Búcsút venni nem egyszerű

Vagy az első „ottalvós” osztálykirándulás alkalmával, hiszen nem lehet olyan szégyenbe kerülni, hogy sírva-zokogva kapaszkodjunk anyánk szoknyájába. Inkább gombóccal a torkunkban, lebiggyedt szájjal inte­getünk a busz ablakából.

Később sem egyszerű búcsút venni, például az első alkalommal, amikor újdonsült férjként vagy feleségként utoljára rakjuk be magunk mögött a pihepuha biztonságot adó családi fészek ajtaját. Nem könnyű. Utólag persze tudjuk, hogy annak a bizonyos ajtónak ott és akkor miért kellett bezárulnia, és ezzel egy újnak megnyílnia. Hogy mögötte jobb vagy rosszabb vár-e ránk, nem tudhatjuk. Csak egy biztos: valami MÁS következik.