A legutolsó királyi temetés a Nagyboldogasszony-bazilikában

Nem egészen három év múlva fosztogató török katonák kirabolják a királyi sírokat, illetve megszentségtelenítik a magyar uralkodók földi maradványait. A közel 14 évig tartó, eléggé viszontagságos uralkodás után Szapolyai János 1540. július 17-én ágynak esett. Az orvosi tanács ellenére sem maradt nyugalomban, felkelt az ágyból, de hamarosan ismét rosszul lett. Nagy valószínűség szerint szélütések egész sorozata érte a királyt, aki július 21-én Szászsebesen (ma megyei jogú város Erdélyben, Fehér megyében) meghalt. Halála előtt azonban megeskette legbelsőbb bizalmasát, Fráter Györgyöt (barát, pálos szerzetes, katona, országos és erdélyi politikus, püspök, majd esztergomi érsek és bíboros), hogy az alig két héttel korábban megszületett fia, János Zsigmond királlyá választásáról, valamint a törökkel megkötött szövetségi szerződés fenntartásáról gondoskodik.

A királyi temetés

Sok történész azt állítja, hogy I. János király temetése olyan volt, mint az uralkodása. Az uralkodó holttestét egy szurokkal bekent koporsóba tették, majd erős őrizet mellett Székesfehérvárra szállították. Már maga az út sem volt eseménytelen, ugyanis a gyászmenetet többször is rablóbandák támadták meg azt remélve, hogy a kocsik mesés kincseket visznek. A Maros menti erdőkben egy ütközet alakult ki az ezer gyalogosból és négyszáz lovasból álló királyi kíséret, valamint egy népes és jól felfegyverzett haramiacsapat között. A megpróbáltatások sorát átélő és egyben a rablókkal folytatott harcok következtében ugyancsak megfogyatkozott gyászmenet szeptember elsején érkezett meg Székesfehérvárra. A krónikák szerint akkor már a király holtteste erősen oszlásnak indult, és már alig volt felismerhető. A temetési szertartást 1540. szeptember 15-én tartották meg a koronázási bazilikában. I. János beszentelt holttestét is oda temették, ezzel ez volt az utolsó királytemetés Székesfehérvárott. Miután a város 1543-ban török kézre került, a bazilikába betört oszmán hódítók a királysírok nagy részét kincsek után kutatva feldúlták, majd kifosztották. János király földi maradványait 1545-ben egy török defterdár (pénzügyi vezető a török hódoltság idején, elrendelte az adók befizetését, valamint ellenőrizte a vagyoni nyilvántartásokat) vitette ki a bazilikából, amit később a városbíró temetett el titokban a város határában. A székesfehérvári bazilika a 15 éves háború (a Habsburg és az Oszmán Birodalom összecsapása a Magyar Királyság területén) idején, 1601-ben olyan súlyosan megrongálódott, hogy azt már nem lehetett helyrehozni. A törökök a következő évben visszafoglalták Székesfehérvárt, a bazilika romos falait elbontották, a köveket pedig a különböző építkezésekre használták fel. A királysírok közül egyedül csak a III. Bélának és feleségének tulajdonított uralkodói sír maradt épségben, akiknek földi maradványait 1896-ban a budavári Nagyboldogasszony-templom egyik kápolnájában helyezték örök nyugalomra.

I. János, közismert nevén Szapolyai János

Szepesváron született 1487. február 2-án a befolyásos Szapolyai család sarjaként. Apja Szapolyai István hét évig volt Magyarország nádora. A nádor a király után a legnagyobb országos méltóság volt Magyarországon Szent Istvántól az 1848-ig terjedő időszakban, a király helyettesének is hívták.

Szapolyai Jánost 1510-ben már erdélyi vajdának választották meg, ő verte le a Dózsa György vezette parasztfelkelést, a lázadás vezetőit különös kegyetlenséggel végeztette ki, de egyben erősítette tekintélyét és bizonyos mértékben megszilárdította hatalmát. A következő években kihasználta a magyarországi zavaros állapotokat, különböző pártharcokban vett részt, amelyet saját hasznára akart fordítani, hogy királlyá választásához egyengesse útját. Szapolyai János már a mohácsi csata előtt is az ország leggazdagabb földesurának számított. A mohácsi tragédia előtti időkben Magyarországon három önálló haderő létezett, ami kellőképpen jellemezte az ország széttagoltságát. A király mellett további komoly haderővel rendelkezett Báthori István nádor és Szapolyai János erdélyi vajda is. 1521-től a török elfoglalta a Szerémséget, a déli végvárrendszer megsemmisült, néhány év leforgása alatt a Magyar Királyság elveszítette Szabács, Nándorfehérvár és Zimony várát is. Az ország területi integritása tehát már Mohács előtt öt évvel jelentősen megsérült, a török jelentős déli területeket hódított meg. 1526-ban miután tudomására jutott, hogy Szulejmán szultán nagy haddal Magyarország ellen készül támadást intézni, seregével Mohácsra indult, de a csatatérre nem érkezett meg több tízezres seregével, hanem Szegednél vesztegelt. A mai napig megoszlik a történészek véleménye erről a tettéről. Egyesek azt állítják, hogy így próbálta meggyengíteni II. Lajos magyar király pozícióját, mások viszont késlekedésének okát magának a királynak az ellentmondásos parancsaival magyarázzák.

