Rímekbe foglalt gondolat nagyjainktól és magától

A magyar kultúra legnagyobb ünnepét a Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színész, költő, érdemes és kiváló művésszel, Lukács Sándorral ünnepelték a rácalmási művelődési házban. Az esemény rangját mutatja, hogy jelen volt Schrick István polgármester, Németh Miklósné alpolgármester, a képviselő-testület tagjai és az intézményvezetők egyaránt. Kundra Anikó, a művelődési ház vezetője felidézte, hogy milyen apropóból ünnepeljük a magyar kultúra napját, majd a megjelentek a Rác­almási Napsugár Asszonykórus Egyesület tagjaival közösen énekelték el a Himnuszt.

Lukács Sándor színművészt érezhető szeretettel fogadta a közönség. A művész két részre osztotta előadóestjét. Az első etapban a magyar költészet legnagyobbjainak alkotásaiból válogatott. Egymást követte Petőfi Sándor: Dalaim, Ady Endre: Góg és Magóg fia vagyok én..., József Attila: Levegőt, Radnóti Miklós: Himnusz a békéről, Tóth Árpád: Esti sugárkoszorú, Szabó Lőrinc: Ima a gyermekekért, Váci Mihály: Ezt! Itt! Most! című klasszikusa. Nem is akárhogyan! Lukács Sándor még a régi színésziskola képviselője, erős érzelmi töltéssel, mély átéléssel, erőteljes artikulációval, sajátjaként adja elő a költeményeket, átütő erővel hatva közönségére, amely aztán természetesen zúgó tapssal hálálja meg a kapott élményt. Bizony jó lenne gyakrabban átélni efféle előadói élményt!

A második etapban már még inkább magáénak érezhette a verseket, olyannyira, hogy ő maga jegyzi szerzőként azokat. A művész már nagyon régen kacérkodik a költészettel, 1985-ben jelent meg első verseskötete. A költemények közé sztorik is keveredtek, majd egy vidám blokkal zárta az estet.