A hajthatatlan esztergomi hercegprímás

Mindszentyt 1949. február 8-án ítélte életfogytiglani börtönbüntetésre a kommunista népbíróság. Azt azért mindenképpen meg kell említeni, hogy ugyanúgy üldözték a nyilasok, mint a kommunisták – de azt is tudjuk, hogy sok nyilas vezérből lett kommunista párttitkár.

Annak ellenére, hogy minden oldalról pofozták, mint igazi egyházi vezető, még a kommunistákról is úgy beszélt emlékiratában, hogy ő a kommunista emberekre nem haragszik, de a kommunista rendszerre nagyon. A keménysége, konoksága és az elvhűsége haláláig elkísérte, de erről egy kicsit később. Mindszentyről azt is fontos tudni, hogy mind a Horthy-rendszerrel, majd később a Szálasi-féle fasiszta diktatúrával szemben állt, és ennek minden fórumon hangot is adott. Most azonban nem arról szólunk, hogy a nyilasok miként zárták börtönbe Mindszentyt, hanem arról, hogy a kommunista rendszer hogyan bánt vele.

Idézzünk néhány mondatot a rubicon.hu honlapról: „Mindszentyt 1948. december 26-án, hazaárulás és valutaüzérkedés gyanújával vették őrizetbe, és számos más klerikussal együtt az ÁVO hírhedt főhadiszállására, az Andrássy út 60. alatt fekvő pincébe hurcolták. A bíborost a „vizsgálat” során több alkalommal is megkínozták, illetve pszichotróp szerekkel kezelték, amelyek hatása alatt beismerte, hogy részt vett a harmadik világháború előkészítésében, kémkedett a nyugati hatalmak kormányainak, jelentős összegeket küldött külföldre, és megpróbálta átjátszani a Szent Koronát a Habsburgok javára. A vádak nyilvánvalóan koholtak voltak, a népbíróság azonban eljárása során bűnösnek találta Mindszenty Józsefet, és 1949. február 8-án kimondott ítéletében életfogytiglani börtönbüntetést szabott ki rá. Bár a kirakatperben hozott ítéletet nemzetközi felháborodás és az eljárás résztvevőinek kiátkozása követte, sem XII. Pius fellépése, sem a világ nagyvárosaiban lezajlott tüntetéssorozat nem eredményezett változást Mindszenty ügyében. A hercegprímás ezután hét évet töltött az ÁVO fogságában, börtöncelláját pedig 1955-től baranyai, majd nógrádi házi őrizet váltotta fel.” (Azt azért érdemes tudni, hogy 1949. február 8-án, harminckilenc napi fizikai és lelki kínvallatás után állították népbíróság elé.)

Mindszenty József számára a szabadságot az 1956. október 23-án kirobbanó forradalom hozta el, de a bíboros legnagyobb bánatára az 1956-os forradalom elbukott, és menekülnie kellett. Nem volt sok választása, „beköltözött” az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetségére. Ahol – nem gondolta volna – tizenöt évet töltött el.

És Mindszenty életének az alakulása talán innen a legérdekesebb. Mindszenty nagy tekintélyű ember volt, a Kádár-rendszer kimondottan félttőle. Az akkor még csak – történelmi szempontból – néhány éves kommunista agymosás nem verte ki még az emberekből a katolikus hitet, a vallásosságot és Mindszenty tekintélyét. A rendszer félt tőle.

Mindszenty az oroszok 1956. november 4-i Magyarországra való bevonulása után egy nappal kért menedékjogot az USA budapesti nagykövetségén, amit megkapott.  Mindszenty egészen 1971. szeptember 28-ig ott tartózkodott, akkor hagyta el Magyarországot, első útja Rómába vezetett, majd az ausztriai Pázmáneumba költözött. (Ez a terület sokáig az esztergomi érsekséghez tartozott.)

