2019.03.15. 07:00
A híres Pilvax kávéház és a szalagrózsa vagy szalagcsillag
A Pilvax elődjét egyébként Privorsky Ferenc alapította 1838-ban Café Reanaissance néven az akkori Úri utcában, ami a mai Petőfi Sándor utca. Későbbi nevét a tulajdonosáról, az osztrák nemzetiségű Pillwax Károlyról kapta, aki az 1840-es években működtette a kávéházat a pesti belvárosban.
1848. március 15. reggel nyolc óra. Sokan gyülekeztek a kávéház előtt. Petőfi, Jókai, Vasvári és Bulyovszky készültek egy kiadós reggelire, mielőtt felolvassák a 12 pontot, és hogy elszavalják a Nemzeti Dalt. Petőfi Sándor az előző napi pékárut mártogatja habos, meleg tejbe. Semmi dőzsölés, Petőfinek nincs sok pénze, ez pedig a legolcsóbb reggeli a kávéház kínálatában. Egyesek szerint maguk a pincérek csempészték a költő asztalára, hogy a hozzá érkezők növeljék a kávéház forgalmát. Jókai, aki anyagilag jobban állt, gyakran fizetett Petőfi helyett is. Az akkori, magukra sokat adó kávéházaknak változatos étlapjuk volt, így napi háromszoros étkezést tudtak biztosítani a betérők számára.
A kávéslegényből bérlővé előlépett Pillwax Károly olyan kínálattal népszerűsítette az új kávéházat, hogy a kávéhoz „reggelenként friss tejföl vagyon”. Reggelire kávét, csokoládét, tejet, kuglófot és kalácsot kínáltak a vendégeknek. Petőfi kedvence a deákkenyér volt, ami egy édes, gyümölcsökkel és magvakkal dúsított, tömény és laktató püspökkenyér volt.
A Pilvaxban ma is őriznek egy 1848-ból származó kézzel írott étel és bor árjegyzéket, ami bizonyítja, hogy a hajdani kávéházban bőséges választék állt a vendégek rendelkezésére. Levesek, főzelékek, halak, tojásételek, marhahúsok, becsináltak, tészták, csemegék, sültek és saláták, hideg ételek, befőttek, belföldi borok, fehérek és veresek, csemegeborok és palackos sör is a vendégek elégedettségét szolgálták. A márciusi ifjak elfogyasztották reggelijüket, és az után történelmet írtak!
A kokárda, szalagrózsa vagy szalagcsillag eredetileg színes szalagból készített kör alakú, rózsadíszt szimbolizáló ruhadísz. A francia forradalom idején, 1789-ben tűnt fel. A magyar kokárdát március 15-én, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc kezdetét jelentő pesti forradalom évfordulóján szokás viselni.
A magyar hagyomány szerint a pesti radikális ifjúság vezérei Petőfi Sándor és Jókai Mór szerelmeiktől, Szendrey Júliától illetve Laborfalvi Rózától kaptak nemzetiszínű kokárdát a forradalom estéjén.
A franciától eltérően nem kalapra tűzték, hanem a kabát hajtókájára vagy mellrészére a szív felőli oldalon.
Az ősi magyar színekből készült szalagot körbehajlítják, és ott, ahol összeér, varrással rögzítik. Az ősi magyar piros-fehér-zöld színek együttes használata Mátyás király korától vált általánossá az oklevelek függőpecsétjeinek selyemszálakból font pecsétzsinórjainál, ezt követően általánossá vált a magyar koronázási díszítésekben is.
Történetileg a magyar kokárda a nemzeti függetlenedés eszméjét magukénak valló polgárok szimbólumává vált, kör alakú, nemzetiszín formában kis pántlikákkal. A szembejövő személyek számára azt volt hivatva látható módon közölni, hogy viselője a magyar forradalmi eszméket magáénak vallja.
1848. március 15-én a pesti forradalom estéjén a Bánk bán előadásán Jókai Mór szónokolt a színpadon, amire a „nagy mesemondó” így emlékezett vissza egy későbbi írásában:
„Látjátok ezt a háromszínű kokárdát itt a mellemen? Ez legyen a mai dicső nap jelvénye. Ezt viselje minden ember, ki a szabadság harcosa; ez különböztessen meg bennünket a rabszolgaság zsoldos hadától. E három szín képviseli a három szent szót: szabadság, egyenlőség, testvériség. Ezt tűzzük kebleinkre mindannyian, kikben magyar vér és szabad szellem lángol! Ez aztán fordított a dolgon.
A háromszínű kokárda helyre állítá a rendet. Aki háromszínű kokárdát akart feltűzni, annak előbb haza kellett menni. Tíz perc múlva a színház üres volt. És másnap minden embernek ott volt a mellén a háromszínű kokárda; a Nemzeti Kaszinó urainak paletot-ján kezdve, a napszámos darócáig, s aki köpönyegben járt, az a kalapjára tűzte.”
A cikk összeállításához felhasznált irodalom a következő:
