Történelem

2021.02.07. 13:00

A nyomdája működését politikai nézetei okán a herceg betiltotta

A bécsi udvart képviselő királyi tábla 1839. február 1-én báró Wesselényi Miklóst háromévi fogságra ítélte a szatmári közgyűlésen tett kormányellenes nyilatkozata miatt. A Habsburgok ezzel is demonstrálni akarták erejüket és hatalmukat, mert maga az ok, amiért Wesselényit elítélték, nem volt meghatározó, de mivel egy magyar főúrról volt szó, példát kellett statuálni.

Farkas Lajos

A szocializmus éveiben, mind Magyarországon, mind Romániában elhallgatták Wesselényi személyét származása miatt, annak ellenére, hogy báró Wesselényi Miklós sok kortársánál élesebben ítélte el a jobbágyság elnyomását és kizsigerelését. Élesen támadta az akkori gazdasági és politikai elmaradottságot, a megoldást egy nemesi-polgári állam törvénykezésének keretében látta, vagyis véres forradalom nélkül szerette volna hazáját a társadalmi haladás útjára állítani. Érdekes az 1848. augusztus 25-én előterjesztett törvényjavaslata is, amelyet „a román ajkúak ügyében” tett. Egy olyan többnemzetiségű Erdélyben gondolkodott, ahol minden ember származásától és vallásától függetlenül, szabadon megvalósíthatja elképzeléseit.

Főúri családba született

Báró Wesselényi Miklós 1796. december 30-án született Zsibón (ma város Romániában, Szilágy megyében, Zilahtól 26 km északkeletre és a Szamos bal partján található).

Apja id. báró Wesselényi Miklós közép-szolnoki főispán volt, fia tőle örökölte erős testalkatát, amelyet rendszeres lovaglással és sportolással csak tovább erősített. Tanulmányait otthon végezte, házitanítói Tőkés János és ifjabb Pataki Mózes voltak. Közpályáját 1818-ban kezdte el a vármegyegyűléseken. Sokat utazott, főleg Széchényi István társaságát kedvelte, akivel 1821-ben és 1822-ben egy hosszabb franciaországi és angliai utazáson vett részt, ahol rengeteget tapasztalt, és az ott látottakat szerette volna hazájában is megvalósítani. Pontosan tudta, hogy magyarországi és azon belül az erdélyi helyzet jóval összetettebb és bonyolultabb, mint a nyugat-európai országoké, de ennek ellenére azt a célt tűzte ki maga elé, hogy minél előbb felzárkóztassa hazáját a fejlett országokhoz.

Az 1825-ös országgyűlésen – mivel nem rendelkezett magyarországi birtokkal – csak megfigyelőként vett részt, de ez nem gátolta abban, hogy létrehozzon egy magyar színházat és Kolozsváron egy vívókört. 1831-ben az Akadémia tiszteleti taggá választotta, majd azt követően Szatmárban birtokhoz jutott, így az 1830-as pozsonyi országgyűlésen már mint a felsőtábla tagja és a reformmozgalom egyik elismert vezetője vett részt.

Wesselényi Miklós báró. Az „árvízi hajós” emlékének. 1838. március 13. A Wesselényi dombormű a budapesti ferences templom északi falán. Holló Barnabás (1865–1917) alkotása Fotó: obudaianziksz.hu

 

Wesselényi honosította meg hazánkban a selyemhernyó-tenyésztést is

Széchényi pártfogoltja lett

„A legnagyobb magyar” – Kossuth Lajos nevezte így gróf Széchényi Istvánt – segítette Wesselényi politikai felemelkedését, mert látta benne azt az alkalmas embert, aki rendületlenül fog hazája érdekéért küzdeni. Wesselényit felszólalásai, valamint 1831-ben írott, de csak két évvel később, külföldön megjelent „Balítéletekről” című műve, kiváltotta a bécsi udvar ellenszenvét. Birtokán, hogy ezzel is példát mutasson a többi földesúrnak, elengedte a robotot (kényszerből folytatott ingyenmunka) és a dézsmát (vagy tized, középkori keresztény meghatározása szerint a jövedelem tizedrészével, az egyház munkájának anyagi támogatása). Továbbá felszabadította parasztjait a jobbágyság terhe alól, majd saját költségén taníttatta őket, különböző tanfolyamokat szervezett nekik a korszerű földművelésről és a nyereséges állattenyésztésről.

A Magyar Tudományos Akadémia 1830. november 17-én az igazgatótanács tagjává választotta, egyben több vármegye táblabírája is volt. Szorgalmazta az óvodai oktatást, és ő honosította meg hazánkban a selyemhernyó-tenyésztést is. Kolozsváron nyomdát hozott létre, ahol kinyomtatta beszédeit és naplóját. Nézetei, amelyeknek hangot is adott, nagyban eltértek a hivatalos irányzattól, ezért 1835-ben Estei Ferdinánd osztrák császári herceg egyszerűen betiltotta a nyomda működését.

A per

Az 1835–36-os erdélyi országgyűlés üléseiről készített naplójának a cenzúrát megkerülő terjesztése miatt először az erdélyi, majd az 1834. decemberi nagykárolyi megye­gyűlésen elmondott beszéde miatt, amelyben élesen bírálta a kormányzatot az úrbéri reformok elbuktatásáért, a magyarországi királyi tábla is perbe fogta. Vádlói felségsértői kifejezését bírálták, de annak tényleges elhangzását semmivel sem tudták bizonyítani. Wesselényi Miklós védője a perben barátja, Kölcsey Ferenc, a nemzeti Himnusz költője volt.

