SZÉKESFEHÉRVÁR 

2017.11.22. 09:00

Első ízben adták át a Fejér Megye Védelméért díjat

A Fejér Megye Védelméért emlékplakettet a testület először adta át, az arról szóló javaslatot az ülés elején fogadták el a tagok.

Fejér Megyei Védelmi Bizottság

Felkészülés a téli rendkívüli időjárási helyzetek kezelésére, és Fejér Megye Védelméért díj adományozása – ezek voltak a legkiemelkedőbb feladatai a Fejér Megyei Védelmi Bizottság őszi ülésének. Dr. Simon László kormánymegbízott, a védelmi bizottság elnöke, valamint a testület többi tagja november 20-án hétfőn a megyeháza dísztermében hallgatta meg az aktuális beszámolókat.

Az ülés elején dr. Simon László felkérte dr. Bárdos Zoltán mérnök tűzoltó alezredest a védelmi bizottság titkárát a Fejér Megye Védelméért emlékplakett alapításáról szóló javaslat ismertetésére.

Fejér Megye Védelméért emlékplakett

Az elismerést azok a természetes és jogi személyek, vagy szervezetek kaphatják meg, akik Fejér megye védelmi igazgatási feladatainak ellátásában, a megye lakosainak védelme érdekében, a védekezési feladatok megvalósításában, a megyei rendvédelmi feladatokban, a megye állampolgárainak védelmi igazgatási felkészítésében a legkiemelkedőbben helyt álltak.

Dr. Simon László (b) kormánymegbízott, a védelmi bizottság elnöke és Kiss Jenő (j) a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Fejér megyei szakaszmérnöke a díjazott

Az elismerést első alkalommal Kiss Jenő kapta meg, aki 2007-2017-között a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Fejér megyei szakaszmérnöke volt. A szakember az elmúlt évtizedben a megyénkben bekövetkezett ár- és belvizek esetén magas szintű szakmai hozzáértésével támogatta a védelmi igazgatás szervezetét a szükséges döntések meghozatalában.

Védekezési helyzetekben határozottsága, következetessége, kiváló szakmai tudása, jó szervezőképessége és tapasztalata biztosította, hogy a védvonalakon szakszerű védekezés történjen.

A Fejér Megyei Védelmi Bizottság őszi ülésén dr. Simon László kormánymegbízott, a védelmi bizottság elnöke, valamint a testület többi tagja november 20-án, hétfőn a megyeháza dísztermében hallgatta meg az aktuális beszámolókat Fotó: Fejér Megyei Kormányhivatal

A téli rendkívüli időjárási helyzetre felkészülés aktuális feladatairól Molnár István, a Magyar Közút Nzrt. Fejér Megyei igazgatója és Magosi Lajos tűzoltó ezredes, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság igazgatója tartott beszámolót.

Magosi Lajos tűzoltó ezredes, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság igazgatója tartott beszámolót

Mindketten kiemelték, hogy szervezeteik felkészültek a téli időjárásból adódó kihívások kezelésére, de szükséges a közúton közlekedők együttműködése is ahhoz, hogy minél kevesebb esetben legyen szükség a mentőerők beavatkozására. Elhangzott, hogy szükséges a rendkívüli időjárási helyzetek kezelésében részt vevők közötti jó együttműködés és kommunikáció is, amely az elmúlt években példaértékűen működött már.

Molnár István és Magosi Lajos is felhívta a figyelmet a megelőzésre, ezen belül arra, hogy az úton lévőket elengedhetetlen megfelelő információkkal ellátni. Ezt mindkét szervezet kellő időben és a szükséges tartalommal megteszi majd.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában