A fegyelemnél többet ér az érettség és érdeklődés

Iskola(rendszer)

Popper Péter tette fel a kérdést: „Ha elfogadjuk, hogy a testi érés is különböző tempójú a gyerekeknél (akár több éves eltérés is belefér a normálisba), miért követelünk ugyanolyan tempójú intellektuális érést és, hozzátenném, személyiségfejlődést?”

Továbbá előadásából megtudtam: a porosz jellegű iskola csak oktatni kíván, lexikális tudást ad (ez idővel persze föltűnt), a fegyelmezést a szülőre (intők) vagy a pszichológusra hárítja. (Akkor is, ha nem „rosszaságról” van szó, csak nem előírt tempóról). A pedagógiai megoldást az intézményen kívül keresi. Részben jogosan, hisz’ a tanárokat lefoglalja az előírt tanmenet betartása, és a figyelem fenntartása – ma lényegesebben nagyobb kihívás, mint harminc éve, hiszen a diákokat az internet komoly információözönhöz szoktatta. Ugyanakkor a család is leterhelt két állásban levő szülővel… De éppúgy lehet az intézményen belüli problémákat azon kívül megoldani, mint párkapcsolati gondokat például azon kívüli szexszel… Popper Péter bölcsességével: ha az iskolától nevelést is várunk, inkább adjunk a tanároknak kreatív szabadságot a tanmenet betartásában, és megbecsült egzisztenciát…

A teljesítmény-centrikus megítélés jellemző a porosz jellegű iskolában: a diákot, és ez alapján még a tanárt illetően is. Ellentétben az angolszász módszerrel, amely ezt a korszakot a fiatal felnőttkorra teszi, a gyermek érzelemvezérelt viselkedése s a serdülőkor bizonytalanságai után – bölcs, reális megközelítés. E rendszer főleg a karakter nevelését tűzte ki célul. A tudás megszerzésének hézagait, amely a felsőoktatáshoz már feltétlen szükséges, a „köztes középiskola”, a „collage” pótolja.

Megfigyelésem szerint az utóbbi időben a két rendszer közeledik egymáshoz. Sajnos az óvodából is iskola-előkészítő lett, nem az általános iskola alsó tagozata lett játékosabb – még itt is, Hollandiában a tesztkultúrával. Pedig elegendő lenne a fölsőbe írni, olvasni, számolni tudni…

Számomra kisebbik gyermekünk az élő bizonyíték: a megfelelő érdeklődés s így tanulási kedv (amit fontos lenne nem elrontani korai rossz jegyekkel és fenyítésekkel) a meghatározó az eredményekben. Anyai tapasztalatomra és intuíciómra hallgatva csak ötéves korában mentek lányaink iskolába, a szokásos holland négy év helyett. Tudatosan választottam, hogy itthon maradok velük „teljes állású anyukaként”. Remekül játszottak, úszni, énekelni vittem őket, és minden kérdésükre választ kaptak. Még arra is, hogy miért van a nővéreméknél Amerikában csak délután, amikor nálunk már este: előkerült egy olvasólámpa, egy labda és egy kislabda... Mire 6 évesen Celine írni, olvasni kezdett, kimaradt iskola-előkészítő éve ellenére már minden betűt ismert – kiegészítő anyagra volt szüksége…