Cecén meghúzták a harangot...

Cecén meghúzták a harangot... Csaknem 100 éves korában elment dr. Horváth János professzor, Cece és Fejér megye díszpolgára, a haza ügyének szerény, szorgalmas robotosa, az emberi tisztesség és tartás mintaképe, a múlt század nagy tanúja.

Egy ilyen személyiség csaknem százéves életútja a lehetőségek, az önismeret, a helyzetek helyes felismerése és az egyéni szorgalom példájával mutatja meg bármely korban, mi szükséges az elégedett, kiegyensúlyozott élethez. Dr. Horváth János közgazdász professzor különleges ember volt, aki egész élete folyamán tudta, mit akar, és azt is, hogy hogyan lehet azt megvalósítani.

Hatalmas ívű pályát járt végig! A magára igényes paraszti családban félárvaként felnőtt gyermek, a lelkiismeret útjáról soha le nem térve csinált karriert! Ahol mások csak akadályokat láttak, az ő szeme a lehetőségeket vette észre. A nehézségeket Istenbe vetett hitével, józan gondolkodással, szilárd belső tartással fogadta. Az elért eredményeket a maga által felállított mércével mérte. A belsőből vezérelt, tiszta erkölcs szerint haladó, bármilyen próbát kiálló életútja csak a legmagasabb emberi teljesítmények sorába illeszthető.

Cecei parasztgyerekként, a fővárosban számos nehézséggel küzdve, nem azon duzzogott, hogy tájszólása, vidékies megjelenése miatt megszólják, hanem azt nézte, mit kell tennie ahhoz, hogy megállja a helyét a polgáriban és a középiskolában. Már 11 évesen megvolt benne az az alázat, ami mindig is szükséges a nehéz sorsból indulóknak ahhoz, hogy a hátrányaikat leküzdjék.

A református hitből gyökerező protestáns erkölcsöt még gyermekfejjel tette magáévá. A Soli Deo Gloria nem csupán egy diákmozgalom, hanem egy életre szóló meggyőződés lett számára. Lehet bármit csinálni az iskolában, a munkahelyen, a politikában, az ember dolga mindig ugyanaz: amihez kezd, azt teljes odaadással, maximális elkötelezettséggel végezze el. A dicsőség pedig egyedül Istené!

A kisgazda üggyel azokon a nagyformátumú személyiségeken keresztül ismerkedett meg, akik az ellenállási mozgalomban, látva az ifjú Horváth János tisztességes, önzetlen fáradozásait, feladatokat bíztak rá. Komoly és jelentős feladatokat, mint amilyen egy kerületi pártszervezet felállítása, a nemzetközi segélyek elosztása, vagy a szövetkezeti törvény előkészítése, mert tudták, hogy mindent el fog követni, amit lehet. A talentumok és az azok használatához szükséges szorgalom együttes meglétét látták benne, és azt is, hogy maximálisan helyt fog állni a feladatokban.

A nyilas uralom alatt halálra ítélték, aminek végrehajtásától egy váratlan katonai cselekmény következtében menekült meg, és a következő hetekben már ugyanott folytatta, ahol a börtönbe zárása előtt abbahagyta.

A második világháború viszontagságai közepette az ország fájdalmas helyzetét látva azt kereste, mit kell tennie ahhoz, hogy megszűnjön a gyalázat. Az ellenállásban a rendelkezésére álló lehetőségeket felismerve tette a dolgát, nem mérlegelve a rá váró fenyegetéseket. Nem nézte, hogy a tetteiért akár halálbüntetés is várhat rá, mert a lelkiismerete volt a vezére. Nem hősködött, csak belső indíttatásának parancsai szerint cselekedett. Ugyanígy tett a háborút követő hónapokban, de a kisgazdák elleni hajtóvadászat idején is.

Nagy odaadással vetette bele magát a demokratikus rendszer megalapozásába. A budapesti és az országos képviselő-választáson aratott fölényes győzelme a választópolgárok bizalmának megnyilvánulását, személyes hitelességét igazolta. A Kisgazdapárt felmorzsolására irányuló koholt perek részeseként újabb négy évet töltött, immár a kommunisták börtönében. A börtönben töltött éveket nyelvtanulásra, a tudása gyarapítására használta, majd kiszabadulása után ipari munkásként, a legnehezebb munkát is tisztességgel, szorgalommal végezte. A magára hagyatottság időszakában is megtalálta azt az utat, amivel az elvei feladása nélkül boldogulhat.

