Történelem

2022.08.14. 10:00

A szovjet csapatok kivonulása: új fejezet az osztrákok életében

Ausztria ma egy közép-európai ország, északról Németország és Csehország, keletről Szlovákia és Magyarország, délről Szlovénia továbbá Olaszország, nyugatról pedig Svájc és Liechtenstein határolja.

Farkas Lajos

A szovjetek Bécs elfoglalása után hosszú időre berendezkedtek. A katonai kormányzat főhadiszállása az ’50-es években

Fotós: Fortepan

A majdnem 84 ezer négyzetkilométer területű országban csaknem 9 millióan laknak, államformája köztársaság, fővárosa Bécs, a hivatalos nyelv a német, de regionálisan elismert még a magyar, a horvát és a szlovén nyelv is. 
1955. május 15-én Bécsben aláírták azt az államszerződést, amelyben az ország visszakapta szuverenitását, így 1955. július 27-én a megszálló szovjet csapatok megkezdték kivonulásukat Ausztriából, ezzel egy új fejezet nyílt meg az osztrák történelemben. A szovjet kivonulást követően Ausztria örökös semlegességét az alkotmányban is rögzítették, ami lehetőséget biztosított arra, hogy az ország semleges államként a saját útját járja. 1955. október 25-én hagyta el az utolsó szovjet katona Ausztriát, másnap az osztrák parlament mindkét háza megszavazta az osztrák semlegességet kimondó törvényt, majd az egykori négy, II. világháborús győztes szövetséges állam is, 1955. december 6-án elismerte Ausztria semlegességet. 
 

Ausztria semlegességének hatása hazánkra 
Az osztrák függetlenség megszületése magyar szempontból is rendkívül fontos, ugyanis így Magyarország már közvetlen kapcsolatba került a Nyugattal, ennek az 1956-os magyar forradalom leverését követő időkben volt nagy jelentősége, hiszen Ausztrián át tudott elmenekülni közel 200 ezer magyar menekült. Ausztria 1955 óta tagja az ENSZ-nek, majd 1995-ben belépett az Európai Unióba is. Németország vereségével befejeződött a II. világháború. 
Nemrég írtunk arról, hogy az I. világháború vesztes országa, Ausztria, hogyan vált a hitleri Németország áldozatává, miután 1933-ban Németországban az ausztriai születésű náci vezér, Adolf Hitler került hatalomra, így újra előtérbe került az Anschluss, majd a Wehrmacht 1938. március 12-én bevonult Ausztriába, és egyszerűen a Harmadik Birodalomhoz csatolta az országot. A II. világháború alatt, 1943. október 30-án az antifasiszta nagyhatalmak (Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Szovjetunió) nyilatkozatban jelentették ki, hogy Ausztriát a náci Németország első áldozatának és nem csatlósának tekintik, amelynek szuverenitását vissza kell állítani. Ebből a nézetből indultak ki a háborút lezáró jaltai, majd a potsdami tárgyalásokon is. A szovjet Vörös Hadsereg 1945 márciusában érte el Ausztria keleti határát, majd Bécset is elfoglalta, április 27-én a szociáldemokrata Karl Renner vezette ideiglenes osztrák kormány még a harcok közepette rögzítette országa függetlenségét. A szövetségesek Ausztriával nem kötöttek külön békeszerződést abból kiindulva, hogy nem önállóan, hanem Németország részeként vett részt a II. világháborúban. Az országot amerikai, brit, francia és szovjet megszállási övezetekre osztották fel, az ugyanígy felosztott Bécset, Berlinhez hasonlóan a szovjet zóna vette körül. A Szovjetunió ezután még tíz évig azzal az indokkal nem vonta ki Romániában és Magyarországon állomásozó erőit, hogy ausztriai megszállási övezetének ellátását e két országon keresztül tudja csak biztosítani. Az osztrákok nagy szerencséjére tehát a győztesek hazájukra úgy tekintettek, mint Németország által leigázott országra, nem pedig a hitleri Harmadik Birodalom csatlósára, ezzel az indokkal megtarthatta 1938-as határait is, sőt Bécsnek még kártérítést sem kellet fizetnie. 
A Marshall-segély 5,2 százaléka jutott az Ausztriának, ami akkor több mint 726 millió dollárt tett ki. Annak ellenére, hogy az osztrák lakosság nagy része a harmincas évek közepétől kezdve erősen szimpatizált Hitlerrel, a háború befejezése után Ausztria – a szovjet megszállástól eltekintve – igencsak jól járt. 
 

A Vörös Hadsereg elfoglalta az osztrák fővárost 
Bécs elfoglalása után, a Vörös Hadsereg tovább nyomult nyugat felé, miközben az amerikai és brit csapatok szintén behatoltak osztrák területre. Az amerikaiak Németország felől nyomultak be az országba, elfoglalva a nyugati országrészt. Bár Ausztriát Sztálin nyugati befolyási övezetnek ismerte el, azért kihasználta az alkalmat, így a szovjet csapatok berendezkedtek Bécsben, Burgenlandban és Alsó-Ausztriában, egy kis részt még Felső-Ausztriából is kiszakítottak. A német kapituláció után tehát egész Ausztriát és Bécset is négy megszállási övezetre osztották, kezdetben a győztes szövetséges erők 700 ezer katonát állomásoztattak Ausztriában, majd tíz év alatt ezt a számot a nyugatiak 20 ezerre, a szovjetek pedig 40 ezer főre csökkentették. A megszállási övezetek közötti határvonalak áthaladásához szükség volt egy szövetséges személyi igazolványra, amelyet négy (német, angol, orosz és francia) nyelvre kellett lefordítani. A nyugati szövetségesek azonban nagyon gyorsan liberalizálták az eljárásokat, de az orosz zóna felé vezető vagy onnan érkező demarkációs vonal átlépésének ténye akkor hasonló volt egy külföldi utazáshoz. 
A magyarországihoz hasonlóan a megszálló szovjet erők ott is súlyos atrocitásokat követtek el a civil lakossággal szemben, mindkét országban nők tízezreit erőszakolták meg, erről a pontos számok a mai napig sem ismertek, ezeket a bűncselekményeket akkor mindkét társadalomnak el kellett hallgatnia, sőt még évtizedekig tabunak számított ez a téma, ennek ellenére ezek még hosszú időn keresztül megmaradtak az emberek emlékezetében. 
Érdekes még az a tény is, hogy a megszállás költségeit Ausztriának kellett fedeznie, ami akkori költségvetésének több mint 35 százaléka volt. 1947-ben az Amerikai Egyesült Államok kijelentette, hogy fizeti saját megszállási költségeit, a másik három győztes hatalom ugyanezt tette, de csak 1953-ban. 
 

