Orvhalászokat fogtak el

A történet meglehetősen hétköznapian indult. Kukucska Gyula és Steiner Norbert halászati őrök a nagy Dunán a szolgálat végeztével a Horgásztanyához tartottak, amikor Steiner Norbert figyelmes lett arra, hogy egy hajó és a part között egyenlő távolságra bóják vannak. Ez lehetett akár halászháló, akár felúszókötél is, amivel megjelöltek valamit a hajósok. Egy hullám megmozdította a vizet, és egyértelművé vált, hogy hálóról van szó, sőt, a hajón is látott egy embert, aki egy kötelet fog, ami a hálóhoz vezet. Azonnal jelezte társának, hogy forduljon meg, és már nyúlt is a telefonért, amivel egy gyors fénykép után mozgóképre váltott, így már megdönthetetlen bizonyíték is volt a kezükben. A hajón az ember kérdezte: Problem? A jóváhagyó válaszra elengedte a kötelet, és elment. A német felségjelű Linz motoros hajót éppen rakodták a kikötői daruk mellett, a Centroport kikötőjénél, ennek a Bavaria 20 nevű bárkáján történt mindez.

Két évig terjedő szabadságvesztés szabható ki

Amint a felvétel elkészült, azonnal hívta a helyi szolgálatban lévő halászati őrt, Szlivon Zoltánt, aki hajnal négy óra óta kint volt már a területen. Külföldi hajóról lévén szó, hívta a vízirendészetet is, akik Ráckevéről indulva 22 perc alatt meg is érkeztek. Felmerülhet a kérdés, miért siettek ennyire. Egyszerű a magyarázat: az orvhalászatról a Büntető Törvénykönyv rendelkezik, amely szerint a halászati eszközök vízbe juttatása befejezett bűncselekménynek tekinthető. Ezért a vétségért két évig terjedő szabadságvesztés szabható ki. Szlivon Zoltán megmutatta a felvételeket, és azonnal felmentek együtt a hajóra. A szerb kapitánynak is megmutatták a felvételt, aki rögtön felismerte az egyik matrózát. Időközben megérkeztek a Vám- és Pénzügyőrség munkatársai is, hogy teljes átfogó vizsgálatot végezzenek a hajón, ugyanis előfordul ilyenkor, hogy a fagyasztóban már van eltéve hal, netán csempészett cigaretta. A kihallgatásra Budapestről érkezett három rendőrnyomozó, akiknek ez a szakterületük. A legénység így várakozásra volt ítélve, aminek nem örültek, mert délután lejárt a szolgálatuk, váltás után indulhattak volna haza. Egymás között németül kommunikáltak, de amikor a kényes kérdésekre kellett válaszolniuk, rögtön megkopott a nyelvtudásuk, már nem értették a szavakat.

A hálót kiemelték, lefényképezték, csakúgy, mint a benne lévő halakat, amelyeket le is mértek grammra pontosan a jegyzőkönyv kedvéért. Amíg várakoztak, elgondolkodtak a halőrök, hogy egy 15 méter hosszú, 6 méter mély hálóhoz mindenképpen két ember kell. A matróz időközben meg is nevezte román állampolgárságú társát, de nem ismerte el az orvhorgászatot. Amikor román tolmács érkezett Paksról, arra hivatkozott, azt a parancsot kapta, hogy indulás előtt, a hajó elején, az orrsegédhajtóműnél ellenőrizze, nincs-e valamilyen akadály. Azt mondta, a hálót ott találta, lenyúlt érte csákjával, hogy kiszabadítsa, a kollégája pedig segített neki. Őt is megkérdezték hát! Mivel összebeszéltek, ő is hasonlókat állított, ám a kapitány kijelentette, hogy semmilyen parancsot nem adott ki a rakodáson kívül. Arról is biztosította a hatóságot, hogy ezek az emberek a továbbiakban nem dolgozhatnak az ő hajóján.

Ma már kevéssé jellemző az ilyen orvhalászat, korábban, amikor még az uszályon személyzet is dolgozott, gyakran előfordult, de utoljára öt évvel ezelőtt volt hasonló ügyük, akkor is román nemzetiségűek voltak az elkövetők, és 160 kilogramm hal volt a három nyaklóhálóban.

Kijelenthető, hogy remekül összedolgoztak a halászati őrök egymással és a rendőrhatósággal is. Kiemelkedő a halőrök figyelmessége, lélekjelenléte, gyorsasága is, ami nélkül bizonyíték hiányában tehetetlenek lettek volna.