Kiss Péter harmonikajátékával jutott tovább a Virtuózokban

Ki választotta a hangszert, a szüleid, vagy te?

– Elsősorban én. Igazából az óvodában kezdődött: az óvónők felismerték, hogy jó a hallásom, és a ritmusérzékem, és javasolták, hogy menjek zeneiskolába ének szakra. Nyilván ez akkor még korai lett volna, de addig is választanom kellett egy hangszert. Nagyon sokat kipróbáltam, és végül a harmonika lett a befutó.

Mi fogott meg benne?

– Nem is tudom. Valamelyik rajzfilmben, talán a Hófehérkében láttam, és megfogott. Nem volt különösebb kötődésem hozzá, de magamhoz vettem, és beleszerettem. Most már egyek vagyunk.

Nem csak ez az egy hangszered van…

– Hát, van a zongora is. Négy évet tanultam önállóan, és most már kötelező hangszer az iskolában, de ettől függetlenül nagyon szeretem. A szintetizátor sem áll távol tőlem, abban is van már négy évem.

Ha jól sejtem, nem csak a klasszikus zene a nyerő nálad.

– Nem, bár harmonikán elsősorban klasszikus zenét játszom, de vannak könnyedebbek is. Nem csak komolyzenét hallgatok, hanem pop számokat is. Igazából mindent hallgatok. Módjával a keményebbeket is szeretem, mint például a Linkin Parkot – tavaly a Volt fesztiválon voltam is a koncertjükön – de a hörgős metál már távol áll tőlem.

A Rubik-kocka még mindig kedvenc?

– Hát igen, az még hetedikes koromban kezdődött, amikor egy osztálytársammal eldöntöttük, hogy megtanuljuk. Aztán egy idő után úgy éreztem, ki kellene próbálni, milyen is egy ilyen verseny. Kettőn voltam, és abszolút pozitív élményekkel tértem vissza. Az a hangulat, meg a társaság nagyon jó volt. Régebben jobb volt, olyan harminc másodperc körül volt a szintidőm, most már csak olyan egy perc.

Egykori tanárod mondta, hogy csak úgy mellesleg említetted neki, hogy neveztél a Virtuózokba, és be is jutottál. Nem is fontos dolog ez?

– Nem szeretem hangoztatni az ilyen dolgokat, nehogy nagyképűnek tűnjek. Inkább hallgatok. Már az is hatalmas dolog volt, hogy bejutottam a válogatóba, de ez már büszkeségre ad okot, hogy tovább jutottam. Szóval fontos, de nem szeretem hangoztatni.

Miért neveztél a Virtuózokba? A hírnév, a pénz…

– Nem, nem! Már tavaly is jelentkeztem, akkor csak a meghallgatásig jutottam. Úgy voltam vele, hogy ez is egy lehetőség. Négy éve Demeniv Mihály már szerepelt a műsorban harmonikával, ami nagyon tetszett. Gondoltam, megpróbálom. Idén már felkészültebbnek gondolom magam. Több versenyen indultam már, de mégiscsak ez az igazi. Egy lehetőség kipróbálni magam a színpadon, értő és független zsűri és közönség előtt, és a harmonikát is lehet népszerűsíteni. Jó lenne ha a helyére kerülne a megítélése, nem lakodalmas hangszerként tekintenének rá.

Milyen volt a hangulat a műsorban, a versenyen?

– Csupa pozitív dolog. A zsűri nagyon közvetlen volt, az egészen késő estig tartó felvételen, a stáb is nagyon figyelt ránk. Sok barátság kötődött. Abszolút nem riválisként tekintek rájuk, levelezünk, csetelünk, megbeszéljük, hogy állunk a darabbal. Egy közös darabunk is lesz, annak is volt egy kétnapos próbája Gödöllőn.

Mostani tanárod, Kéméndi Tamás mit mond, hogyan készített fel Sándor Frigyes-díjas egykori tanárod, Juhos Melinda?

– Tiszteli őt, csak jót mond róla. Dicséri, milyen jó alapokat rakott le, amire lehet építkezni. Biztat, hogy nyugodtan menjek hozzá is gyakorolni, gyakran egyeztetnek telefonon. A tanárnő sokat segített önzetlenül. A felvétel előtt is órákat dolgoztunk nála. Most, a következő felvételen szereplő darabban is segít.

Visszajársz a zenekar koncertjeire fellépni. Miért?

– Mert a tanárnő hív, de akkor is szívesen jönnék, ha nem hívna, sőt, én kérném, hogy jöhessek. Három évet voltam itt a zenekarban, és most, hogy első szólamban vagyok, még nagyobb élmény. Jó látni, ahogy fejlődnek a többiek.

Mit gondolsz, meddig jutsz a Virtuózokban?

– Már az is nagy szó, hogy eddig is eljutottam. Jó lenne minél tovább, de ha itt vége van, akkor is büszke leszek rá.