Jó ötlet a kirándulásra

2023.04.28. 07:00

A Jankovich-kúriában programdömpinggel készülnek

A patinás barokk épületegyüttes ámulatba ejti minden látogatóját. Azonban az energiaválság következtében megemelkedő rezsidíjak miatt a fenntartó önkormányzat kényszerpihenőről határozott, és a kúria novembertől március végéig zárva tartott. Az újranyitást hatalmas lendület és számos érdekes program kísérte.

Török Tímea

Fotó: Laczkó Izabella

A patinás barokk épületegyüttes ámulatba ejti minden látogatóját. Azonban az energiaválság következtében megemelkedő rezsidíjak miatt a fenntartó önkormányzat kényszerpihenőről határozott, és a kúria novembertől március végéig zárva tartott. Az újranyitást hatalmas lendület és számos érdekes program kísérte.

A Dunától öt perc sétára, Rácalmás „ófalui” részén található a Jankovich-kúria, ahol a település intézményeként biztosít zöld környezetben kikapcsolódást az oda érkezőknek. Rendezvény- és turisztikai központ, egy XVIII. században épült kúriával és annak hét termével, egy ökoturisztikai központtal, és annak négy termével, illetve egy gasztronómiai és egy kézműves házzal várja festői környezetben a látogatókat. A különböző méretű és összenyitható termek kiválóan megfelelnek a legkülönbözőbb igényeknek. Szilágyi Irént, az intézmény rendezvényreferensét kérdeztük Jankovich-kúria programjaival kapcsolatban.

– A nagyközönség számára április 8-án nyílt meg a ház a húsvéti programokkal. Majd április 29-én a robotika kiállítás következik. Közben természetesen a hétköznapokban folyamatosan adunk helyszínt konferenciáknak és üzleti találkozóknak, majd május elejétől október végéig pedig minden hétvége az esküvőké és a lakodalmaké. Mindezek mellett az önkormányzati rendezvények helyszíneként május 21-én a gyereknapot, augusztus 19-én a városnapot és szeptember 15-től 17-ig a tökfesztivált is itt tartjuk. Annyi újdonság lesz az előző évekhez képest, hogy a nagy sikerű fesztivál szervezői a Rácalmási Városvédő és Szépítő Egyesület helyett majd az önkormányzat végzi a szervezést, tehát idén nem csupán a helyszínt biztosítjuk majd. Sőt, ebben az évben várhatóan több téli, önkormányzati rendezvény is helyet kaphat újra a kúriában.

– A sikeres, de hagyományos események mellett új programokkal is készültünk. Köztük május 23-án egy krimivacsorát hirdettünk a Rájátszik Rácalmási Játékszín Kör közreműködésével. Az improvizatív színjátszás mellett egy nagyszerű vacsorát kínálunk a mintegy húszfős közönség számára, amely annyira felkeltette a közönség érdeklődését, hogy egy órával a meghirdetés után minden jegy elkelt. De minden hónapban tervezünk egy krimivacsorát, ezért nem kell búslakodnia annak sem, aki lemaradt, csak figyeljék a közösségi oldalunkon a bejegyzéseket.

– Szintén újdonság, hogy a Nagy-szigeten található tanösvény létesítményeinek megújulására építve a túraprogramjaink tematikáit is felfrissítettük és újjávarázsoltuk. Három célcsoportnak is, az alsós kisdiákoknak, a felsős tanulóknak és felnőtteknek kínálunk ökoturisztikai programot. A természeti ismeretek mellett csapatépítő, logikai és vicces kalandokat is belecsempésztünk a kirándulásokba, így igazi élménytúrán vehetnek részt a jelentkezők – mondta el Szilágyi Irén rendezvényreferens. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában