Befejeződött a Bartók és a Violin első színművészeti évada

A Polgár Lilla és Gasparik Gábor színész házaspár vezette képzésen beszéd és vers, mozgás és tánc, zene és ének, színházismeret tantárgyakat tanultak az egész év során. Polgár Lillát arról kérdeztük, hogy az első év úgy alakult-e, ahogyan tervezte.

– Még jobban is. Kicsit megijedtem az év elején, amikor hetvenöt gyermekkel találtam szemben magam, hogy hogyan fogunk megbirkózni ilyen nagy gyereksereggel. Korábban magánúton már tanítottam gyermekeket, ez volt a negyedik évem, hogy gyerekekkel foglalkozom, de azok a csoportok nyolc-tíz fős létszámúak voltak. Most viszont az óvodásoktól egészen a ti­zennyolc éves korú gyermekekig voltak.

Három csoportra osztottuk őket korosztály szerint. A vizsgára egy rövid mesét – ismeretlen szerző A mumus című művét – választottam a kicsiknek, hiszen ők még nem tudnak fél óránál tovább koncentrálni. Értelemszerűen náluk az órákat is másként kellett kitalálni, nagyon sok játék és kötetlen foglalkozás volt, mielőtt nekifogtunk az év végi vizsgára készülni. Ezt a mesét teletűzdeltem dalokkal, így minden gyermeknek volt saját dala, és koreográfiákat találtam ki hozzá, így egy zenés, táncos produkció lett a vizsga.

A középső csoporttal kicsit nehezebb volt a helyzet, hiszen ők harmincnégyen voltak. Ezekben a foglalkozásokban nagyon sokat besegített a férjem, Gasparik Gábor is. Többnyire két csoportra osztottuk őket, és mindkét csoport ugyanazokat a feladatokat kapta, majd megnézték egymás produkcióit, improvizációs játékait. Ezzel tapasztalatokat szereztek, jobban megismerték egymást, és mi is őket. Csak novemberben találtuk ki, hogy mi legyen a színdarab, hiszen úgy nem oszthattunk szerepet, hogy nem ismerjük a gyerekeket. Jövőre már ebből a szempontból könnyebb dolgunk lesz, reméljük, hogy sokan maradnak, és jövőre is látjuk őket. Úgy érzem, hogy a maximumot vagy annál is többet kihoztunk ebből.

Balogh Balázs Derű az iskolában című szövegkönyvére akadtam rá. Nagyon sok darabot megnéztem, de a harmincnégy fő miatt nem volt könnyű választani, hogy mindenkinek jusson szerep. Ezért esett a választásom erre a darabra, mert ez a szöveggyűjtemény nagyon sok rövidke jelenetet tartalmazott, amelyek iskolás gyerekekről szólnak. Az író tanár volt a hetvenes években, és a saját tapasztalataiból állította össze ezt a szöveggyűjteményt. Ügyesek voltak a gyerekek. Olyan profi módon zajlottak a vizsgaelőadások. Nem voltak bakik, leállások. Olyan gördülékenyen ment, mintha egy rendes előadást nézne az ember.

A nagyoknál Queneau Stílusgyakorlatok című darabja elég komoly vállalás volt. Ennyire bízott bennük?

– Nem könnyű feladat, az biztos. Igen, bíztam bennük, és bíztam a férjemben is, mert volt egy nagyon erős elképzelése. Tényleg sikerült megvalósítani ezt a tévés világot a technika segítségével. Maivá akartuk tenni mindenképpen, úgy gondoltuk, hogy okvetlenül közelebb kell hoznunk a fiatalokhoz ezt a témát. Ezek a stílusok adták magukat, hogy sokat improvizáljunk. Ez nem volt nehéz, hiszen eleve improvizációval indítottuk az évet, hogy megismerjük egymást, és azzal is folytattuk, mert az egész darab az, ami végül rögzült.

Mennyi munka áll a vizsgaelőadások mögött?

– Hetente kétszer találkoztunk a gyerekekkel minden korosztállyal, egyenként másfél-másfél óra időtartamban, tehát minden korosztállyal heti három órát töltöttünk együtt. Ezeken a foglalkozásokon beszédtechnikai gyakorlatok, improvizációs játékok zajlottak, majd rátértünk a színdarabra, amellyel foglalkoztunk egész évben.

Jövőre is jöhetnek ennyien?

– Azt hiszem, hogy ez a csapat, ha marad, maximum néhány fővel fog bővülni. Biztos lesznek, akik elmennek, az ő helyükre felveszünk még gyermekeket. Nem gondolom, hogy még egyszer ennyien jelentkeznének. Bár, ki tudja? Akkor kelleni fog a segítség biztosan, mert nem tudnék ennél több gyerkőccel megbirkózni, hiszen mellette játszom is a színházban, két bemutatóm is lesz, és még a drámafoglalkozásokat is viszem.

Akkor most elégedett?

– Nagyon boldog vagyok és nagyon elégedett. Csak köszönni tudom a lehetőséget Puskásné Radnó Ágnesnek, a Violin igazgatójának és Őze Áronnak, a színház igazgatójának.