65 éves gálára készül a Táncegyüttes

Mint megtudtuk, mindenkit hívtak a valóban jeles és közös ünnepre. Éppen úgy, ahogyan öt évvel ezelőtt.

Szántó Zoltán – akivel próba közben is volt szerencsém találkozni a hatvanévesen – most is készségesen és szeretettel osztotta meg gondolatait:

- Nekem a Vasas? Nekünk? Mindent jelentett! Ebben a csodálatos együttesben nőttem fel, itt tölthettem fiatalságom legszebb éveit, itt ismerhettem meg rengeteg embert, barátot, akikkel a mai napig tart az igaz barátság. A Móricz iskola elvégzése után kezdődött a nagy kaland az utolsó tánc-szakkörünkön Szoboszlai Kati nénivel. Kivitt bennünket a Vasas próbájára a vasmű kultúrba, ahol megnéztünk egy próbát, majd tátott szájjal rögtön igent mondtunk a kedves hívó szónak, és szeptembertől felvételiztünk páran az együttesbe. 1971 szeptemberétől vagyok, voltam a nagy család tagja, s úgy érzem napjainkig. Ebben a közösségben megismertem rengeteg embert, nagyon sok élménnyel gazdagodtam, rengeteget utaztam, sok táncot megtanultam a különböző tájegységekből, rengeteget táncoltam színházakban, művházakban, fesztiválokon. Szerettem a néptáncfesztiválokat. Jó volt Szegeden, Szekszárdon vagy Dijonban! Mind felejthetetlen emlék. Már akkor is tartottuk öt évenként a „jubileumokat”, ahol már az utánunk jövő generációk is felléptek. Örömmel láttuk gyermekeinket is a világot jelentő deszkákon, és boldogok vagyunk, hogy tovább viszik a hagyományt. Szeretem a jubileumokat. Öt éve is nagyon jól sikerült. Felidéztük a régi táncokat, emlékeket, rengeteget gyakoroltunk, komolyan vettük a feladatokat. Minden zökkenőmentesen zajlott, és természetesen élveztük az MMK büfé szolgáltatásait is. Az érzésekről annyit, hogy fantasztikusan jó érzés volt ismét együtt lenni azokkal, akik életem filmjében rendszeresen szerepet kaptak, kapnak. Remélem, a decemberi buli is szuper lesz, elegendő felkészülési idővel. Úgy gondolom, csak pozitív hozzáállással lehet sikeres egy ilyen nagy jelentőségű esemény.

A Zolitól kapott színes archív képen Szögi Csaba kalapban a balatonszéplaki edzőtáborban Fülöp Attilával együtt. És ahogyan a többiek mondják: „Csabi megkerülhetetlen ebben a történetben!”. És valóban, az akkor 21 éves fiatalembernek az járt a fejében, hogy talán mégsem véletlen, hogy lehetőséget kapott együttesvezetésre. És ma sem titkolta, hogy egyértelműen küldetésnek tekintette:

- Persze, mert kiderült, hogy valóban az – mondja a máig hivatásának elkötelezett férfi. – A legfontosabb, hogy kialakult egy közösség, amelyben a táncos, utánpótlás csoportvezető, zenész, technikus, képzőművész, színházi rendező, koreográfus ugyanazt akarta: új dolgokat létrehozni, és másképp, mint az elődeink. Ez az erős közösség amikor lehetőséget kapott arra, hogy professzionális körülmények között dolgozzon tovább Budapesten, megalapította a Közép-Európa Táncszínházat. Ez az együttes 29 éve töretlenül a magyar táncművészet élvonalába tartozik. A jelenlegi KET kiemelkedő táncos egyénisége Hargitai Mariann, akkor született Dunaújvárosban, amikor a táncszínházi vonalat elindítottuk, a napi munkámban jobb kezem pedig Éberhardt Klára, aki velünk jött táncszínházat alapítani Budapestre, de az általunk szervezett koncertsorozatok zenei szakmai szerkesztői is dunaújvárosiak, Lázár Zsigmond és Gombai Tamás. Újváros napi szinten van jelen ma is az életemben.

- Ha és amennyiben igaz (mert tudom, hogy az; akár a szegedi papucs ügyében is!), mai életedet, posztodat hogyan szövi át a folklór, a hagyomány, a népzene, a tánc?

- Megkerülhetetlen továbbra is. Figyelemmel kísérem az amatőr néptáncegyüttesek munkáit, ha meghívnak és tehetem, eljárok évzáró műsorokra, ahol nemcsak a felnőttek, hanem az utánpótlás-csoportok munkájába is betekinthetek. Több mint tíz éve zsűrizem a Zalai Kamaratánc Fesztiválon a fiatal koreográfusok munkáit, a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal vizsgabiztosnak nevezett ki, így a középfokú táncosképzésre is van rálátásom. Természetesen a hazai hivatásos néptáncegyüttesek bemutatóit, valamint a határon túli társulatok fellépéseit is figyelemmel kísérem. A 36 éve indult budapesti táncháztalálkozón rendszeresen részt veszek, az elmúlt években pedig a Liszt Ferenc téren a Táncház napja eseményein, nyáron pedig a kapolcsi Folkudvar a kedvenc helyszínem. A több mint 400 éves szegedi papucs ügyében pedig, még sok dolgom van, mentem, ahogy tőlem telik.