Várna után Dunaújvárosban találkoznak a vándortárlat szervezői

Az európai program keretében már az első napon egy „retró múzeumot” látogattak Várnában a konzultáció résztvevői, mesélte dr. Csiszér Annamária a Dunaújvárosi Egyetem tanársegédje, aki már csak azért is nagy figyelemmel volt a többek által is színvonalasnak ítélt bulgáriai találkozóra, mert a következő, és egyben záró konferencia Dunaújvárosban lesz október 24. és 28. között a bulgár, albán, lengyel és román partnerek közreműködésével.

- Azért is volt különleges a privát üzemeltetésben működő múzeum meglátogatása, mert ez az egyik legnagyobb gyűjtemény a valaha szocialista (illetve diktátori!) táborokhoz tartozó vezérek viaszalakjainak és kedves tárgyaiknak. Személyes tárgyak, ruhák, autók láthatók. Tehát Sztálin, Hitler, Lenin, Mao Ce-tung, Kádár, Brezsnyev, Ceausescu… Mint egy Madame Tussaud-panoptikum, csak éppen a hozzájuk fűződő jellegzetes eszközökkel. Sőt, Trump, Putyin és Castro is megjelent.

- A világörökségi résszel való szembesülés ugyancsak mély hatást gyakorolt önökre?

- Fogadó partnerünk a Várnai Archeológiai Múzeum már önmagában egy hatalmas állandó kiállítással rendelkező intézmény. Azokkal az ókori emlékekkel, amelyeket a város területén tártak fel, jelentős értéket képvisel. Hatalmas kulturális kinccsel rendelkeznek. Elsősorban a Kr. előtti III., IV., V. és VI. évezredekről beszélünk. Aztán a Sztálinváros polgára voltam program egyik panelbeszélgetése során, majd az azt követő, a városi lakókkal való találkozáskor két olyan meghívott is jelen volt, akiket az akkori kor ikonikus kifejezőinek lehet tekinteni. Az egyik a börtönéveiről mesélt, a rendszer elszenvedőjeként, a másik pedig egy katonatiszt haszonélvezőként. Ez mindenkit lenyűgözött, nagy hatással volt.

Dr. Szabó Csilla Marianna (DUE Tanárképző Intézet főigazgatója) hasonlóképpen vélekedett a szájhagyomány útján terjedő történetekről (tudományos nevén: oral story), a sokszor nehezen, vagy sehogyan sem megragadható pillanatokról. Éppen azért, mert csak a személyes élményekre alapozott hitelesség adhat kapaszkodókat egy-egy kor mibenlétéről, napvilágra kerülő igazságairól:

- Nagy hatást tettek rám azok a helyek, amelyek kifejezetten a sztálini időben épültek. Egy teljes komplexumot mutattak be, bölcsőde, kórház, katonai akadémia épülete. Az Annamária által említett work shop volt izgalmas (ami nálunk is megrendezésre kerülhet majd), hogy egyáltalán hogyan lett Sztálinváros, mi történt, az intézmények miként kapcsolódnak össze. Az akkor élt idősekkel való találkozásban pro- és kontra dolgokat hallhattunk. Emberek, sorsok, kapcsolatok, pillantások, kézfogások… Ahogyan a katonatiszt hallgatta a meghurcolt embert, majd kezet fogtak és beszélgettek. Tehát az akkor élt embereknek a viszonyában hogyan jelentkeznek a még elsimogatni való konfliktusok. Végtelen tanulságos volt. Indirekt módon benne volt/van a levegőben máig.

Ahogy az is, amit egy, az akkori médiában dolgozó rádiós bemondó mesélt el arról, hogy amikor Várnát Sztálinvárossá keresztelték, milyen propagandaanyagokat voltak kénytelenek közzétenni, s milyen korrupciós koncepciós váddal illették őt, csak hogy félreállítsák. A meghurcolások ellenére is jó volt a történet vége, mert nem sikerült.