást igénylő drámák. Nem kell más hozzá, mint egy legalább közepesen jó szöveg kiindulásként, egy rendező, akinek van elképzelése arról, merre kormányozza az előadás hajóját, no meg a megírtaknak megfelelő számú, lehetőleg kiváló képességekkel rendelkező színész, akik felviszik az élő szövetet a vázra. Peter Quilter színdarabja esetében ezek mind rendelkezésre álltak, megerősítve Karácsony Ágnes jó érzékű dramaturgiai munkájával, valamint Enyvvári Péter barátságos enteriőrjével és Kiss Fabióla fejéből kipattant beszédes jelmezekkel.

Hányszor, de hányszor találkoztunk már a filmes és színházi világban azzal, hogy az elmagányosodás adja a témát a szerzőnek, aki ennek feloldására újszerű vagy sablonos megoldást kínál. Nem telt még el annyi idő a pandémia óta, hogy ne lenne élő az emlék bennünk, mennyire szörnyű, amikor a társas kapcsolatok egy csapásra elérhetetlen távolságba kerülnek, és kényszerűen át kell élnünk a magány szorongató jelenlétét. Ha elárulom, hogy Quilter ezt a darabot 2020-ban írta, akkor már sejthető, hogy ez az előadás is ezt a problematikát fejtegeti. Főszereplője a magány, ráadásul kétféle, egy női és egy férfimagány. Mindkettő meglehetősen tipikus. Patrick (Schneider Zoltán) egy nagy mackó, aki magányosságában vidéki házát a pedantománia főhadiszállásává tette, és kialakította a kifinomult ízlés kínálta különcség támaszát magának különleges sajtokkal, borokkal, ritka konyakkal, keksszel. De ez egy morcos mackó, aki már magára húzta a külvilágot elijesztendő sprőd, itt-ott tövises bundáját. Judith (Nagy-Kálózy Eszter) 50-es évei közepén járó, hiperaktív, filigrán nő, aki olyanféle különcre magányosodott, akit nem szívesen látunk a közelünkben. Idegesítően nyüzsgő, folyton beszélő és pakoló, aki tudomást sem vesz rólunk, úgy robban be intim közegünkbe, hogy pillanatok alatt vendégnek érezzük magunkat saját terciánkban. Mi történik, ha két ilyen jellem térben és időben találkozik? Nem kell nagy fantázia hozzá, bizony kódolt a konfliktus. Hogy ne lehessen egyszerű elrohanással megoldani a szituációt, a szerző egy elképesztően nagy hóvihart ír erre az időre kijárási tilalommal. Egymáshoz kényszeríti egy időre a szereplőket.

Mivel színházról beszélünk, ezeken a konfliktusos helyzeteken nevetünk. Aztán varázsütésre valami megváltozik. A két, befelé forduló ember kinyitja érzékszerveit a másikra, elkezdenek figyelni egymásra, és hamar rájönnek, mi szerethető van a másikban. De addig még nagyon sok minden történik onnantól, hogy Judith bekopog a hófúvás kellős közepén. A szerző azért hagy teret a fantáziának is, legfeljebb csak találgathatjuk, hogy a nőt mi motiválta, hogy rátörjön morcos szomszédjára, egyszerűen csak annyira egyedül volt, hogy annál már bármi jobb, vagy már régóta kinézte magának az egyedülálló férfit, és most látta alkalmasnak az időzítést, hogy akcióba lendüljön. Mindegy is. A lényeg leginkább a darab üzenete, hogy mindenki szerethető, ha nem a hibáira koncentrálunk, és a szerető figyelemtől kinyílnak még a mohalepte ajtók is az ember szívében. Könnyed szórakozás vaskos, használható üzenettel. Nem telt hiába ez az este, az már bizonyos.

Mind emellé még ott a két kiváló színész, akik nagyon is élővé teszik a helyzetet. Amikor Schneider öblös basszusa felcsattan, még a nézőtéren is összerezzennek az arcok. Félelmetes figura, aki oroszlánként védené a díszpárnák pontos mértani helyét. Persze hamar rájövünk, hogy vajszívű, és tehetetlenségében inkább afféle óvodás toporzékolás lesz a fenyegetőzésből. Mindvégig elképesztően hiteles jellemrajza sokat segít a sikerben. Nagy-Kálózy Eszter figurája is annyira életszerű, hogy nem csodálkoznánk cseppet sem, ha kiderülne, ő a mindennapokban is ilyen. Mégis mindvégig vele tart egy megfoghatatlan kedvesség és báj, fellélegzünk ugyan, mikor úgy tűnik, megszabadultunk tőle, de újra fellélegzünk, amikor előkerül, és folytatja, ahol abbahagyta, kezd hiányozni, amikor nincs jelen. Olyan könnyedséggel fürdik a feladatban mindkét remek színész, hogy kezd egyfajta jutalomjáték szaga lenni a darabnak. De ennél nagyobb baj soha ne érjen minket! Az élmény nehezen feledhető.