Ma estére meghívtam Petőfit, és vele fogok beszélgetni

– Miért tartsak még újabb hagyományos előadásokat, amikor már túl vagyok a tizenkétezrediken. Ma estére meghívtam Petőfit, és vele fogok beszélgetni. Hogy kihallgatnak bennünket a nézők? Az lesz az igazi örömünk – mondta Reisinger János. 

A ma generációja beengedte magához? – kérdeztük. 
– Hát igen. Ady is azt mondta, hogy „Ifjú szívekben élek”, aztán ennek már a ’70-es ’80-as években sem leltük a nyomát. Mit gondolsz, a mai világban ki él az emberek szívében? Petőfi nekem, csak ötven­éves korom után lett a kedvencem. Gyermekkoromban azért nem, mert kötelező volt, például a Nemzeti dal, a Füstbe ment terv, az Anyám tyúkja és a többi miatt. Aztán később a professzorok is azt mondták az egyetemen, hogy „olyan naiv volt ez a Petőfi, hogy ilyeneket hitt az életről, amikből mi már kijózanodtunk”. Majd az említett életkoromban egyszer elhatároztam, hogy végig­olvasom mind a nyolcszázhatvannégy versét. Ez olyan hatást tett rám, hogy úgy döntöttem, hogy minden évben karácsony és újév között újra megteszem. Ez annyi új dolgot jelentett számomra, hogy elkezdtem azokat memorizálni. 

Felismerés a Vajdaságban 

– Az egyik előadásomon megkérdeztem a közönséget: ismerik az Apostolból azt a részt, amikor Szilveszter már tíz éve ül a börtönben, egy kismadár az ablakába szállt és azt mondta: „A megvigasztalt fájdalom talán még édesebb, mint maga az öröm”? Majd később ezt még néhányszor megismételtem. Amikor egy hónap múlva egy szomszédos faluban tartott előadásomra érkeztem, ahogy mentem be a terembe, sorfalat állt az előző hallgatóságomból tíz-tizenkét ember és azt mondták, hogy még ne kezdjem el az előadást, mert ők kórusban akarják elmondani az idézett részt. És akkor azt mondtam, hogy ha Petőfinek két sora ennyit nyújt a mai embernek, akkor beszélni kell róla. 

Az igazi Petőfi 

– Tegnap Aszódon, ahol a költő három évet élt, mert ott tanult, az Ítélet című verséről beszéltem. Nagyon nagy vers. A magyar költészetben is ritkaság, de a nemzetköziben is, hogy valaki az ítéletről és az örök életről ír. Az a probléma, hogy Petőfit, aki csak hat és fél évig tündökölt a magyar égbolton, az emberek úgy tették a helyére, ő egy dal- és bordalköltő, aki ahogy a mai gyermekek mondják, „gyorsan megmondja a tutit”! De, nem ismerik az episztola és a nagy gondolati versek, a Világosságot! (amit az emberi sors címen akart megírni), A türelemről, és Az ember költőjét. 

Filozofikusan 

– Ahhoz képest, hogy ő huszonhat és fél évesen eltűnik a szemünk elől, egy nagy gondolkodó volt. Ilyen kérdései vannak a Bölcselkedés és bölcsességben, hogy „Teremtve van-e a világ, / Vagy örök idők óta áll? / S fog-e örökké állani / Vagy egykor semmiségbe száll? / Megírta évmiljók előtt / A sors, mi fog történni majd? / Vagy a történet gálya, mit / A véletlen fuvalma hajt? Egy-e a lélek és a test? / Honnan jövénk, hová megyünk? / Elalszik-e a sírba’, vagy / Uj lángra lobban életünk?...” 

Ilyen tisztán és világosan ki tett fel létkérdéseket nem a magyar, hanem a világ költészetében is? Mivel több színtársulatban is működött, nagyon szerette William Shakespeare-t, akiről azt mondta, hogy ő „szinte a fele a teremtésnek”. Ezért megírta a nagy magyar Hamlet monológot, a Világosságot! című versében. A Lear király bohócát pedig összevonta az Őrült című versében. 

A világot is meghódította 

– Az említettekhez hasonló verseket nem nagyon írtak előtte. Amikor a Felhő ciklus rövid versei Nietzsche, a mindig is vitatott gondolkodó kezébe kerültek az 1860-as években, annyira föllelkesült azoktól, hogy megzenésítette és előadta. Heinrich Heinével együtt azt kérdik, hogy van-e ennél nagyobb költő? Mi kit tarthatnánk a legnagyobb lírikusnak, amikor a milánói Ambrosiana kertjében Homé­rosz, Dante, Platón, Shakespeare, Goethe, Puskin mellett Petőfinek is állítottak szobrot? 

– A világ legismertebb verse a Szabadság szerelem. Ez a hatsoros Kínában is ismert lett, parkot neveztek el, és ott is szobrot állítottak neki. 

Sorsfordító kérdések 

– E versben az a legfontosabb, hogy a szerelemnél is nagyobb a szabadság, hanem a harmadik fogalom: aki az életben nem hoz áldozatot, az mitől ember?! Petőfi azt mondja, hogy a kérdések kérdése nem a „Lenni, vagy nem lenni?”, hanem az, hogy „Használt-e a világnak, ki érte oda áldozá magát?”. Ilyen mélységgel, változtatni tudással, humorral, iróniával kevesen rendelkeztek. Tőle tudjuk, hogy a kedvelt tárgya a világban a felhők. Hogy miért? „Mert mindig változók, de mindig ugyanolyanok.” Akárcsak ő maga. Egyszer ilyen, máskor olyan, de nem a romantikus végletek, hanem a mindig állandó, az igazi hiteles emberi sorsért küszködők embere. Az, aki tudta, hogy „A megvigasztalt fájdalom talán még édesebb, mint maga az öröm.”