De fontos megemlékezni arról, hogy Mindszentynek miként teltek az évei az amerikai nagykövetségen. A bíboros hajthatatlan volt, az elveiből nem engedetett. Emiatt egy idő után mind a Vatikánnak, mind az Egyesült Államoknak, mind a Kádár-rendszernek komoly problémát okozott. 1963-ban, amikor a Kennedy-kormány külügyminisztere, Dean Rusk és a Kádár-rendszer külügyminisztere, Péter János  New Yorkban négyszemközti beszélgetést folytatott, akkor az amerikai fél Mindszentyvel kapcsolatban ennyit mondott: „Ettől a torkunkon maradt régi csonttól meg kellene már szabadulni.” Vagyis Mindszenty jelenléte a nagykövetségen már az amerikaiaknak is teher volt. A Kádár-rendszer hajlandó lett volna kiengedni a bíborost az országból, de Magyarország két legfontosabb követelése az volt, hogy az 1956 óta létező magyar kérdést vegyék le az ENSZ napirendjéről (1963-ban megtörtént),  és az USA  állítsa vissza a teljes státusát a külképviseletének, mert ekkor Budapesten csak ügyvivő volt, nagykövet nem – 1967-től van ismét Magyarországon amerikai nagykövet. 1963-ban már nagyban kapacitálta mind a három fél – Vatikán, USA, Magyarország – Mindszentyt arra, távozzon az országból, és semmilyen politikai tevékenységet ne folytasson. Ekkor Mindszenty naplójába az alábbi sorokat írta: „Uram, adj világosságot, mit tegyek. Egyik oldalon látom, útban vagyok. A másik oldalon látom a pokol győzelmét Magyarország felett, és a jelenlétem talán ér valamit az országnak.”

Mindszenty meg volt győződve arról, hogy lehet még hatása a magyar belpolitikai életre. Tudta, hogy mindenki számára teher, de az elveiből nem volt hajlandó engedni. Ugyancsak a naplójában írta le: „Ha a vendéglátóm hozzájárul, én nem megyek, Kádár nagyon szeretné, de nem teszem meg a kedvéért.”

Az egyezkedések alatt a Kádár-rendszer elment odáig, hogy már nem akarta azt, hogy Mindszenty mondjon le érseki és a prímási címéről, viszont a Szentszéktől kérte, hogy 1972-ben, amikor Mindszenty nyolcvanéves lesz, vonultassák nyugdíjba.

Szó szót követett, még a prímás is engedett (bár ekkor már a tárgyaló felek közötti hangulatra jellemző volt: jó lenne a konok és öreg bíborostól megszabadulni. VI. Pál pápa szerint „nagyon nehezen kezelhető ember, nagyon nehezen érthető meg sok ténykedése.”). Ehhez csak adalékként Alfred Puhan amerikai nagykövet: „makacs öregember, akivel nem lehet mit kezdeni.”

Egy makacs öreg ember mindennapjaink  családjában  is teher, de arról ne feledkezzünk el, hogy Mindszenty utolsó leheletéig kitartott a hazája, a népe és a katolikus vallás mellett.

A bíboros 1975. május 6-án hunyt el (83 évesen), habár Bécsben szándékozott sírjának a helyét megjelölni, az utolsó napon mégis Mariazellt (Mária-kegyhely és zarándokhely) választotta.

A rendszerváltáskor rehabilitálták Magyarországon. Végakaratában így rendelkezett: „Amikor Mária és Szent István országa felett lenyugszik a moszkvai hitetlenség csillaga, holttestemet vigyék az esztergomi bazilika kriptájába”. 1991. május 4-én vég­akarata szerint, az esztergomi bazilika altemplomában temették el.

(Forrás, felhasznált szakirodalom:   Balogh Margit,  Mindszenty József, Elektra Kiadóház. Mindszenty és a hatalom, Mindszenty  József emlék­iratai, Kádár János előadása az  MSZMP  Központi  Bizottságának  ülésén, 1963.)

Kádár a nyitott kérdésekről

Kádár János beszámolója az 1963-as moszkvai útjáról a Központi Bizottságnak: „Hárman ültünk egy asztalnál, Hruscsov (a Szovjetunió akkori első embere – a szerk.), az USA külügyminiszter-helyettese, William Averell Harriman és én. Szóba került a Mindszenty-ügy. Én azt mondtam, hogy nem olyan nagy kérdés a Mindszenty-kérdés, mert nekünk 1956-tól összesen két kérdésünk maradt nyitva, és nem nagy elvi kérdések. Az egyik Mindszenty, a másik Rákosi. De hát mondom, nézzék, a magyarok ravasz emberek és csalafinta módon oldották meg ezeket is. Az egyiket odaadták az amerikaiaknak, a másikat a szovjeteknek és ők vígan élnek… Hruscsov lendületbe jött, és azt mondta, cseréljünk!”

(Forrás: Kádár János előadása az MSZMP Központi Bizottságának ülésén, 1963)