A forradalom lelkesítő napjaiban a józan tisztánlátás útját járva adta tudását és szakmai hozzáértését az események pozitív fordulásának támogatásához. Újra a Kisgazdapárt által képviselt demokratikus kibontakozás szolgálatába állt. A forradalom bukása után az egész életét feltette az ügy megmentésére. Nem jószántából hagyta el az országot, mert az utolsó pillanatig reménykedett, hogy csak néhány hétre van szükség, és megjön a segítség, visszaáll a normális helyzet, és ő hazatérhet, folytathatja a munkát. Ehhez képest több mint negyven évig jóformán be sem tehette a lábát az országba. A negyvenegy évig tartó emigrációban egy percre sem veszítette szeme elől, hogy miért küzdöttek azok a hősök, akik közül sokan az életükkel fizettek. Nem állt be a sértődöttek közé, hanem megkereste azt a lehetőséget, amivel a forradalom ügyét tovább szolgálhatja. Közben tanult, alázatosan képezte magát, és a szakmája egyik kiválósága lett, akit a saját hazáját kivéve, a világ legkiemelkedőbb szakmai színterein ismertek el. Vannak sorsok, és vannak történelmi pillanatok, amikor a kiválóság nem érdem, inkább bűnnek számít!

Amikor mások belefáradtak a száműzöttség lelki nehézségeinek viselésébe, ő kutatott, tanított, járta a világot, vitte a hitét, az emberségét, a tudását mindenhová, ahová hívták, ahol hitte, hogy segíteni tud. Afrikában, Ázsiában a legnehezebb sorsú országok népei számára igyekezett utat mutatni a fejlődés, a közgazdasági alapokon álló kinövekedésben rejlő lehetőségek elmagyarázásával. A konfliktusok megoldója, a vetélkedők, harciaskodók csillapítója, a szervezetek gazdasági ügyeinek becsületes parasztképű kezelője, a tisztesség példája ő, akiben az ellenoldalon állók is megbíztak.

Az emigrációban biztatta csüggedőket, békítette az ellenségeskedőket, őrizte a lángot! Közben a világgal megismertette a magyar forradalom kitörésének okát, értelmét, és az ebből levonható tanulságokat.

A nemzetközi enyhülési folyamat során a tudomány, a szakemberek szintjén kibontakoztatható együttműködés új módszerét a világ számos országában sikerrel alkalmazta. A szakember politikamentes, a tudós hasonlóképpen az. Horváth professzor olyan különös diplomáciát űzött roppant eredményesen, ami a népeket és az egyéneket politikamentesen képes összekötni. Mindeközben szakterületén új közgazdasági szemléletmód mellett kardoskodott. Azt tanította, és arról prófétált.

Egy sikerekben gazdag, elismert életutat zárt le Amerikában, amikor hazajött, hogy átadja a tapasztalatait. Több mint hetvenévesen vállalt feladatot az itthoni változások formálásában. Fiatalos tettrekészséggel, energiával ügyködött az őt évtizedekig látni sem kívánó haza sorsának jobbításán. Nem kereste a karriert, nem nézte, mi lesz a fizetség, egész életében Isten parancsait szeme előtt tartva élt. Még utolsó napjaiban is arra gondol, mit tehetne, mi az, amit még meg kell oldania! Minden dolgában precíz ember volt. Mindvégig szelíd, derűs lelkesedéssel külsőleg és belsőleg egyaránt kifogástalan eleganciával élt, összhangban hitével és rendíthetetlen tenni akarásával. Ahogy Martin Luther King mondta: „Ha nem tudsz repülni, hát fuss. Ha nem tudsz futni, hát gyalogolj. Ha nem tudsz járni, hát mássz. Bármit is teszel, nem állhatsz meg: menned kell az utadon előre.” Nyugodjék békében Jézus, Mária szent nevébe. Ámen