A mohácsi tragédia után

A mohácsi csatában Lajos király mellett elesett még 28 főúr, 7 főpap és a megyei ispánok döntő többsége, ezzel az államvezetés megszűnt, ami közigazgatási válságot okozott. Miután Szulejmán serege bevonult Budára, Szapolyai Tokajra országgyűlést hívott össze, és amikor a törökök ütközet nélkül elhagyták az országot, Szapolyait I. János néven magyar királlyá koronázták. A Szent Koronával történt koronázást a rang­idős főpap, Podmaniczky István nyitrai püspök végezte el.

Szapolyaival szemben viszont Habsburg Ferdinánd magát tekintette a magyar trón jogos örökösének, amit Báthori István akkori nádor is támogatott. Báthori kijelentette, hogy az országgyűlést csakis a nádor hívhatja össze, így Szapolyai megkoronázása törvénytelen. Egy hónap múlva Pozsonyban összeült a 13 magyar főnemes és főpap, akik Habsburg Ferdinándot választották meg magyar királynak. Ezt az országgyűlést viszont már maga Báthori István nádor hívta össze. Ám a Szent Korona Szapolyai János kezében volt, ami nélkül nincs legitim magyar király, ugyanakkor Szapolyai kormányzása a nádor nélküli királyi tanácsra épült, ami az ország addigi történetében példátlan dolognak számított, hogy egy uralkodónak ne legyen nádora. A Habsburgok megvádolták Szapolyait, hogy már a mohácsi tragédia előtt is kapcsolatban állt a török szultánnal, hogy magának szerezhesse meg a magyar trónt, de ezt a tényt a történészek a mai napig semmivel sem tudják alátámasztani. A krónikák szerint Szapolyai Jánosnak a török uralkodóval először 1528-tól alakult ki kapcsolata.

Két uralkodó egy országban

Így 1526 végétől Magyarországnak két királya is volt, az egyik I. János, a másik pedig I. Ferdinánd. A két király folyamatosan a másik ellehetetlenítésére törekedett, csatározásuk színhelye lett Csehország is, ahol végül a trónt a Habsburgok szerezték meg, de Délvidéken szerb felkelés robbant ki, amit Szapolyainak csak nagy erőkkel sikerült levernie. Ferdinánd serege ezután Szapolyai ellen indult meg, majd ettől kezdve állandósult a polgárháborús helyzet a két király hívei között.

1527. május 6-án V. Károly német–spanyol serege elfoglalta Rómát. Ez az esemény is közrejátszott Szapolyai külpolitikai elszigeteltségéhez. A német–római császár azután nemsokára I. János ellen fordul, aki a túlerő végett meghátrált, és Erdélybe menekült. Szapolyai szorult helyzetében megpróbált erős sereget felállítani, segítséget kért Velencétől és Franciaországtól is, de a várt támogatás elmaradt.

A Kassa közelében 1528. március 20-án lezajlott szinai csatában, amely Habsburg Ferdinánd és Szapolyai János serege között játszódott le, János király döntő vereséget szenvedett, ezért Lengyelországba menekült.

Magyarország nagy részén így a Habsburg főherceg uralkodott, akit már magyar törvények szerint is királlyá koronáztak Fehérváron, mivel kezébe került a Szent Korona is, mégpedig Perényi Péter koronaőr révén, aki átállt Ferdinánd oldalára.

Az osztrák tartományok, a cseh királyság, valamint fivére, V. Károly német–római császár támogatásának a tudatában Ferdinánd egyre nagyobb hatalomra tett szert. Elérte testvére révén azt is, hogy a pápa kiközösítse riválisát az egyházból, ezzel is jelentősen gyöngítve annak pozícióját.

Szapolyai a töröktől kért segítséget, minek következtében 1529. május 10-én I. Szulejmán szultán hatalmas hadseregével elindította második magyarországi hadjáratát, amelynek célja a német–római császári székhely, Bécs meghódítása volt. A törökök benyomultak Magyarországra, és kiszorították Ferdinánd erőit, majd Szapolyait nevezték ki királynak, miután visszaadták neki az időközben hozzájuk került Szent Koronát is.

Tíz év múlva I. János házasságot kötött a Jagelló-házból származó lengyel királyi és litván fejedelmi hercegnővel, Izabellával, akitől egy fia született. A királynak viszont már nem maradt ideje fia nevelésére, mert annak születése után két héttel meghalt.

Felhasznált irodalom:

– Pálffy Géza. A Magyar Királyság és a Habsburg Monarchia a XVI. században. Budapest: Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontja (2015).

– https://www.origo.hu/tudomany/20200915-negyszaznyolcvan-temettek-el-szapolyai-janost-az-utolso-nemzeti-kiralyt-a-szekesfehervari-koronazo.html.

– Nemeskürty István. Ez történt Mohács után. Magvető, 1983.

– Kristó Gyula: Magyarország története 895-1301, Bp., 1998.

– Szakály Ferenc: Virágkor és hanyatlás. 1440-1711. In Magyarok Európában II. Szerk. Glatz Ferenc. Budapest: Háttér. 1990.

– Európa az újkorban. Szerk.: Orosz István, ifj. Barta János, Angi János (2008), Debrecen.