Enyém a vár! A hódok elfoglalják a területeinket

Az eurázsiai, európai vagy közönséges hód a térség legnagyobb, jellegzetes rágcsálófaja. Állománya a XIX. században jelentősen megfogyatkozott, a védelmi intézkedéseknek köszönhetően azonban a XX. század folyamán korábbi elterjedési területének nagy részét visszafoglalta. A faj Magyarországra való visszatérése a XX. század végén, 1991 körül kezdődött, az első példányok spontán módon érkeztek a Szigetközbe Ausztria irányából.

Magyarországon 1996 és 2008 között zajlott a visszatelepítési program, amely főként a Duna–Dráva területeit, a Hanság területét és a Tisza több szakaszát illetve a tapolcafői kiskerteket érintette. Dunaújvárosban négy éve tavasszal jelentek meg először az Alsó-öbölben, a füzesben. Somfai Rezső, a Dunaújvárosi Sporthorgász Egyesület elnöke már akkor kongatta a vészharangot, hogy túl fognak szaporodni, ugyanis számukra ideális az itteni élettér. Így is lett, mára már az akkori tízszeresére duzzadt az állomány.

A szabadstrandon sötétedés után csak óvatosan érdemes közlekedni, mert könnyen eltűnhet a lábunk egy hód üregének vészkijáratában. A hódvár bejárata a víz alatt van, a pihenő-, lakóhelye egy barlangszerű üreg egy légbuborékban, de a leleményes állat mindig minden eshetőségre felkészül, így a szárazföldön is készít vészkijáratokat arra az esetre, ha például a vízmagasság olyan lenne, hogy el kell hagynia otthonát. A képeinken is látható lyuk mérete jó következtetési alap az itt élő állat méretére. Szlivon Zoltán halászati őr becslése szerint olyan negyven kilót nyomhat, és ha hasonlítani kellene valamihez, akkor egy jól megtermett németjuhász kutyához hasonlítaná. És ez csak egy a populációból, amely a Felső-öbölben, a szabadstrand környékén él, ugyanis eddig három család választotta élőhelyéül ezt a területet, tehát közel tíz példány lehet most az öbölben. Az alsó zsilipnél egy, a felső zsilipnél két család. Az öböl többi részén nem fúrtak még lyukakat, talán mert túl nagy a mozgás, közkedvelt horgászterületről van szó, és a fürdőzők társaságát sem keresik. Viszont ez nem túl szerencsés választás az ember szempontjából, ugyanis a járatok a zsilip környékén meggyengítik annak teherviselő képességét, márpedig elég komoly vízmennyiséget kell megtartania például egy esőzés idején. Mindemellett a vészkijáratok balesetveszélyesek is, a legnagyobbat éppen így fedezte fel a halászati őr: egyszerűen belelépett, és majd’ combig eltűnt benne. Tehát az arra sétálókra is veszélyt jelent. Ráadásul innentől egy sziszifuszi küzdelem kezdődött, ugyanis hiába temetik be a járatot, általában egy-két napon belül már újra ott tátong a lyuk.

Bár semmiképpen nem szeretnénk pánikot kelteni, de azért érdemes tudni azt, hogy mint minden sarokba szorított állat, a hód is tud veszélyes lenni, előfordult már, hogy kutyát, de embert is megtámadott. Ha belegondolunk, hogy milyen hatalmas metszőfogai vannak, egészen biztosan emlékezetes marad a találkozás. Abba pedig, hogy egy veszett állattal való találkozásnak milyen következményei lehetnek, jobb bele sem gondolni. Persze nem eszik olyan forrón a kását, a mi hódjaink nagyon is hozzászoktak az ember jelenlétéhez. Az egyik horgász arról panaszkodott, hogy éjszakai horgászat során a székében ülve elszundított, majd arra ébredt, hogy egy hód a combjára támaszkodva az arca közelébe hajolva vizslatja. Az ijedtségét el lehet képzelni! Pánikra annál kevésbé sincs szükség, mert a hód éjszakai állat, késő estétől hajnalig mozog, nappal soha nem lehet látni, a hódvárban alszik. Esténként viszont ott úszik a horgászok előtt, néha a zsinórjukba is belegabalyodik, és meg is közelíti őket. Nálunk legelőször az Alsó-öbölben jelent meg a hódállomány 2019 tavaszán, a horgásztanya melletti füzes (17/D jel alatt erdőként nyilvántartott) területén. Akkor még nagyon örültek nekik, kuriózum volt, hogy van hódunk. Ma már nem örülnek annyira, mára olyan húsz egyedesre nőtt az állomány. Nem is tudnak sokat tenni ellenük, hiszen védett állatfajról van szó. Az egyik lehetőség az, hogy csapdákban, élve befogják, és elszállítják valahová, de ehhez szakképzett, engedéllyel rendelkező személyzet kell. A másik megoldás a gyérítés lenne, vagyis engedéllyel kilőhetnék az állomány egy részét. Azonban ehhez számtalan szakvéleményt be kellene gyűjteni, és itt nem is lehetne alkalmazni, hiszen lakott területnek minősül, ahol még gyérítési engedéllyel sem lehet nekiállni lövöldözni. Pedig valami módon egyharmadára kellene gyéríteni az állományt. Segítséget már kértek a katasztrófavédelemtől, elsősorban a füzesben szétrágott fák miatt, ugyanis azok balesetveszélyesek. Ugyanis előfordul, hogy a hód csak félig, háromnegyedig rágja meg, és ha jön egy komolyabb szél, az könnyedén kidönti a fát. Ha autóra, netán horgászra dől… Kiderítették, ki a terület tulajdonosa. Egy szakember megvizsgálta a helyzetet, és a Dunaferr küldött favágókat, akik kivágták ezeket a fákat, majd otthagyták. Elővigyázatosságból kitettek egy táblát, hogy üzemi terület, belépés csak saját felelősségre. Probléma megoldva.

Általánosságban nagy a bizonytalanság az olyan helyeken, ahol nem nagy az egyedszám, mint például az északi területeken. Nem tudni, mit lehetne csinálni? Pedig foglalkozni kell vele, mert komoly károkat okoz. A szabadstrand területén jól látható egy facsoport, ami tavaly még zöldellt, mára viszont kiszáradva mered az égre, mert a hódok kipusztították. Sokat nem tudnak tenni a fák védelmében, mindössze annyit, hogy ahol még érdemes, ott erős anyaggal bevonják a fa törzsét abban a magasságban.

A végleges, teljes megoldás még várat magára.