Gladiátorjátékok és egy kis életre kelt történelem a római kőtárban

Egész nap az ókori római arénák középpontjában érezhette magát az, aki szombaton kilátogatott a római kőtárhoz. A bejáratnál lévő fák hűs árnyékában apró kezek dolgoztak különböző kreatív feladatokon. Volt, aki gyönyörű ékszereket készített színes gyöngyökből és drótszálakból, a kisfiúk pedig inkább pajzsokat csináltak és díszítettek maguknak csomagolópapírból.

Ki­csivel arrébb egy sátorban készülődtek az egyesület harcosai, hogy a nap folyamán több alkalommal is összecsapjanak a kíváncsi közönség örömére. Már délelőtt tizenegy körül népes nézőközönség várta a küzdelmeket, és jóval a programterv szerinti kezdés előtt elfoglalták a helyüket, hogy saját szemükkel lássák a csatákat. Ez idő alatt Weixelbaum János, a csapat alapítója, és ez alkalommal a küzdelmek nar­rátora, rögtönzött történelem­órát tartott, hogy az inkább vérszomjas közönség tudásszomját is kielégíthesse.

A színre lépő gladiátorok felvonultatták az ókori római harcnemek legtöbbjét, így láthattunk mindössze egy háló, tőr és szigony segítségével harcoló retiariust, de védősisakkal, hatalmas téglalap alakú pajzzsal, karddal és végtagvédőkkel felszerelt secutort is. A küzdelmek kimeneteléről most is, mint pár ezer évvel ezelőtt, a közönség döntött, de kilencven százalékban inkább a „vita”, tehát az „éljen” ítélet hangzott el, és a végzetes „mortem”, azaz halál kiáltások is szinte kizárólag a – szokásos módon kegyetlenebb – gyerkőcök szájából hangzott el.

A bemutatók között egész nap lehetett ostromolni a harcosokat kérdésekkel, fegyvereiket meg lehet nézni, érinteni, a gyerekek számára pedig játékosabb eszközök álltak rendelkezésre, amikkel egymás ellen is harcolhattak.

Talán pár nézőt meg is győzött az egyesület, s kedvet kaptak ahhoz, hogy jövőre már maguk is fellépőként vonuljanak fel a római kőtárban, mint – teszem azt – egy dicső murmillo. Folyamatosan toboroznak, érdemes hát csatlakozni.