Huszonnégy órában az idős emberek védelméért

– A lakóink többsége már nehezen viseli, hogy nem találkozhat a hozzátartozóival. Még azok is érzik, hogy megváltoztak a dolgok, akik nincsenek olyan állapotban. A hozzátartozók is szeretnének már a szeretteik közelében lenni – mondja Bölcskei Anna, az ESZI Idősek Otthona igazgatója, jelezve azt, hogy a járvány az egészségügyi vészhelyzet mellett mennyire nehézzé teszi az otthonokban lakók életét, s milyen sokrétű feladatot ró az ott dolgozókra a látogatási tilalom.

Fekete Györgyi

Fotós: Zsedrovits Eniko

Az idős emberek nehezen élik meg, hogy szeretteik nem jönnek hozzájuk, nem látogathatják őket. Sőt, a kórházi gyógyításból visszakerült időseket a protokoll szerint karanténba kell helyezni két teljes hétre. Azaz teljesen elkülönítve vannak, senki nem mehet hozzájuk, speciálisan csomagolt ételt ehetnek, s a nővérnek is védőruhába kell beöltöznie, ha bemegy ellátni őket.

Nem csupán a lakóknak nehéz ez a helyzet, a hozzátartozók is kétségbeesettebbek, hiszen nem lehetnek családtagjuk mellett, s előfordul az is, hogy úgy távozik a szerettük, hogy nem búcsúzhattak el tőle.

Az ESZI Idősek Otthonában 24 órás műszakban dolgoznak a nővérek – ebédjüket egy vállalkozó biztosítja a járvány végéig
Fotó: Zsedrovits Enikő/Dunaújvárosi Hírlap

A járvány az idősek otthonában nem csupán a testet veszélyezteti, hanem a lelkekre is nehezen viselhető terhet ró.

– Igyekszünk a mentális terheket is csökkenteni, de az elsődleges feladatunk a járvány kizárása az otthonból. Ennek érdekében segített az intézmény fertőtlenítésében vasárnap a honvédség. Lépcsőházak, magas, nyitott tereink vannak, amelyek fertőtlenítését saját magunk nem tudtuk megoldani, ezért köszönjük, hogy segítettek nekünk. Megnyugtató, hogy odafigyelnek az egészségünkre.

– Huszonnégyórás műszakban dolgoznak a nővérek…

– A vészhelyzetben kiadott utasítás lehetőséget biztosított számunkra arra, hogy 24 órás munkarendben dolgozzunk. Ennek elsősorban az az oka, hogy a kevesebb váltással csökken annak a veszélye, hogy fertőzést hozzunk be. Természetesen nem kötelező mindenkinek így dolgoznia, akik nem tudják ezt felvállalni, ők továbbra is 12 órás műszakba járnak. Természetesen ez a beosztás változtatott a protokollunkon is, hiszen egy-egy nővér egész napra el tudja osztani a tennivalóit.

– Azt hallottam, hogy igazgatóként is huszonnégyórázik…

– Nem igazgatói, hanem ápolási munkát végzünk a vezető ápolókkal, ha létszámgond van, s azokkal a főnővérekkel, akik vállalni tudták az egész napos munkarendet. Nagyon fontosnak tartom, hogy ott legyünk a nővérek mellett, s átvegyük tőlük a döntés felelősségét.

– Felajánlást is kaptak…

– Igen. Bába Attila étteremvezető olvasta az egyik Facebook-csoportban, hogy 24 órában dolgozunk, s felajánlotta, hogy az egész napos rendben dolgozó kollégáknak ő biztosítja a járvány végéig az ebédet. Eddig befizethettünk az intézményi közétkezésre, vagy magunknak intéztük az ételt. Nagyon örültek a kollégáim, hogy van, aki elismeri, fontosnak tartja, támogatja az idősek otthonában folyó munkát. Már kapjuk is, s nagyon ízlik mindenkinek.

Van, ahol az önkormányzat támogatja az otthonokban dolgozók étkeztetését

A Magyarország Kormánya által elrendelt veszélyhelyzet időtartamára – a zökkenőmentes védekezés támogatása érdekében – a Paksi Életfa Idősek Otthona és a Paks Kistérségi Szociális Központ paksi székhelyén és telephelyén dolgozó munkatársainak azokon a napokon, amelyeken munkát végeznek, napi egyszeri melegétkezést biztosít az önkormányzat a 2020. évi költségvetése terhére – így döntött Szabó Péter polgármester, a különleges jogrendben, a települési önkormányzat képviselő-testületének feladat- és hatáskörében eljárva. A polgármesteri közlemény és a határozat a paks.hu honlapon olvasható.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában