Új értelmet adott a húsvéti szokásoknak

A bor és a kenyér megáldása, majd kiosztása, és az utána való étkezés egy régi zsidó ünnepi hagyomány. Pászka vagy más néven Pészach ünnepéről van szó, ami az egyiptomi rabságból való megszabadulás emlékét őrzi. A Talmud szerint ilyenkor minden személyt legalább négy pohár borral kínáltak meg, és megengedett volt még továbbiak elfogyasztása is. Erre az ünnepre készült Jézus tanítványaival, az akkoriban szokásos előírások betartásával. A bor mellett sült bárány, kovásztalan kenyér, keserű füvek és zöldségek alkották a menüt. Jézus a tanítványainak csupán egyszer ajánlotta fel a szimbolikus poharat a szokásban lévő négyszeri alkalom helyett, és teste szimbólumaként csak kenyeret használt, a megszokott egyéb fogásokat, a sült bárányt és a keserű füveket elhagyta. Az úrvacsorát a harmadik, a megváltáspohárnál vezette be Jézus. A negyedik, az elfogadás/dicséret poharára mondta azt, hogy nem issza mindaddig, amíg a tanítványaival a messiási királyságban nem ihatja együtt. Az evangéliumi beszámolókban a záróhimnusz is megjelenik: „És dicséretet énekelvén, kimenének az olajfák hegyére.” (Mt. 26, 29, 30).

Az evangélisták pontosan elbeszélik, mi történt az utolsó vacsorán, amikor Jézus elbúcsúzott tőlük, és rájuk hagyta az eucharisztiát, a kenyér és bor áldását, „hitünk szent titkát”, ahogy napjainkban a szentmiséken a pap nevezi. Legtöbbször Lukács evangélistát idézzük, aki Pál tanítványa volt, ám maga Pál is megírta az eucharisztia megalapításának történetét, Kr. u. 55-ben, a korintusiakhoz intézett első levelében a következőképpen: „Mert én az Úrtól vettem, amit át is adtam néktek, hogy az Úr Jézus azon az éjszakán, amelyen elárultatott, vette a kenyeret, és hálát adva megtörte, és ezt mondotta: ,Vegyétek, egyétek, ez az én testem, amely tiérettetek megtöretik, ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.’ Hasonlóképpen vette a poharat is, miután vacsoráltak, és ezt mondta: ,E pohár amaz új szövetség az én vérem által, ezt cselekedjétek, valamennyiszer isszátok az én emlékezetemre Mert valamennyiszer eszitek e kenyeret, és isztok e pohárból, az Úr halálát hirdessétek, amíg eljön azért, aki méltatlanul eszi e kenyeret, vagy iszik az Úr poharából, vétkezik az Úr teste és vére ellen Vizsgálja meg azért az ember magát, és úgy egyék a kenyérből, és úgy igyék a pohárból, mert aki úgy eszik és iszik, hogy nem becsüli meg az Úr testét, ítéletet eszik és iszik magának. Ezért van köztetek sok erőtlen és beteg, és halnak meg sokan.’ (1Kor 11, 23–30)

Jézus az Eucharisztia megalapításával új értelmet adott a húsvéti szokásoknak az őt követők számára. Akik nem hittek benne, továbbra is a szombatot ünnepelték, amíg Jézus hívei vasárnap, Jézus föltámadásának napján gyűltek össze, hogy „megtörjék a kenyeret”. A korai keresztények még „kenyértörésnek” hívták az eucharisztikus összejöveteleket, amivel azt fejezték ki, hogy akik az egy, megtört kenyérből, vagyis Krisztusból esznek, közösségre lépnek vele, és ezáltal őbenne egy testet alkotnak.

Az idők folyamán sok változáson ment keresztül az apostolok által leírt szöveg. Már a Didakhé, a II. századból fennmaradt írás is kissé másképp írja le: „Így végezzétek a hálaadást: Először a pohár fölött: Hálát adunk Néked Atyánk a Te szolgádnak, Dávidnak szent szőlőjéért, melyet megismertettél velünk szolgád (fiad) által! Dicsőség néked mindörökké!” A kenyértörésről pedig a következőt olvashatjuk: „Hálát adunk néked, Atyánk, az életért és tudásért, melyet kinyilatkoztattál nekünk a Te szolgád, Jézus által. Dicsőség néked mindörökké! Ahogyan e kenyértöredékek szét voltak szóródva a hegyeken és eggyé váltak összegyűjtve, úgy gyűljön össze egyházad Királyságodban a föld határairól! Mert tiéd a hatalom és dicsőség, Jézus által, mindörökké! Ne egyék és ne igyék a hálaadás étkéből senki más, csak az, aki be van merítve (meg van keresztelve) az Úr nevére! Erről mondta ugyanis az Úr: ne dobjátok a szentet a kutyák elé.”

A katolicizmus megújítását elindító, a XVI. században megtartott tridenti zsinat óta az Eucharisztia lényegében emlékezés a kereszthalálra, amiben ez által a hívő maga is részesül. Ami a kereszten vérontással történt, az az oltáron vérontás nélkül megy végbe. A tridenti zsinat azt mondta ki dogmaként, hogy „Krisztus szava csak akkor igaz, ha a kenyér és a bor valóban átváltozik. Ezzel is jelezni akarta, hogy a kenyér és bor lényege nem megsemmisül, hanem átváltozik, hogy helyet adjon Krisztus testének és vérének. Tehát ami az Eucharisztiában végbemegy, az természetfölötti és szentségi folyamat, azért filozófiai fogalmakkal kimerítően nem írható le.” (Katolikus lexikon)

A II. Vatikáni zsinat a XX. század ’60-as éveiben igen jelentős egyházreformokat vezetett be. Fontos állásfoglalásai közül a liturgiáról szóló dokumentum a hit forrásának és csúcspontjának nevezte az Eucharisztiát. „A katolikusok számára Isten kegyelmének legfőbb forrása a szent­áldozás. Az Eucharisztiában a katolikus hívő személyesen Krisztussal találkozik. Így az Eucharisztia valóban az Egyház alapja.”

XVI. Benedek emeritus pápa megfogalmazása szerint „az egyház azért ünnepelheti és imádhatja az Eucharisztiában jelenlevő Krisztus misztériumát, mert elsőként Krisztus ajándékozta oda magát érte a kereszt áldozatában. Az egyház e jelenlétből él, és létezésének oka, hogy elterjessze ezt a jelenlétet az egész világban.”

Budapesten lesz a világkongresszus

Négy évvel ezelőtt, 2016-ban a Fülöp-szigeteki Cebu városában megtartott, 51. Eucharisztikus világkongresszuson Ferenc pápa videóüzenetét a következő szavakkal fejezte be: „Most, a kongresszus végén, örömmel jelentem be, hogy a következő eucharisztikus világkongresszus 2020-ban Budapesten, Magyarországon lesz. Kérlek mindnyájatokat, hogy hozzám csatlakozva imádkozzatok azért, hogy majd lelkiekben gyümölcsöző legyen, és a Szentlélek kiáradjon mindazokra, akik részt vesznek szervezésében.” Hazánk a katolikus egyház vezetésével azóta készül a nagyszabású világesemény megrendezésére. A kongresszus 2020. szeptember 13–20. között lesz. Lapunk cikksorozatot indít annak érdekében, hogy minél többen megismerjék és megértsék a készület és a kongresszus jelentőségét. A sorozat mottójául Babits Mihály: Eucharista című versének kezdősorait választottunk: „Az Úr nem ment el, itt maradt. Őbelőle táplálkozunk.”