Egy tudós polihisztor élete – Barkóczi Rosti Pál huszár és az MTA tagja

Fel szokott merülni, hogy a fővárosi születésű Rosti Pál miért éppen itt került elhantolásra? Vajon kik állták körül sírgödrét 1874 decemberében, rálátással a Szitányi kápolnára, mint ma is?

Rosti Pál 1830-ban született, gyermekkorától nagy műveltségre tett szert. A ’40-es évektől a matematikát, a természettudományokat Vállas Antal professzortól, házitanárától tanulta, aki az első magyarországi fényképeket (dagerrotípiákat) készítette.

Édesapja Rosty Albert kiemelkedő közhivatali tisztségeket töltött be, kiváló zenei előadóművész is volt, még a zárkózott Beethoven is fogadta őt.

A Rosty család budapesti palotájában koncerteket tartottak, olyan vendégekkel, mint Trefort Ágoston, Eötvös József, Erkel Ferenc, Liszt Ferenc, Fáy András, Bajza János stb. Rosti Pál tízéves kora körül már nyelveket beszélt, zongorán, harmonikán és fuvolán is játszott.

Rosti Pál minisztériumi hivatalnok, amikor kitör az 1848-as forradalom és szabadságharc. Alig 18 évesen beáll a Károlyi-huszárezredbe és huszártisztként híven végigküzdi a szabadságharcot. Itt harcolt az író-politikus Podmaniczky Frigyes is századosi beosztásban, aki naplójában leírja az ezred harcait, amelyben Rosti is szolgált. Sógorai, Eötvös József és Trefort Ágoston menekítették ki a 19 éves Rosty Pált Németországba a szabadságharc leverése után, ahol nem tétlenkedik. 1849 szeptemberében Rosti beiratkozik a müncheni egyetem természettudományi karára: kisebb megszakításokkal négy évig tanul itt, elsősorban vegytant. Meglátogatja Liszt Ferencet is Weimarban, és életre szóló barátságot kötnek. Liszt minden későbbi magyarországi turnéjának és utazásainak szervezője és kísérője lett. Fő kezdeményezője és támogatója volt annak, hogy a kiegyezés után Liszt Ferenc elnyerje a Budapesti Zeneakadémia vezető tanári és főigazgatói székét.

Németországból visszatérve egy évet földrajzi, néprajzi tanulmányokkal tölt Pesten. Erre az időszakra esik belépése a frissen alakult Magyar honi Földrajzi Társulatba (1853). Párizsban fotográfiát tanult. Rosti Pál 1856 nyarán szállt hajóra, és felkereste az USA-t, Kanadát, Texast, Mexikót, a közép-amerikai szigetvilágot és Havannát, majd Venezuelát. A földrajzi, néprajzi megfigyelésein túl földtani vizsgálatokban is részt vett. Kutatócsoport tagjaként vizsgálta a „Kőszén vulkánt”, amit az akkori világban szenzációs jelenségként tartottak számon.

1858 augusztusában hajózott vissza Angliába és Franciaországba. Alexander Humboldtot, az agg német professzort is felkereste tegeli kastélyában, aki könnyekig hatódva látta viszont az 50 évvel azelőtti kutatói utazásának állomásait a fényképekről, amelyeket Rosti Pál, őt követve készített 25 kilós fotoapparátjával. A közép-amerikai régióban ő az első és egyetlen ebből a korszakból, aki fotográfia-sorozatot készített az ottani épületekről, tájakról, a hétköznapok és ünnepek színtereiről. Rosti Pál 1858. november 4-én tért haza, terjedelmes gyűjteményének rendezésével volt elfoglalva.

Rosti Pál fotográfia-albumban és az Uti Emlékezetek Amerikából című művében tette közzé élményeit és tapasztalatait, ami a tudományos körökben is feltűnést keltett.

A megjelentetett művek, előadások, tudományos cikkek meghozták Rostinak az elismerést, 1861-ben az MTA levelező tagjává választották.

Rosti legalább akkora figyelmet fordított testi, fizikai állapota karbantartására, mint szelleme pallérozására. Társaival megalapítja a Budapesti Hajósegyletet.

1862-ben ketten Birly Istvánnal Rotterdamtól Pestig nemzetközi figyelmet keltő csónaktúrát teljesítenek (mai fogalmak szerint egy két­evezős, némileg felvitorlázható lélekvesztőn), ami korábban még senkinek sem sikerült.

1870-ben alapító tagja Dunapentelén a polgári eszméken alapuló Casino társaságnak. A helyi és megyei közgyűlésben is tisztségeket tölt be, képviselő, Dunapentele szellemi életének, közéletének, vallási és iskolaszéki ügyeinek meghatározó alakítója, iskolaépítés kezdeményezője.

Temetése után a Vasárnapi Újság 1874. december 20-i ­száma így emlékezett meg róla: „Pár év óta ritkábban lehetett találkozni vele a fővárosban… A Duna mentén, nem messze a fővárostól a fehérmegyei Duna-Pöntöle, e bájos fekvésű s dús tenyé­szetű falun kívül feküdt ízléses lakhelye, kert közepette, mely ritka szép és gazdag ­rózsagyűjteményéről nevezetes. Egészséges korában e kis Tusculanumban talált menedéket a világ zaja elől, s büszkélkedő gyönyörrel ápolta felséges virágait. Élete utolsó éveiben sem lett hűtlen hozzájuk. Itt barátai, különösen zenész és festő ismerősei, rokonai társaságában feledte fájdalmait.”