Hihetetlen erőket mozgósított Lemler Róbert!

Róbert a VÉD-SZ Kft. tűzoltója, a papírgyárban teljesít szolgálatot immáron 2014 óta. Rendszeresen részt vesz a lánglovagok lépcsőfutó versenyén, amikor is teljes menetfelszerelésben kell minél gyorsabban felfutni a lépcsősorokon. Nemzetközi szinten is bizonyíthattak a csapatával, a berlini próbatételen ( ahol negyven emeletes toronyépületben kell a legmagasabb pontra felérni) egy negyedik és egy hetedik helyezést is bezsebelhettek már. Mint azt a most 47 éves létesítményi tűzoltó elmondta, felettesei, a papírgyár vezetése mindig is támogatta a felkészülésben, a versenyek előtt gyakran az erőmű lépcsősorain edz, hogy minél jobb formába kerüljön a megmérettetésre. 

A sport és a mozgás iránti szeretete a gyerekkorától datálódik. Szinte minden sportágat kipróbált, focizott, jégkorongozott, birkózott. A biciklizéssel 2019-ben kezdett el foglalkozni. Amikor olyan szintre jutott, hogy 200 kilométert tudott letekerni egyhuzamban, úgy vélte, elérte a maximumot. Azonban a kerékpáros társak hívták és biztatták a 300, majd a 400 kilométeres távra is, végül már a 600 kilométeres útvonalat is teljesítette. Ezek adják összességében az úgynevezett Super Randonneur sorozatot, amely feltétele a franciaországi túrán való részvételnek. Ugyancsak a rutinosabb sporttársak ajánlották figyelmébe ezt a Párizs-Brest-Párizs útvonalú megmérettetést, amelyre idén be is nevezett Róbert. 

Augusztus 17-én, csütörtökön hárman indultak autóval a verseny helyszínére, Róbert, egy másik nagy sportbarát, Ihász Zoltán, a Pannónia Bio dolgozója, aki ugyancsak nevezett a megmérettetésre, és az ő felesége. Szombaton vették át a rajtcsomagot, majd vasárnap elstartolt a mezőny. Rengetegen vállalkoztak erre a hosszú útra, mintegy nyolcezer versenyző volt, akiket kétszázfős csoportokban indítottak el. Tizenkét állomáspont vezetett el Brestig, ezeket érinteniük kellett a kerékpárosoknak (mindamellett, hogy egy chipet is raktak a biciklikre az indulásnál, kizárva ezzel a csalás lehetőségét). 

- Az elején nagyon jól haladtunk, többórás előnyünk volt, nem kellett izgulnunk semmiért. Aztán egyre fogyott az erőnk, ezzel az időnk is szűkült, és már figyelni kellett arra, hogy odaérjünk az adott állomáspontra még a napi zárás előtt- idézte fel Róbert.

Itt lepecsételték a menetlevelüket, frissítővel szolgáltak, illetve szervízelhették a kerékpárokat. Az alvást ne keressék a felsorolásban, hiszen itt nem osztották le napokra az elvárt teljesítményt, hanem egészben kellett letekerni a távot. Gondoljanak csak bele, felülünk a biciklire, és napokig csak tekerünk-tekerünk megállás nélkül, a távolság pedig annyi, mintha tizenhatszor kellene megkerülnünk a Balatont. Ehhez nem csupán jó fizikai adottság és edzettség szükséges, hanem hatalmas belső erőket is mozgósítani kell hozzá. Nem is sikerül mindenkinek végigcsinálnia a távot.

- Gyakori, hogy már olyan szinten fáradtak és kimerültek a versenyzők, hogy menet közben elbóbiskolnak vagy éppen el is alszanak. Sok baleset azért történik, mert hirtelen feleszmélnek, megijednek, hogy rossz sávban haladnak, elkezdik rángatni a kormányt és elesnek a biciklivel. Szerencsére velünk nem történt ilyen probléma, de bizony többször kaptam rajta magam azon, hogy elaludtam a tekerés közben- mesélte Róbert, aki mindösszesen kétszer negyven percet aludt, illetve háromszor állt meg fél-fél órára pihenni a teljes út során, ahol éppen tudott. Az út menti árokban vagy éppen egy kisvárosi épület oldalfalánál alvó kerékpárosok látképe nem újdonság a helybélieknek: az autósok kellő körültekintéssel és türelemmel voltak feléjük, és sok lakos kínálta őket kávéval, vízzel, s harapnivalóval menet közben. A folyamatos szurkolásról nem is beszélve, ami lélektanilag nagyon sokat jelentett a versenyzőknek.

- A teljes út körülbelül tizenkétezer méter szintemelkedést tartalmazott. Izomlázam nem volt, a bicikliüléssel sem volt problémám, de olyan nagy hólyagok keletkeztek a talpamon, hogy alig bírtam menni. Egy önkéntes az ellenőrző ponton javasolta, hogy menjek az orvosi sátorba, mert csúnya a lábam. Elértem azt a pontot, hogy feladom a versenyt, már hívtam a feleségemet is, hogy elmondjam neki. Ekkor 250 kilométer volt még hátra a célig. Volt nálam Neogranormon kenőcs, amit eredetileg az ülés okozta sebek kezelésére hoztam el. Ám jó vastagon bekentem vele a talpam, felhúztam a zoknit és a cipőt, majd nyeregbe pattantam- mondta Róbert.

Már-már reménytelenül hosszúnak tűnt az utolsó szakasz, ám amikor meglátta és felismerte azt a kastélyt, ahová vissza kellett érkezniük, hatalmas euforikus érzés lett úrrá rajta, és felszabadultan hajtott át a célvonalon. Róbert a pihenőkkel együttesen 88 óra és 24 perc alatt tekerte le a távot. Utána érkezett be helyi sporttársa, Ihász Zoltán, ő is sikeresen teljesítette ezt a túrát. Kérdésünkre, hogy mennyi idő kellett kipihenni ezt a versenyt, Róbert elmondta, hogy körülbelül 20 órát aludt egyhuzamban utána. Izomláza továbbra sem volt a lábában, viszont néhány nappal a túrát követően még egy kicsit nehezére esett fogó mozdulatokat végeznie a kezével. Azt gondolhatnánk, hogy egy időre biztosan elég volt neki a kerékpározásból. Nem járunk messze az igazságtól, így van vele ő is jelenleg. Azonban kapott már egy meghívást a két hét múlva esedékes 200 kilométeres hazai túrára. Ahogy megismerhettük a mosolygós, jókedélyű Róbertet, aki ezúttal is hatalmas kitartásról, elszántságról tett tanúbizonyságot, szerintünk ott lesz azon a versenyen is.