Az olvasónk írja az alábbiakat

A család történetét kutatva a család gyökerei Erdélybe nyúlnak vissza. Írásos emlékek vannak arra vonatkozóan, hogy a család Nyárádgál falváról származik. A román támadások elől, 1764 után a család elmenekül, és 1800-ban Nagyvenyimen a ciszterciták uradalmában telepednek le. Az 1848-as szabadságharc után a család beköltözik Dunapentelére.

Az élet akkortájt a faluban a mindennapi munka mellett a társadalmi rendekhez szokott módon folyt. A községben nagy biztonság volt. Lopások, tolvajlások nem fordultak elő. A lakásokat nem kellett biztonsági zárral, lakattal, retesszel ellátni, az ajtók mindig nyitva voltak. A vadászfegyverek pedig a folyóson voltak felakasztva, gyerekként még gondolatban sem nyúltunk hozzá. Emlékeimben egy ilyen községből telepítettek ki.

Elképzelhetetlen az ilyen tolvaj ember lelkivilága

Az élet velejárója az elmúlás, így családunknak is van sírhelye, amit a mai napig gondozunk. A sírban elhunyt testvérem, nagyapám, rokonaim vannak eltemetve.

Az akkori szokáshoz híven a sírt örökzöld puszpáng (Buxus sempervirens) növénnyel telepítette be a család. A növényeket a mostani kártevő molytól megvédtük, és szépen fejlődtek a tövek.

A szokásos éves látogatásomat téve 2018 augusztus végén jártam a pentelei öregtemetőben. A fű ugyan magas volt, de a növények épek voltak. Majd közelegve az ünnep, 2018. október 21-én családommal tettük tiszteletünket az elhunytaknál. A fű ugyan kaszálva volt, de megdöbbenve tapasztaltuk, hogy a sírt meggyalázták, a buxus szép hajtásait ellopták. Nem tudom elképzelni, hogy az ilyen tolvaj embernek milyen lelkivilága van, aki a halottaktól képes lopni.

Mit várhat a társadalom az ilyen lelki beállítottságú emberektől, ezekkel akarjuk hazánkat európai szinten elfogadottá tenni?”

Dr. Kádár Aurél