A szovjetek terve csődöt mondott 
Moszkvában azt tervezték, hogy az általuk megszállt többi országhoz hasonlóan egy kommunista hatalmat fognak Ausztriában is a helyiek közreműködésével létrehozni, de a terv ott nem sikerült. Az 1945 novemberében tartott választásokon a szovjetek csalódására a kommunisták igen alacsony eredményt értek el, így néppárti-szocialista kabinet alakult. Az osztrák gazdaság a Marshall-segély jóvoltából fejlődésnek indult, így a lakosság nem szimpatizált a kommunista ideológiával, de a megszálló szovjetekkel sem. A szovjet szektorban ugyan némileg megerősödött a moszkvai befolyás, de a Johann Koplening, az Osztrák Kommunista Párt vezetője által szervezett országos általános sztrájk következtében kirobbantott sikertelen puccs után a szovjetek belátták, hogy az, ami a többi kelet-európai országban működit, az Ausztriában nem. A közben létrejött hidegháború következtében a megosztott Európa közepén fekvő, nyugati és keleti zónára szabdalt ország függetlenségének visszaállítása egyre fontosabb kérdéssé vált mind Washingtonban, mind Moszkvában is. Az események valójában csak Sztálin 1953-ban bekövetkezett halála után gyorsultak fel, amikor a két szuperhatalom közötti feszültség valamelyest csökkent. A Szovjetunió hajlandónak mutatkozott az „osztrák kérdés megoldására”, ennek feltételeit Vjacseszlav Molotov szovjet külügyminiszter 1955. február 8-án három pontban határozta meg. Ezek pedig: Ausztria semlegessége, a német egyesülési törekvések szigorú tiltása, és a külföldi katonai jelenlét megszüntetése. Ez utóbbi értelmében a Szovjetuniónak ki kellett volna vonnia haderőit Magyarországról és Romániából is, de azok további ott állomásoztatását az osztrák államszerződés aláírása előtt egy nappal, 1955. május 14-én megalakult Varsói Szerződés legalizálta. 
 

Ausztria fellélegezhetett 
Miután 1955-ben a moszkvai vezetés bejelentette, hogy hajlandó kivonni csapatait Ausztriából, de csak akkor, ha Ausztria lemond mindennemű politikai és gazdasági egyesülésről Németországgal. Ennek tükrében elkezdődtek a diplomáciai tárgyalások, miután a szovjetek által támasztott feltételekkel a nyugati szövetségesek is egyetértettek, s 1955. május 15-én Bécsben aláírták azt az államszerződést, amelyben az ország visszakapta szuverenitását. 
 

A függetlenség ára 
Az USA, Franciaország, Nagy-Britannia és a Szovjetunió megállapodtak Ausztriával abban is, hogy az országnak nem kell jóvátételt fizetnie, de az ott maradt német javak viszont a szövetségesek birtokába kerülnek, valamint a Szovjetunió 30 évre koncessziót kap a kelet-ausztriai olajmezőkre. A legfontosabb kérdésekben tehát megszületett a megállapodás, így a szovjetek megkezdhették csapatainak kivonását Ausztriából, ami kiváltotta a helyeik hatalmas lelkesedését. Miután a szovjet kivonulás 1955 októberéig lezajlott, az osztrák parlament alkotmányba iktatta örök semlegességéről szóló nyilatkozatát, aminek értelmében Ausztria nem lép be soha semmilyen katonai szövetségbe sem, valamint nem engedélyezi területén idegen támaszpontok felállítását. A deklaráció az osztrák identitás meghatározó részévé vált, és későbbi külpolitikájának egyik alapvető eleme lett. A szomszédos ország viszont csak katonai értelemben lett semleges, gazdasága, politikai berendezkedése és ideológiája ugyanakkor szervesen a Nyugathoz kötődik mind a mai napig. 
 

Felhasznált irodalom:

– https://mult-kor.hu/amikor-ausztria-megszabadult-a-szovjet-katonaktol-20191026 
– Martina Boden: Európa. Magyar Könyvklub, Bp., 2001. 
– Juhász László: Ausztria magyar emlékei. Antológia Kiadó, Lakitelek, 2005. 
– Pethő Tibor, Szombathy Viktor: Ausztria (Panoráma útikönyvek, Athenaeum Nyomda, Bp., 1983. 
– Keegan, John. A második világháború (magyar nyelven). Budapest: Európa Könyvkiadó, 2003, 2008. 
– Aly, Götz: Hitler népállama. Rablás, faji háború és nemzeti szocializmus. Atlantisz Könyvkiadó, Budapest, 2005. 
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában