A Tengerszem és a Gyöngyvér után...

– Azért fejeztük be valójában, mert én egy kicsit elfáradtam. Ki akartam lépni a zenekarból, úgy gondoltam, hogy ők majd folytatják, de nélkülem nem szeretnék folytatni. Igazából ezért szűnik meg teljes egészében a banda. Én tényleg egy kicsit most belefáradtam a zenekarozással járó dolgokba. Merthogy őszinte legyek, elég nehéz érvényesülni így. Munka mellett csinálni teljes erőbedobással, menedzser nélkül kicsit nehéz. Ez a legfőbb indok. 

– Mindeközben korábbi, már nem létező zenekarod, a Gyöngy­vér új lemezzel jött ki éppen. Hogy van ez? 
– Ez egy új lemez, aminek az érdekessége az, hogy egyik dalt se most írtam. Van, amit tizenhét éve, amikor a Gyöngyvér még épp csak éledezett, a legújabb dal pedig talán 7-8 éves. Ezeket a régi dalokat előkotortam a vincseszter mélyéről, és felújítottam. Feljátszottam kicsit talán jobban. Amihez nem volt szöveg, ahhoz írtam, és Zsoldos Ádám barátom pedig felénekelte azokat. Ez egy ilyen lemez. Új is, meg nem is. Az apropója igazából inkább az, hogy megünnepeljük azt, hogy az első lemezünk, a Lacrimosa 15 évvel ezelőtt jelent meg. Ez egy személyes ünneplés tulajdonképpen. Majd persze közkinccsé is tesszük ingyen, nincs üzleti része. Mindenki úgy értékeli majd, ahogy szeretné, de az biztos, hogy olyan dolog van rajta, amit valószínűleg még nem hallottak. 

– Felfogható úgy, hogy egy ajándék a kitartó Gyöngyvér-rajongóknak? 
– Nem akartam így mondani, hogy ajándék nekik, mert ez inkább ajándék nekünk. De hátha ők is értékelik. 

– Minden hangszert te játszottál föl, és kerestél egy énekest, hogy tegye hozzá a magáét? 
– Igen. Hát igazából a gitárokat, basszusokat, ilyesmiket én játszottam fel, a dobokat pedig programoztam, egy erre alkalmas eszközzel. Ádám barátommal már nagyon sokat zenéltünk együtt korábban az Imágó zenekarban. Különváltak az útjaink, de mi jó barátok maradtunk, szerencsére nem csak a zene kötött össze minket. Amikor szóba került, hogy készülne egy új Gyöngyvér-felvétel, akkor egyből ajánlkozott, hogy szívesen benne van. Korábban is felvettünk már két korábbi Gyöngyvér-dalt vele, és volt is egy közös koncertünk, ahol ő énekelt. Összejött a régi tagság, és utána megbeszéltük Ádámmal, hogy ha bármikor bármilyen Gyöngyvér-téma előkerül, azonnal jön. 

– Az, hogy elfáradtál, azt jelenti, hogy kizárod annak a lehetőségét, hogy visszatérsz bármilyen zenekarral, vagy azt is jelenti, hogy a muzsikálást, a zeneírást is befejezed? 
– Nem, az utóbbit egyáltalán nem. A zenei szakmát nem hagyom abba, csak egy kicsit most hátrébb sorolom, mert elég sok időt szenteltem ennek a dolognak. De ami igazán nehéz, és amit egy jó időre – nem tudom, meddig – félrerakok, az a zenekarozás, az biztos. Nehéz elindítani egy csapatot úgy, hogy megfeleljen mindenkinek, miközben neked a fejedben van azért egy elképzelés, hogy hogyan, mi felé szeretnél haladni. Engem ez a része lefárasztott, most nem szeretném erőltetni. Nagyon sok időt visz el. Egy bármilyen picike eredmény elérése is nagyon-nagyon sok órát, napot, hetet vesz el tőled, mint szervezőtől. Vagy nem is tudom, minek nevezzem, aki a zenekart próbálja egyengetni, de nem menedzser. Ezt a stúdiós dolgot is próbálom egy kicsit hátrébb sorolni, mert ez is rengeteg időmet viszi el, sokkal hektikusabb, mint gondoltam volna. Főleg úgy, hogy én szervezem a munkákat, hozzám futnak be a szálak. Ezeket elrendezni, a munkát elvégezni, az utóéletét egyengetni sok időt felemészt. De zenéket biztos, hogy fogok írni, fogok ezzel foglalkozni. Ezt a Gyöngyvér lemeze is pont jól mutatja. Ott is sokkal több dal volt, de hát nincs annyi időm, hogy mindegyiket megcsináljam. Tehát van ötletem, és szívesen is csinálom, csak most úgy érzem, egy picit többet kell foglalkozni személyesebb dolgokkal, mint mondjuk a család. Most, hogy nem lesz a zenekarozás, felszabadul egészen sok hétvégi napom, amit erre fordíthatok, és nagyon szívesen teszem.