"Gyönyörű és lelkesítő időszak volt"

– Apám egy agrárius ember volt, és Alcsúton, József főherceg birtokán volt intéző. Ez persze abban a rendszerben negatív is volt, de előnye volt, hogy értett a nagyüzemi gazdálkodáshoz. Édesanyám katona családból származott, nagyapám huszáralezredes volt. Nehéz körülmények, szegénység volt akkoriban. Apámat alig láttuk, mert nem sokat volt otthon, anyám pedig testnevelő tanár volt, négyen voltunk testvérek, az öcsém, a család ötödik gyermeke fiatalon meghalt – mesélte Kiss Elemér, amikor az 1950-es évek első feléről kérdeztem. Úgy fogalmazott, a családi háttérnek köszönhetően szép gyermekkoruk, boldog családi életük volt, de akkoriban nem volt egyszerű.

1956-ban még csak közel tizennégy éves volt, de abban az időben többször kiszökött Távirda utcai otthonukból, hogy különböző beszédeket hallgasson meg. – Jól emlékszem a Keszei testvérekre, akik lázító beszédeket mondtak. Egy vacak kis néprádiónk volt, azon hallgattuk a híreket. Szóba került az is, hogy mi is nyugatra disszidáljunk, de anyám nem akarta elhagyni a hazáját – elevenítette fel emlékeit Kiss Elemér. Mint mondja, édesanyja szigorú pedagógusként 1956 októberében csatlakozott a felvonuló diákjaihoz, mint felügyelő. – Azért ment velük, hogy nehogy valami történjen. Ez persze később senkit nem érdekelt. Felvonult, kirúgták – mesélte. Szemtanúja volt olyan pálfordulásoknak is, mint például rajztanára esete, aki, mikor győzött a forradalom, az iskola folyosóján lelökte egy szovjet hős pilóta szobrát, majd később megalakította a megye első úttörőcsapatát. – Az eleje gyönyörű volt, boldogok és felszabadultak voltunk. Úgy éreztük, vége ennek a régi, rossz világnak. Aztán visszajött – mondta Kiss Elemér az ’56-os eseményekről.
Amikor arról kérdeztem, novemberben hogyan élték meg, hogy ebből, a már említett felszabadultság érzésből hirtelen újra a régi helyzetben találták magukat, először csak annyit mondott: az szörnyű volt. – A nővérem és én nagyon lelkesek voltunk. Én mindenáron azon voltam, hogy jó lenne valahogy puskához jutni, ami aztán szerencsére nem sikerült. Az apám viszont, aki egy művel, tanult, tapasztalt ember volt, azt mondta: meglátjátok, ebből még baj lesz – mesélte. November 4-én hajnalban ágyúdörgésre riadtak, orosz tankok járták a várost. Kiss Elemér másnap újra kiszökött, akkor viszont már a lelkesítő beszédek helyett a belváros szétlőtt épületei fogadták. Belelőttek a Fő utcán álló hotelbe, a bíróság épületébe, a Megyeházába és a posta épületébe is. – Szörnyű volt az az éjszaka. Másnap kezdődött a retorzió, amit nyugodtan nevezhetünk megtorlásnak is. Egyre-másra tűntek el az ismerősök, olyanok, akikről tudtuk, hogy a forradalomban állást foglaltak. Sokan elszöktek, disszidáltak. Több százezer ember tűnt el az országból. Ahogy mi mondtuk, a magyarok színe-java – elevenítette fel Kiss Elemér. Később katolikus édesanyja Budapestre, a piaristákhoz íratta gimnáziumba. Ott viszont csupán két évet tölthetett, mert – ahogy ő mondja – addig molesztálták édesanyját, míg haza nem hozta. Mikor arról kérdeztem, november 4-e után nem volt-e benne félelemérzet amiatt, hogy korábban részt vett a lázító beszédeken, egyszerűen annyit válaszolt: egy gyerekben nincs félelemérzet. Édesanyját azonban vallása miatt érték hátrányok. Miután a felvonulás miatt kirúgták, egy másik iskolában kezdett tanítani, ahol munkája alapján az igazgató jutalomban részesítette volna, de mégsem tette. Az intézményvezető azzal indokolt, mindenki tudja, hogy minden reggel, amikor hét órakor elsétál az iskola előtt, templomba megy. – Legalább, ha egy másik templomba járna – idézte az igazgató szavait Kiss Elemér, akinek édesanyja viszont azt válaszolta, számára a hit többet ér, mint a pénzbeli jutalom.

Kiss Elemér egyetemi éveire boldogan emlékszik vissza, de mint mondja, akkor teljesen elzárkózott a politikától. Hogy mikor került újra közelebb hozzá? Nagy Imre újratemetésén. – A két fiam kezét fogva álltunk a Hősök terén Nagy Imre újratemetésén. Ott egy fiatalember olyan gyújtó hangulatú beszédet mondott. Akkor és ott, fogva a fiaim kezét az volt bennem, hogy ezt soha ne felejtsétek – mesélte párás tekintettel.

Mint mondja, nem egyszerű megmondani, hogyan tartsuk életben 1956 októberének emlékét. Még annak ellenére sem, hogy ez a velünk élő történelem, hiszen sokan élnek még azok közül, akik megélték a majd hetven évvel ezelőtt történt eseményeket. – Valahogyan ’56-ot annyira elnyomták, annyira próbálták kitépni a magyarok szívéből. Azért ahhoz túl sokáig tartott az a bizonyos Kádár-korszak. A rendszere annyira elnyomta az emberekben az ’56-os emlékeket, hogy szinte kitörölték. Majdnem azt lehet mondani, hogy az 1848-as forradalomról többet tudnak a mai fiatalok, mint ’56-ról. Pedig ez, ahogy szokták mondani, a velünk élő történelem – fogalmazott Kiss Elemér, aki így zárta: 1956. októbere gyönyörű és lelkesítő időszak volt.

Forrás: feol.hu