Miután a felségsértést nem sikerült rábizonyítani, hűtlenséggel vádolták meg, ami akkor olyan tág kereteket szabott a vádlóknak, hogy nehezen lehetett azt megúszni.

Wesselényinek sem sikerült, a perben 3 év börtönre ítélték, a büntetését a budai várban kezdte letölteni, de két hónap múlva már engedélyezték számára, hogy súlyosbodó szembaja végett sziléziai gyógy­kezelésére menjen.

Az 1838-as pesti árvíz

A katasztrofális következményekkel járó árvíz 1838. március 13–18. között okozott súlyos pusztítást, főleg a mai főváros pesti oldalán. Az árvíz szintjét és tetőzésének dátumát számos emléktábla jelzi a mai belső kerületekben lévő épületeken. 1838. január elején, a Duna felső szakaszán sok csapadék hullott, s az enyhe időjárás következtében már március elején Bécsnél és Pozsonynál olvadt, s a folyó zajlani kezdett. A Pest és Buda közötti folyószakaszon a Duna medre elhanyagolt volt. A sekély medrű, szétágazó, zátonyokkal és szigetekkel teli Dunán az árhullám és a jég csak lassan tudott levonulni. A sekélyebb részeken jégdugók alakultak ki, a jég feltorlódott, és a folyót visszaduzzasztotta. Először a belváros alacsonyabban fekvő területeit öntötte el a víz, a mai Váci utca és Deák Ferenc utca környékét, majd a váci gát átszakadása után észak felől is megindult az ár a város irányába. Március 14-én a déli soroksári gát is átszakadt. A folyó térnyerése miatt a vízszint ugyan átmenetileg csökkenni kezdett, ám a Csepel-szigetnél feltorlódott jég miatt újból megemelkedett. A Duna felső szakaszán az enyhe idő okozta olvadás miatt újabb vízszintnövekedés következett.

Az árvíz első napjától kezdve Wesselényi Miklós részt vett a mentésben, csónakjaival sok emberéletet mentett meg, ezért kapta meg az „árvízi hajós” nevet. Minderről naplójában így írt: „Kezdettek a házak omlani s düledezni. Ezeknek ropogása, rohanása, a vízt közt emelkedő porfellegek, a rémítő sikoltás, sírás, ordítás borzasztó képét mutatta a duló enyészetnek.”

A mentés csak március 14-én indult meg, mivel a lakosság és a városvezetés a megerősített véd töltésekben bízva nem számított ilyen mértékű árvízre. Csónakokkal mentették a lakosságot, igyekeztek az erősebb házak emeleteire, padlásaira, vagy a magasabban fekvő külvárosi házakba menekíteni őket. Mintegy ötvenezer ember veszítette el hajlékát. Pest alacsonyabb területeit két méternyi víz borította, a legnagyobb vízmélységet, 2,6 métert, a Ferencvárosban mérték. Korabeli adatok szerint az áradás összesen 2281 házat pusztított el a pesti oldalon, 827-et súlyosan megrongált és 1146 maradt meg épségben. A budai oldalon a kár jóval kisebb mértékű volt, ugyanis a házak túlnyomó része magaslatra épült, így a víz nem érte el azokat, ott összesen 204 ház omlott össze, 262 rongálódott meg súlyosan, valamint 2023 maradt épen.

Családja és utolsó évei

Báró Wesselényi Miklós gyógykezeltetése után 1848-ig szülővárosában Zsibón élt, mint Kolozs vármegye alispánja. A forradalom kitörésének idején már jelentősen megromlott a látása, de félig vakon is nagy része volt abban, hogy a kolozsvári ország­gyűlés kimondta Erdély unióját Magyarországgal. Egészsége folyamatosan romlott, ezért 1848 őszén morvaországi gyógy­kezeltetésre ment családjával együtt.

Felesége Lux Anna volt, akivel 1845. november 20-án kötött házasságot, három gyermekük született, Miklós és Béla, Ilona lányuk viszont közvetlenül a szülés után meghalt. Wesselényi korának egyik legnagyobb nőfalójának számított, ezért is ment akkor szenzációszámba, hogy szobalányát vette el feleségül.

Fiatalabb korában kiváló úszó és kardvívó volt, az akkori hírek szerint 1835. augusztus 15-én közel négy órán át úszott Balatonfüred és Tihany között, állítólag ő volt az első, aki megtette ezt a mintegy négy kilométeres távot.

Az „árvízi hajós” erdélyi birtokáról utazott fel Pestre, ahol tüdőgyulladást kapott és 1850. április 21-én elhunyt. Halála után gyermekeit Lux Anna második férjével, Mocsáry Lajossal, a dualizmus korának egyik ismert politikusával együtt nevelte fel.

Báró Wesselényi Miklós cikkei a különböző politikai lapokban, országgyűlési beszédei pedig naplókban jelentek meg, a rendszerváltást követően pedig egyre több történész és irodalmár kezdte el feldolgozni Wesselényi életét és munkásságát.

Felhasznált irodalom:

Veress Dániel: Wesselényi Miklós.

Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái XIV. (Telgárti–Zsutai).

Petri Mór: Szilágy vármegye monographiája I.: Szi­lágy. Az eltűnt Közép-Szolnok s Kraszna vármegyék. [Budapest]: Szilágy vármegye közönsége. 1901.

Kristóf György: Petőfi és báró Wesselényi.

Romániai magyar irodalmi lexikon: Szépirodalom, közírás, tudományos irodalom, művelődés V. (S–Zs).

Deák István. A törvényes forradalom. Kossuth Lajos és a magyarok 1848–49-ben.

Mikó Imre: Széchenyi és Wesselényi nemzetiségi politikája.

 

Ezek is érdekelhetik